Egy Ismeretlen krónikája 1944-ből

Novák Attila

Egy Ismeretlen krónikája 1944-ből

Szilágyi Ernő visszaemlékezése

 

2003-ban, több hónapi „nyomozás” után egy 160 oldalas visszaemlékezés­re bukkantam Izraelben.1 Szerzője, Szilágyi Ernő nem volt ismeretlen a számomra, többször is foglalkoztam már nem mindennapi személyiségé­vel.2

A mű egyedülállóan dokumentálja (bár inkább szellemtörténeti, mind kronológiai értelemben) a cionisták­nak az SS-szel folytatott 1944-es tárgyalásait. A könyvet – több kiadó ígérete ellenére – teljes egészében még sehol sem publikálták, így a Szombatbeli közlés minden szempont­ból egyedülálló. Az Aus der Geschichte eines Unbekannten, azaz Az Ismeretlen történetéből címet viselő „könnyű, kis füzetek” (ezek Szilágyi szavai) igazából nem árulnak el új részleteket a Kasztner Rezső vezette tárgyalásokról, vagy Komoly Ottó megbeszéléseiről, de az általa közvetí­tett élmények legalább annyit érnek, mint megannyi történelmi adalékanyag és lábjegyzet. A magyar zsidó­ság fontosabb erőinek s a kiirtásukra szövetkezett náciknak a gondolkodás- módját világítják meg, illetve segíte­nek értelmezni és magyarázni azt a problémahalmazt, melyet – közhelye­sen – a „Hogyan történhetett meg?” kezdetű kérdő mondatokkal szoktak megfogalmazni. De ki is a szerző?

Szilágyi Ernő 1898-ban született Budapesten. Fiatalkoráról nem sokat tudunk, tanítványai, barátai úgy emlé­keznek, hogy – legalábbis egy időben – a zürichi egyetemet is látogatta. Nem sok művet írt, nyomtatásban csak két írása jelent meg. Kolozsvárott publikálta – már a második világhábo­rú alatt – a Wassermann zsidó önval­lomása című könyvét, s mellette a kor divatos írójának A fürthi Messiás című műve fordítását.3 Egy másik, 1943-ban keletkezett írásában Szilágyi arra kereste a választ, hogy teremtett-e a cionizmus új szellemiséget és em­bert.4 Polgári szakmája is volt Szilá­gyinak: az 1930-as években egy mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó cég ügyvezetője volt, s korai kezdetektől meggyőződéses cio­nista. 1937 és 1940 között a Keren Kajemet Lejiszrael, azaz a palesztinai földvásárlások céljából létrejött cio­nista Zsidó Nemzeti Alap, és a mar­xista baloldali cionista Hasomer Hacair szervezet egyik vezetője, imaginárius szónoka, nemzedékek karizma­tikus tanítója. 1939-ben pedig már pártját képviselte a certifikátok, azaz a brit mandatárius hatóság által kiadott, Palesztinába szóló bevándorlási en­gedélyek szétosztására létrejött Pa­lesztina Hivatalban.

A magyar zsidóságra törő veszede­lem idején Kasztner Rezső hívéül szegődött, s tehetségét már korán elis­merte. 1943 januárjában tartottak először megbeszélést a budapesti Corso Panzióban, ahol jelen volt Szilágyi Ernő is, aki a Hasomer Hacairt képvi­selte.5 E megbeszélésből „nőtte ki ma­gát” a Vaadat Ezra Ve-Hacala, azaz a cionista mentőbizottság, melynek Szi­lágyi aktív tagja lett. Kasztner legkö­zelebbi munkatársává vált, gyakran még helyettesítette is őt a különféle tárgyalásokon, amire azért is kerülhetett sor, mert kiválóan tudott né­metül. Szilágyi – Cvi Hermann Federit visszaemléke­zése szerint – összekötőként is működött az egymást ki­fejezetten nem kedvelő Krausz Miklós – a Palesztina Hivatal vallásos cionista el­nöke – és Kasztner között, ami kiváló diplomáciai ér­zékről tesz tanúbizonyságot.6 A Vaada szerepe akkor értékelődött fel, ami­kor bevonultak a németek. Szilágyi aktív szereplője az eseményeknek, melyeket később „Kasztner-ügyként” jegyez a történetírás, s amelynek során egy addig soha nem látott nagy terv bontakozott ki a magyar zsidóság bi­zonyos csoportjainak megmentésére. Szilágyi nem vonta ki magát a történe­lem eme sötét abszurdjából, maga is szelektált emberek között. A későbbi túlélő, Cvi Hermann Federit szerint: „Az egyik ülésen Kasztner kérte, hogy állítsanak össze listákat azokról, akiket fel akarnak hozni a vidéki gettók­ból, de nem Kasztner vetette fel. Egész éjjel dolgozott ezen Szilágyi, Schlesinger József, Federit, Komoly Ottó és Marton Ede. A németek majdnem 100 százalékig állták az ígéretüket. Ami­kor megkapták a listákat, különkurírral küldtek a vidéki gettókba. Voltak gettók, ahonnan a listák alapján min­denkit sikerült kihozni, akit kértünk. Voltak olyan helyek, például Székesfe­hérvár és Debreczen, ahova a listák már későn érkeztek… ”7

1944. június 20-án ő írta azt a német nyelvű levelet a szegedi zsidóság ve­zetőihez, melyet a gettósítás utolsó napján adott át az érintetteknek Argermayer SS-Haupsturmführer. A levél­ben Szilágyi azt kérte, hogy – elsőbbséget adva a sokgyer­mekesek és a munkaszolgála­tosok családjainak, valamint a prominens zsidók hozzátarto­zóinak – válasszanak ki háro­mezer embert a gettó lakosai közül. A levélhez csatolták 160 „fontos” szegedi zsidó Budapesten összeállított név­sorát.8 Az így kiválogatott em­berek az ún. strasshofi csoport részét képezték, akiket a nácik szavajárásával később „jégre” tettek. A Kasztner-vonat utas­listájának összeállítására a cio­nista Executiva bizottságot jelölt ki. Ennek más tagjai is voltak, úgymint Weinberger József (Mizrachi) a Keren Hajeszodtól, Marton Ede „pártokfeletti”, Cvi Hermann Federit a Keren Kajemettől, egy klálcionista és – Kasztner javaslatára – Szilágyi Ernő.9

Később, a Kasztner-vonat utasa­ként, 1944. június 30-án ő is elhagyta az országot. A csoport Bergen-Belsenbe, majd két részletben, 1944 au­gusztusának utolsó hetében, illetve 1944. december 6-án Svájcba került.

Jehuda Zoltán Moor szerint, amint 1944 augusztusában Adolf Eichmann munkatársa, Hermann Krumey SS-Obersturmbannführer – akit Szilágyi még budapesti tárgyalásairól ismert – a bergen-belseni táborban a Svájcba küldendő transzportot összeállította, Szilágyi azt kérte, hadd távozhasson ő is. Krumey, aki ismerte Szilágyit, tel­jesítette a kérését, így Szilágyi megér­kezhetett Svájcba.10

Szilágyi Bázelban is vezette a Keren Kajemetet, majd a nyugalmas svájci évek után, idős szüleivel együtt visszatért Magyarországra, ahol egy klinika adminisztratív vezetője lett. Cionizmusából kiábrándult, hiszen amikor 1948-ban A cionizmus előfu­tárai címmel tartott sorozatot, többen úgy érezték, hogy bár továbbra is ké­pes nívós előadások, szemináriumok tartására, de már nem cionista, azaz nem illeszthető be az ideológia fővon­alába, nem alkalmazható cionista előadóként.11

1957 után szűkös nyugdíjából élt, és tudományos tevékenységnek szen­telte életét.

1965 nyarán Jehuda Zoltán Moor meglátogatta Szilágyit Budapesten, ekkor olvasta a kéziratot, és elkérte a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet szá­mára. Az 1970-es években Szilágyi a Hasomer Hacair tagjához, Arje Hunwaldhoz fordult, hogy ki akar vándo­rolni Palesztinába. Egykori harcos­társai elintézték számára egy kibucban a külön kunyhót (crif), de az utolsó pillanatban megmásította aka­ratát, és nem vándorolt ki az ígéret Földjére.12

Úgy tűnik, hogy Szilágyi Ernő nem tudta megemészteni azt, hogy egykor élet és halál ura volt, ezért saját élete legvégén szinte éhhalálra ítélte ma­gát. Margarinon és kenyéren élt, egy Rippl-Rónai utcai, fűtetlen lakásban. Tanítványi körén kívül csak széljegy­zeteket alkotott, ismeretlen maradt, felfedezésre váró. Szilágyi az 1970-es évek elején hunyt el Budapesten.

S hogy miért nem került kiadásra unikális műve? Ha kizárólag a kézirat történetét nézzük, a zürichi Euró­pa Kiadó átvette, ám később mégis úgy döntött, hogy nem adja ki, és fel­bontották a korábban Szilágyival kö­tött szerződést. Palesztinában a Szifriat Poalim („Dolgozók Könyvtára” Kiadó – N. A.) vette át a kéziratot, és Ráfi Friedl (Ben Salom) memoárjai­val együtt, egy kötetben óhajtotta megjelentetni. De ebből sem lett semmi. Az 1990-es években Cvi Erez fordított le egy részt héberre és jelent meg egy, a magyarországi Soa ötvenedik évfordulójára megjelente­tett gyűjteményes összeállításban, Izraelben.

Miért nem adták ki a művet? Egy­részt Szilágyi memoárja tényleg egyenetlen, a briliáns részek mellett üresjáratok és szépíróinak korántsem nevezhető szépelgések következnek, így stilisztikailag nem alkot egységes és élvezhető egészet. Akik történelmi forrásként akarják forgatni a művet, s akiket kizárólag az új adatok érdekel­nek, azoknak is csalódniuk kell, hiszen Szilágyi általánosít és allegorizál. Másrészt viszont hangvétele, vi­láglátása túlontúl egyéni volt ahhoz, hogy akármilyen homogén narratíva része lehessen. Mélyen zsidó elköte­lezettségű, de nem elsősorban cionis­ta, inkább olyan ember írása, aki a ci­onizmust a zsidó civilizáció történe­tén belül értelmezi. Ezenkívül szkep­tikus (olykor tragikus) és misztikus, az 1944-ben felbukkanó történelmi zsidó és nem zsidó figurákban a kö­zépkor továbbélését, a zsidó történe­lem tipikus figuráinak reinkarnációját látja. Nem Marx és Engels, s nem is a cionista kánon nagyjai kelnek életre a lapokon, hanem ősrégi, már-már a fe­ledés homályába rejtőzött zsidó kar­akterek, archetípusok: a „stadlan”, a zsidó kijáró, a „pénzzsidó, a középkor mitikus darabja”, s a zsidó és nem zsi­dó „zsidóvadász” is. 1944 borzalma, tragédiája elevenítődik fel úgy, hogy Szilágyi eleven kapcsolatot teremt a régmúlt zsidó tragédiái és az 1944-es „események” között: zsidó misztéri­umjáték kerekedik ki belőle. A tanul­sága pedig az, hogy a második világ­háború alatti zsidóüldözések csak egy újabb fejezetét jelentik a galutnak, de Szilágyi nem mutatott dicsőséges utat Erec Jiszrael felé.

Könnyű annak, akit a sors arra pre­desztinál, hogy egy eszme vonzásá­ban élheti le az életét, akinek megada­tott a siker, az elfogadás és a befog­adás. Akinek természete, vonzása, in­tellektuális hajlamai összhangban áll­nak a korral. Szilágyinak ez nem ada­tott meg, műve és személye minden szempontból korszerűtlen maradt. De a korszerűtlenség azt is jelenti, hogy emléke mindaddig fennmarad, amíg csak történelmi kataklizmák lesznek a földön, s ameddig tényleg velünk és bennünk él a soha véget nem érő tör­ténelem. Vagy addig, amíg csak ol­vasni és eszmélődni tudunk.

Jegyzetek

1. Yad Vashem Archives, 033/946.

2. „Színeváltozások (portrévázlat Szilágyi Ernőről)”. In: Szombat 1998/9., 26-30.

3. Szilágyi Ernő: Wassermann zsidó önval­lomása – Jacob Wassermann: A fürthi Messiás. Kolozsvár, 1943 (Fraternitas kis könyvek.) F. k. dr. Marton Ernő. Szellemi tájékozódására jellemző, hogy – Ungváry Rudolf szerint – Max Brod jó barátja volt. In: Ungváry, 63.

4. Szilágyi Ernő: A cionizmus (A modern zsi­dóság szellemi irányai IV.), 48-51. In: Libanon, 1943, II-III. szám (VIII. évf.) Nem csupán a gondolatokban, ideálok meg­konstruálásában. Nemcsak a cionista iro­dalom fóliánsainak lapjain, és nem is egye­dül a cionista államférfiak megnyilatkozása­in keresztül. Hanem a zsidó életben is?…” – teszi fel a kérdést.

5. Mellettük: Frankl Jenő (Mizrachi), Smuel Springmann és Kasztner Rezső (Ichud) és Komoly Ottó (Klal) szerepelt. Végül Komoly lett a vezető, Kasztner az alelnök, Smuel Springmann kezelte a pénzügyeket. A „tijul”-t, azaz a lengyel zsidók Magyarország­ra menekülését Joel Brand intézte. Erről később Kasztner számolt be. In: Der Berich des jüdischen Rettungskomitees aus Buda­pest 1942-1945. Vaadat Ezra Vö-Hazalah Bö-Budapest. Vorgelegt von: Dr. Rezső Kasztner. De írt erről Asher Cohen is. Lásd: He-Halutz Underground in Hungary: March-August 1944. Jerusalem, 1981. (Reprint from Yad Vashem Studies, Vol. XIV).

6. Yad Vashem Archives, 03/2418.

7. Cvi Hermann Federit visszaemlékezése. In: Yad Vashem Archives, 03/2418.

8. Braham, 59.

9. Yad Vashem Archives, 03/2418. Cvi Her­mann Federit vallomása.

10. Yad Vashem Archives, 033/946.

11. David Gur visszaemlékezése (Izrael, Ramat Gan, 2003. június 14.).

12 David Gur visszaemlékezése (lásd: előző jegyzet).