Muszáj volt…

MÁRCIUS 15-én és előestéjén több szabadtéri megemlé­kezés is lezajlott Budapesten. A MAZSIHISZ csak azon képviseltette magát, amelyet a Torgyán-féle kis­gazdapárt rendezett 14-én. Pontosab­ban: azon az ökumenikusnak hirdetett istentiszteleten, amelyet a kisgazda- párti gyűlést követő fáklyás felvonulás végeztével Budavárában tartottak. Itt egy ferences páter és egy református tiszteletes után zsidó részről Lazarovits Ernő, vagyis nem rabbi, hanem a hit­község egyik világi elöljárója szólalt meg. Erről a Torgyán-párt jó előre szét­szórt röplapjai adtak hírt.

Miért volt erre szüksége Torgyán úr­nak, akinek a ,,liberál-bolsevista” or­szág rontókra szórt dörgedelmei frazeo­lógiájukban meglehetősen hason­lítanak egy másik, erősen jobboldali ,,nemzetmentő’’ szózataira? Azt könnyű kitalálni. De hogy miért volt szük­sége erre a MAZSIHISZ-nek? Az nem annyira világos.

Lehet – persze – azt mondani, hogy a többi ünnepi megemlékezés szervezői nem hívták meg a hitközséget, minthogy nem hívtak meg más felekezeteket sem. Torgyánék ezzel szemben igenis meg­hívták. Hát lehetett erre nemet mon­dani?…

Hogy oda ne rohanjunk – jut eszünk­be a pesties szólás. Van, aki szeret oda rohanni? Vagy a határozott és helyes politikai vonalvezetés hiányzik?

Nekem egy anekdota jut az eszembe a fiatal káplánról, akit csak nemrég szentelt fel a püspök, lelkére kötve, hogy ne legyen soha fáradt, ha a hívek szólít­ják, lelki támaszt váró embertársai hívják. Nos, a fiatal káplánt egy este a városka nyilvánosházából látták kilépni… A püspök magához kérette, és szemrehányást tett neki.

– De atyám – válaszolt a káplán hát nem Ön mondta, hogy menni kell, ha hívnak? Engem behívtak.