Osztrák holocaust-emlékszolgálat

Ausztriában 1992-ben nyílt először le­hetőség arra, hogy a hadköteles fiatalok a civil szolgálat egy különös fajtájaként 14 hónapig külföldi, úgynevezett „holo­caust-emlékhelyeken”, egykori táborok múzeummá alakított részlegeinél, eset­leg archívumokban „emlékszolgálatot” teljesítsenek. A „Verein Gedenkendienst” (Emlékszolgálat Egyesület) által koordinált szolgálatot, amelynek célki­tűzései közt az osztrák közvélemény tá­jékoztatása, a nemzetiszocializmus és a holocaust összefüggéseinek feltárása és bemutatása s ezen keresztül egyfajta tudatformálás is szerepel, az osztrák belügyminisztérium finanszírozza. A magát politikailag függetlennek valló egyesület ma 19 állomáshellyel rendel­kezik a világ legkülönbözőbb pontjain, a washingtoni Holocaust Emlékmúze­umtól nyugat-európai, izraeli, litván, cseh és ukrán intézményeken át az ausztriai Theresienstadtig.

A szolgálati tevékenység az adott hely­színtől, illetve intézménytől függően le­véltári munkát, tudományos publikációk gyakorlati sejtését, delegációk vezeté­sét, kiállítások szervezését és gondozá­sát vagy a zsidó élettel kapcsolatos tör­téneti anyagok gyűjtését jelenti. A szol­gálat tagjai állomáshelyük elfoglalása előtt alapos felkészítésben részesülnek. Szemináriumokon vesznek részt, szaki­rodalmat olvasnak, s egykori táborokba is elmennek. Tevékenységük nem ér vé­get a 14 hónapos külföldi munkával. Ha­zatérésük után általában tovább dolgoz­nak az egyesületben, financiális ügyeket intéznek, részt vesznek a nyilvánosság tájékoztatásával kapcsolatos feladatok­ban, konferenciák előkészítésében.

1996. október 3-án az Osztrák Kelet- és Délkelet-európai Intézet budapesti ki- rendeltsége, az „Emlékszolgálat Egyesü­let” és a Magyar Auschwitz Alapít­vány-Holocaust Dokumentációs Központ sajtókonferenciát szervezett abból az al­kalomból, hogy újabb szolgálati hely jött létre, ezúttal Budapesten. A sajtókonfe­renciát egy zártabb körű párbeszéd előz­te meg, amelyen a zsidóság történetével foglalkozó számos osztrák és magyar in­tézmény képviseltette magát így egye­bek közt a bécsi, eisenstadti és budapes­ti zsidó múzeum, több egyetem és kuta­tóhely. A résztvevők az osztrák és ma­gyar zsidó történeti múlt feltárásában tö­rekedtek közös pontokat, együttműkö­dési lehetőségeket találni. A sajtókonfe­rencián felszólalt Ausztria budapesti nagykövete, dr. Erich Kussbach, az em­lékszolgálat vezetője, Andreas Maislinger és Christian Stadlmann, az első if­jú szolgálattevő a Budapesti Holocaust Dokumentációs Központban. – Koráb­ban otthon vagy a barátaimmal nem be­széltünk a holocaustról – mondta -, pe­dig egy Mauthausentől negyven kilomé­terre fekvő faluban nőttem fel. Az én egy­szerű, paraszti családomban a holoca­usttal kapcsolatos fő élmény a félelem és a tanácstalanság, de ez minden politi­kai kérdéssel kapcsolatban elmondható, ha ilyesmiről beszéltek, azonnal becsuk­tak minden ajtót és ablakot még a függönyöket is behúzták. A holocaustról Ausztriában sem az iskolában, sem más­hol nem jött létre semmiféle párbeszéd, a tragédia nemcsak egyéni, de társadal­mi szinten sincs feldolgozva.