Viszontválasz

Tisztelt Elnök Úr, kedves Péter!

Kimerítő válaszod olvastán, néhány pontot sorra véve, élnék a viszontvá­lasz műfaja adta lehetőséggel.

Mindketten pontosan tudjuk, mennyit ér a demokratikus választás a hitköz­ség életében, ahol a „felekezeti sajtó” nyíltan és egyértelműen szolgálja a status quo fenntartását, mert valójá­ban az azt jelképező személyek, a ke­nyéradó gazda szócsöve, ahol az al­ternatív jelölt javaslatai ellen a hitköz­ségi adminisztráció teljes infrastruk­túráját felhasználva (gépkocsi, tele­fon, fax, személyes meggyőzés) főmunkaidőben kampányolt, és egy pe­tíció mellett olyan aláírásokat is felvo­nultatott, melyekről az aláírók utólag szereztek tudomást (árukapcsolva még az egyik budapesti elnökjelölt kampánylevelét is mellékelték), s ahol a választók, az egyes hitközsé­gek és körzetek elöljárói saját zsina­gógáik érdekét képviselve, a „kijárói rendszer” hagyományát folytatva lobbyérdekeikért adják voksukat a hálás jelöltre. Ennek fényében újra csak döbbenetem fejezhetem ki, ami­kor „eddig követett irányvonal helyes­ségéről”, „markáns választásokról” írsz. S hogy azt mondod, nem gondo­lod, „hogy bárki is kihasználta volna az adminisztráció masszív hátsze­lét”, a történtek – s általam fent em­lítettek – tükrében elszomorít.

Az az állításod, mely szerint „min­denki (kiemelés tőlem – sz. t. g.) úgy tartotta helyesnek, ha a BZSH-nak és a Mazsihisznek ugyanaz a személy az igazgatója”, számomra értelmezhetet­len. Ki mindenkiről beszélsz?

Az országos elnöki posztra egyedül jelöltettél, s erről nem tudsz objektív elemzést adni, írod válaszodban. Kár. Mindenesetre jó lett volna akár szub­jektív híradás is a háttérzajokról, me­lyek e fontos poszt betöltését kísér­ték.

Bő statisztikai kimutatásodra szak­értő kollégám, Gadó János szocioló­gus reflektál alább, én csupán egyet­len észrevételt tennék. „Messzemenő változást és megújulást” jelent az új vezetőség és képviselő-testület, ér­velsz válaszodban, majd hosszasan ecseteled a most megválasztottak összetételét. Ugyanakkor azt is köz­löd; „A korábbi képviselő-testületről nem állnak rendelkezésemre adatok az életkor tekintetében.” nem látsz soraid között némi ellentmondást?

A Gallup felmérése tudomásom sze­rint „zsidó vallású” személyek számát közölte, s nem „magukat vallásos zsi­dónak valló”-két, mint írod. Előbbi esetben nem tűnik annyira abszurdnak az 50 000 fő, mint a te szövegkör­nyezetedben, a Gallup-kérdésre adott válasz pusztán származásra is érthető.

Megfiatalodásról értekezel fent, majd fordítasz a szón: „nem emelhe­tő kifogás a képviselő-testület korcso­port szerinti összetételével kapcsolat­ban, az, hogy időskorúak aránya a 70 éven felüliek esetében magasabb, mint az átlagnépességnél, nem negatí­vum, hiszen feltétlenül szükség van egy ilyen testületben az idősebb ko­rúak bölcsességére és életismeretére, természetesen nem eltúlzott arány­ban, hiszen mégsem lehetne azt ter­mészetesnek tekinteni, hogy a képvi­selő-testület túlnyomórészt tizen-huszonéves fiatalokból álljon.” Ha való­ban szignifikáns lenne a megfiatalodás, miért kell a mundér becsületét védve egy gondolati bakugrással az idősek hangsúlyos jelenlétét védeni? Ha pedig szükség van bölcsességükre és életismeretükre, és rendelkeznek e képességgel, mi az, hogy „természete­sen nem eltúlzott arányban”? S me­gint csak hol a logika, mely a követke­ző mellékmondatot idekapcsolja, s egyrészt-másrészt hintába ülteti a kö­zölteket? Az idézett bekezdés kiegé­szítve a következőben rögzített véle­ményeddel, miszerint te „a 18-50 év közöttieket fiatal embernek” tekinted, írásod állatorvosi lova. Egy olyan hitközség élén állni, melynek soraiból a “minden értelemben legaktívabb kor­osztályok” hiányoznak, súlyos teher. Ezért árulkodó azon dichotómiád, mely a hetvenévesekkel a tizen-huszonéveseket állítja szembe (akik közül, mint közlőd, egy darab 27 éves van jelen csak a képviselő-testületben), s nem azokat, akiknek a döntéshozói posztokon leginkább kívánatos volna állniuk. A zsinagógái életből szin­te teljesen hiányzik a legmarkánsabb korosztály, ám számomra is öröm, hogy a hitközség testületéiben im­már jelentős arányban szerepel. Azon­ban én nem sommáznám a 18-50 kö­zöttiek teljes vertikumát fiatalként, még akkor sem, ha nyilván azzal a mentalitással állítanám is szembe, melyet te „bölcsnek és életismert”- nek aposztrofálsz, holott te éppúgy is­ merted a korábbi képviselő-testületet, mint jómagam.

S ha már itt tartunk. A diaszpóra po­litikai mentalitásának amúgy sem árta­na a frissítés, hasonlóképpen ahhoz a generáció- és arculatváltáshoz, ami a Szochnut élén végbemegy. Ez jóval több, mint hitközségi ügy. Miként az is, hogy a hitközségnek – mint az össz-zsidóság kényszerű kvázi reprezentán­sának – lehetőség szerint, perspektivi­kusan törekedni kellene a tisztségvi­selők soraiban megjeleníteni a zsidó társadalom teljes spektrumát, „osztálystruktúráját”, szakma, végzettség stb. szerint, hogy az szélesebb körök­ben is hathasson, és vonzerőt gyako­rolhasson. A legutóbbi választáson e törekvés tudatos érvényesítése, sok más pozitív szemponttal együtt visszhangtalan maradt.

Tisztelt Elnök Úr, kedves Péter!

Kívánom, hogy az elmúlt választás­ról általad írtak („nagy jelentőségű” stb.) igazolódjanak az elkövetkező években, ne váljék nyilvánvalóvá, hogy a helyzet még rosszabb, mint volt. Úgyszintén szeretném, ha min­den hozzám hasonló elégedetlen érte­ne leveled utolsó két bekezdéséből, mely szívemből szól. Én mindeneset­re úgy látom, a vállalkozó és reálértelmiségi felső középosztálybeli közép- korúakon kívül (nekem a 40 fölötti már nem „fiatal”) volna még más rep­rezentálandó és fontos szerepet betöl­teni képes réteg közösségünkben.

Tisztelettel és barátsággal üdvözöl Szántó T. Gábor