“Zsidó Kurvaországiak” – perel a már nem fideszes képviselőnő

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007.09.06

Nem kizárták, hanem már több héttel ezelőtt kilépett a Fideszből Cs. Kovács Gabriella leányfalui képviselő – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet, saját értesülésére hivatkozva.

  CsKovacsGabriella  
  Cs. Kovács Gabriella  

Mint ahogyan arról lapunk beszámolt: Cs. Kovács Gabriella, Leányfalu önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, a Pénzügyi, Gazdasági és Pályázati Bizottság tagja) Csonttollú nicknéven rendszeres szereplője internetes fórumoknak. Cs. Kovács maga ismerte el a gondola.hu-n, hogy ő kommentál ilyen néven a különböző fórumokba.

“Várható volt, hogy ez lesz. A zsidó Kurvaországiak mindent megtesznek, hogy kimossák végrehajtó hóhér fattyaikat. Nem volt elég a magyarok gyilkolászása szeptemberben, októberben, most már az erőszakra is bíztatják őket. Eljön még a mi időnk! Mi fogunk ítélkezni felettük. Keserves lesz számukra” – írta például júniusban a Jobbik.net-re (a portálnak nincs köze a hasonló nevű párthoz).

A Fidesz operatív igazgatója egy nappal cikkünk után közölte: “Cs. Kovács Gabriella a tegnapi naptól nem tagja a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek”.  A Magyar Nemzet azonban úgy értesült, a politikust nem kizárták, hanem már több héttel ezelőtt kilépett a Fideszből.

Cs. Kovács Gabriella büntetőeljárást és polgári peres eljárást is kezdeményezett – utóbbit jó hírnevének megsértése miatt – , mert állítása szerint jogtalanul éltek vissza a nevével, ő nem tett sehol szélsőséges kijelentéseket – mondta el Futó Barnabás ügyvéd a lapnak. Tájékoztatása szerint az önkormányzati képviselő a büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen kezdeményezte a rendőrségen, s azt várja, kiderül, hogy ki használta a nevét jogtalanul az interneten.

(Forrás: Hírszerző/ MTI)

[popup][/popup]