Megfőzik egymást Gusztra

Írta: Krausz Viktória - Rovat: Gasztro

Hódít a gasztronómia és a közös főzés, párra lelni viszont igen nehéz feladat.

Így jött Lefkovics Zsófi ötlete, hogy a párkeresést egy óriási konyhába (Kuktanoda) szervezze, ahol profi séf segítségével, jó hangulatban íncsiklandozó menüsort készítenek a résztvevők, s a konyhatündérkedés közben még a mennykő is beüthet. Ez a Gusztra lényege. S bár voltak kétségeink, de végül isteni lett a cunci szelet is.
Tizenegyen ülnek egy nagy fa asztalnál: hat nő, öt férfi, 25 és 45 év közöttiek. Kis névtábla a pólókon, a poharakban pálinka, gyömbéres limonádé. Kissé feszengő beszélgetések, laposabb pillantások. Ám ahogy fogynak a kóser borok, lazul a hangulat, több a nevetgélés, sztorizgatás. Három huszonéves barátnő a poén kedvéért érkezett, két harmincas srác a közös főzés öröméért, van, aki a tévéből ismert főzőpáros, Kozi és Döme miatt, a legtöbben pedig puszta kíváncsiságból. A második kör után felkerülnek a piros egyenkötények és három munkaasztalnál elkezdődik a főzőcskézés.
„Minden fogás alapja egy-egy afrodiziákum, a gyömbéres limonádétól kezdve a zellersalátán át egészen az édességekig” – magyarázza az egykor Paprika Tv-s Döme (Dömötör Tamás). A kis kukták éles kést ragadva esnek neki a zeller szár hosszú, vékonyra szeletelésének. A kevésbé gyakorlottabbak próbálják ellesni a szeletelés csínját-bínját. A trükk a következő: ha a kés pengéjét a középső ujjperceinkhez támasztjuk, akkor könnyebb a vagdosás és szinte garantált, hogy nem kerül az ételbe oda nem illő „összetevő”. Lehet versenyezni, ki vágja vékonyabbra.
A fő fogás szójaszószos libamell. A gyönyörű, két kilós színhúst Döme teszi meleg vízzel teli fazékba. A magyarázat: így benne maradnak az „összetevők”, ha levest készítenénk, akkor viszont pont hideg vízbe kellene feltenni, hogy kifőjön belőle a sok finomság. Megtudjuk azt is, hogy a szójaszószt érdemes kínainál venni, olcsóbb és több féle is van. A szőke, raszta hajú Kozi körbejár, segít, magyaráz, újra tölti az üres poharakat. A hangulatra nem lehet panasz.

Alakukl a menüsor

Közben Lefkovics Zsófi mesél a Gusztra ötletéről. A Bálint Házban régóta próbálkoznak társkereső programokkal, de a fiatalok a hagyományos, adatlapos verziót sokszor cikinek találják, ezért találták ki ezt az új, izgalmas és több érzékszervere egyszerre ható formát. „A főzés trendi és sokaknak amúgy is problémát okoz, hogy egy randi közben a kezükkel mit csináljanak, ezzel a programmal erre is találtunk megoldást. Semmi komolyabb megkötés nem volt a jelentkezéskor, bárki jöhet, 9500 forint a részvételi díj, amiért nem csak isteni ételeket és italokat adunk, hanem jó társaságot, új gasztronómiai ismereteket és akár még szerelmet is. Persze, ez utóbbi már nem rajtunk múlik.”
A négy órás összejövetelt a szervezők micvének tekintik. „Anyagilag ráfizetéses ez nekünk, de nagyon szeretnénk segíteni az egyedülállóknak” – így a magyarázat. „A Paprika TV-n nagy sikerrel vetített főzőműsorban Kozi és Döme közvetlenek, jó fejek voltak, ezért gondoltuk, hogy ők legyenek a séfek. Kiváló a helyszín is, a Kuktanodában minden alapanyag és eszköz a rendelkezésünkre áll. Jó volt látni, hogy az eleinte félénk és izgulós fiúk-lányok hamar megnyíltak, beszélgetni kezdtek. Mi megadjuk az „alapot”, a többit rájuk bízzuk. Sokaknak az is fontos, hogy lehetőleg zsidó vagy a zsidósághoz valahogyan kötődő társaságban legyenek, itt ez is adott.”
Közben elkészült a pirított mandulás zellersaláta. „Nincs túl sok íze, de legalább egészséges” – tréfálkoznak. „És vega” – teszi hozzá a két „húsmentes” résztvevő. „Nagy segítség, hogy nincs gondunk a mosogatásra, és minden a kezünk alá van készítve” – mondja egy gyakorlott háziasszony-jelölt, akiről kiderül: a társkeresők mindegyik típusát kipróbálta már a netestől a rapid randiig, eddig nem sok sikerrel. „A munkám miatt sokat utazom, nincs időm ismerkedni, meg hát, ugye, hol?” – teszi fel a költői kérdést. „A diszkóból már kinőttem, 35 éves vagyok, hiszem, hogy meglelem a páromat hamarosan. Imádok főzni és nagyon jó ötletnek tartom ezt a programot.” Egy 32 éves üzletköltő hölgy viszont éppen azért jött, mert nem tud főzni, és szakácskönyvek helyett a személyesség varázsában hisz. A férfiak szemérmesebbnek tűnnek. „Jó bulinak gondoltam, azért jöttem, tök jó szombat esti program” – mondja egyikük. A 44 éves üzletember viszont őszintén bevallja: nem az ételek, inkább az ismerkedés lehetősége miatt érkezett. Elárulta: van is olyan hölgy, akinek a végén elkéri majd a telefonszámát.
A következő fogás, a pak choi-jal készült tojásleves nem arat felhőtlen sikert. Bár elkészítése jóval könnyebb, mint gondoltuk, a salátaszerű növény nem mindenkinek ízlik. Az evés után jöhet az újabb munka: a megfőtt kacsa húst a résztvevőknek kell felszeletelniük, majd kisütni. A köret: tojásos jázminrizs. „Isteni” – így az egybehangzó vélemény. A vegák több rizzsel és salátával vigasztalódnak. Az édességkészítés versenyben zajlik: a két csapatnak csokis cookie-t kell gyártania, de úgy, hogy a hozzávalókat csak egyszer hallják, Kozi olvassa fel. A kreatívabb csapatban mindenki egy összetevőt jegyzett meg, így nem maradt ki semmi az ő sütijükből, s bár a végeredmény inkább lepényre emlékeztetett, az ízzel nem volt baj. Ahogy az várható volt: a cunci szelet készítésekor a gurgulázó nevetés sokáig nem szűnik. Minden hozzávalóból egy bögrényi kell, majd a massza 15 percre a sütőbe kerül. Az egyszerű és gyors süti ráadásul finom is.
Ugyan ételre már nem sokan tudnak nézni, a maradékból mindenki csomagolhat, zajlik is a dobozolás. A program elvileg 9-kor befejeződik, de a társaság csak nehezen tápászkodik fel. „Mintha erősebb lenne a gravitáció most” – indokolja egyikük. Láthatóan mindenki jól érezte magát, éhes biztosan nem maradt senki. A további fejleményeket nagy izgalommal várjuk…

Krausz Viktória

A Gusztra első sorozata június 23-án zárul, de érdemes figyelni a www.balinthaz.hu honlapot, ahol más érdekes programok között is tallózhatnak.

[popup][/popup]