Tarnóc János versei

Őszország

Mély az éjszaka.

Ahol lakunk őszország,

egy szürke haza.

Húz a semmiség

és a múlt már tűzben áll,

fehér lánggal ég.

Nincsen hajnalunk.

Minden nyelv kihalt, szavak

nélkül álmodunk.

Erőtlen a kéz.

Szem helyén csak szemgödör,

a távolba néz.

Jó reggelt, Jeruzsálem

kirajzolódik a város a ködből

a tetőkön napsugár játszik

reggel van örökös reggel

hatalmas gyertya a nap és

tele van szénával a pajta

az utcákat járjuk reggel óta

köveken kopogunk múlt otthon

vagy? nem tudtam rólad

hogy szokjak hozzá a hőség

égető vizében hová forduljak

ég felé lendül a kezem míg

itt vagyok pörögve forogva a

kékség közepén lendül a kerék

belsején a betűk egyenként

szavakká rajzolódnak