Szenes Hanna emlékműve

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Hírextra

2007. november 26. Felállították Izraelben Szenes Hanna, a magyar születésű zsidó nemzeti hős Magyarországon készült síremlékét, amelyre még édesanyja, Katrina Szenes adott megbízást évtizedekkel ezelőtt.

Az izraeli védelmi minisztérium illetékeseinek a Háárec című izraeli lap vasárnapi számában megjelent közlése szerint a szobrot még november 7-én, a nemzeti hős kivégzésének 63. évfordulóján avatták fel egy tengerparti kibucban, a Szenes Hanna-emlékház mellett.

A síremlék Izraelbe szállíttatásán négy éven át fáradozott Szenes egyik unokaöccse, Eitan Szenes. A szobrot még az édesanya rendelte meg, amikor a háború után megtalálta lánya sírját, de aztán kivándorolt Izraelbe és soha nem látta készen a síremléket.

Az eredetileg a budapesti zsidó temetőben, egy jelöletlen sírban elhantolt Szenes Hanna földi maradványait 1950-ben Izraelbe szállították és a Herzl-hegyi temetőben, az izraeli katonai és politikai vezetők panteonjában helyezték örök nyugalomra.

A sírkövet – amely egy Szenes-költeményben szereplő nőalakot ábrázol – a védelmi minisztérium támogatásával, katonai tiszteletadással avatták fel.

Szenes Anikó vagy Szenes Hanna (Chana Senesh) azon tizenhét magyar zsidó egyike volt, akiket az akkori brit fennhatóság alatt álló Palesztinában az angol hadsereg arra képezett ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkíséreljék valamilyen módon megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását. Szenest a magyar határnál letartóztatták, bebörtönözték és megkínozták, de ő ennek ellenére nem volt hajlandó elárulni küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották 1944. november 7-én.

Izraelben nemzeti hősként tisztelik, utcákat neveztek el róla, naplója, versei széles körben ismertek. A Szdot Jam kibucban kialakított Szenes Hanna emlékházat évente 15 ezer zarándok keresi fel.

[popup][/popup]