Nők a nőkért
Újabb elismerés érte az Esztertáskát. Alapító tagunk, Wirth Judit a családon belüli erőszak elleni és a nők esélyegyenlőségéért folytatott munkássága elismeréseként – mint a NANE elnöknője – augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének Polgári Tagozatát kapta. Esztertársunk tiszteletére a családon belüli erőszakról állítottuk össze októberi számunkat. A témáról tartott Esztertáska-kerekasztal rövidített változatát közöljük, majd arról olvashatnak, létezik-e a békésnek tartott zsidó családokon belül is erőszak.
2003. április 23-án az Esztertáska, a „Nők a médiában” csoport és a NANE („Nők a Nőkért az Erőszak Ellen”) együtt szervezett kerekasztal-beszélgetést a családon belüli erőszakról Betlen Anna (az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal munkatársa) és Wirth Judit (NANE) részvételével. A késő délutánba nyúlt beszélgetésből közlünk most részleteket.
Wirth Judit: A NANE 1994-ben alakult, alulról induló kezdeményezésből létrejött civil szervezet, amelynek elsődleges profilja a családon belüli erőszak elleni küzdelem. Egyrészt a női jogokkal foglalkozó aktivista szervezet, másrészt pedig szolgáltatásokat nyújt. Önkéntesek közreműködésével segélyvonalat tartunk fenn bántalmazott nőknek és gyerekeknek. Ezenkívül pedig képzéseket, előadásokat tartunk, valamint szórólapokat, különböző publikációkat jelentetünk meg. „Nyílt szerda” néven közösségi programjaink is vannak.
Esztertáska: nagyon sok neve van annak, amiről beszélni fogunk. Ezt a kerekasztal-beszélgetést úgy hirdettük meg, hogy a családon belüli erőszakról szól. Morvai Krisztina, a téma neves szakértője „Terror a családban” címmel írt könyvet, melynek alcíme „Feleségbántalmazás és a jog”. A NANE neve azt a nézőpontot fejezi ki, hogy a családon belüli erőszak a nők elleni erőszak egy speciális válfaja.
Betlen Anna: A parlament áprilisban elfogadott egy határozati javaslatot a családon belüli erőszak elleni állami feladatokról, s hosszasan vitatkoztak arról, ne nevezzék-e inkább otthonon belüli erőszaknak, mert a család szentsége esetleg csorbát szenved. Sajnos, szakmai vitákban is előfordul, hogy két perc múlva már a gyermekbántalmazásnál tartunk. Ellenállás fogadja annak a nyílt megfogalmazását, hogy a nők elleni erőszakról van szó, mert ezzel nem szívesen néznek szembe.
W. J.: Érdemes a tények alapjára helyezni a vitát. A tények azt mutatják, hogy a családon belüli erőszak, akárhogyan is nevezzük, mutat bizonyos szabályszerűségeket. Nevezhetjük mindenféle néven, de ami történik, az pontosan azonos jellemzőket mutat. A másik tény, amit figyelembe kell vennünk, hogy ennek a jelenségnek az áldozatai 95 százalékban nők, az elkövetők pedig férfiak. A maradék pedig megoszlik, ott vannak női és férfi áldozatok egyaránt. Ha valaki ezeket a tényeket és ezeket a pozíciókat hajlandó elfogadni, az elnevezést már csak aktuálpolitikai kérdésnek tekinthetjük.
E. T.: Talán már látták az SZDSZ európai uniós csatlakozásra kampányoló plakátját, ami egy szép nőt ábrázol, csúnya monoklival a szeme körül. A felirat a következő: „Emberi jogok! Ma Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a férje vagy a partnere.” Honnan ez az adat?
W. J.: Az adat az egész Európai Unióra kiterjedő és egy magyar reprezentatív felmérésnek az összevetéséből készült. A pontos megfogalmazása úgy hangzik, hogy minden ötödik nő kerül az élete során fizikailag bántalmazó kapcsolatba. A jogászok szeretik azt mondani, hogy ez hülyeség, mert ők megnézik a bűnügyi statisztikákat, és abból más derül ki számukra. A szociológusok ezzel szemben nem azt nézik, hogy sikerült-e végeredményt produkálni a hatóságnak egy ügyben, hanem hogy ki mit mond arról, hogyan él. A magyar reprezentatív felmérés is úgy készült, hogy egy rendkívül jól felépített kérdőívet kellett úgy kitölteniük a válaszadóknak, hogy senki másnak nem tartoztak őszinteséggel, csak saját maguknak. Semmi különösebb okuk nem volt arra, hogy hazudjanak. Az EU-felmérések is így készülnek, igaz, ott azért a rendőrségi statisztikák is lényegesen pontosabbak, mint Magyarországon, mert megfelelő törvények vannak arra, hogy a rendőrök eljárjanak.
E. T.: És ott mi az arány? Ugyanez?
W. J.: Ugyanez.
E. T.: Melyik társadalmi rétegre igaz ez az adat?
W. J.: Mindegyikre. A magyar tanulmány egyébként megtalálható a TÁRKI honlapján, a neten. Tóth Olga készítette 1998-ban, az a címe, hogy Erőszak a családban. Nagyon nagy mintán csináltatták, kétszer akkorán, mint amilyenen a pártválasztásos, közvélemény-kutatásos és egyéb minták szoktak készülni. A szomszédos Ausztriában hetedik éve van életben a „Védelem az erőszak ellen” törvény, amelynek keretei között alkalmaznak egy kitiltó vagy távoltartó rendelkezést Ha jön a telefon, hogy ebben a családban bántalmaznak valakit, kijön a rendőrség és megállapítja, hogy valóban baj van, akkor a bántalmazót akár tíz napra is eltávolíthatja. Jártam Bécsben, és kaptam egy statisztikát az elmúlt hat évről. 3400 ilyen rendelkezést alkalmaznak évente a nyolcmilliós Ausztriában. Az olyan esetekben, amikor a rendőrség kiment és távoltartó rendelkezést alkalmazott, az elkövetők 97 százaléka férfi volt. Az áldozatok 90 százaléka nő, a további 2 vagy 3 százalék nő és gyerek, a további 2 százalék gyerek, a maradék volt más: idős vagy férfi.
E. T.: Van-e a politikusoknak, az államnak felelőssége a családon belüli erőszak elleni küzdelemben?
B. A.: Nagyon nagy jelentősége van szerintem ebben a kérdésben a politikának. Az említett parlamenti határozatnak az az előzménye, hogy civil szervezetek, a Morvai Krisztina vezette Nőjogi és Gyermekjogi Kutató Központ, a NANE, valamint a Habeas Corpus Munkacsoport 2002 őszén kampányt hirdettek a családon belüli erőszak elleni állami fellépés érdekében, és erre egy képviselő is eljött. Ez lehetővé tette azt, hogy a politika foglalkozzon a kérdéssel, mert általában a politika csak akkor mozdul meg, ha nyomás nehezedik rá. Amit a civil szervezetek itt csináltak, az óriási volt és fantasztikus hatású. Enélkül semmi nem történt volna. Szóval nincs az az államhatalom, amely megtette volna ezeket a lépéseket.
W. J.: A továbbiakat sem fogja. Ám a civil szervezetek ereje egy bizonyos idő után kevés lesz. Hosszú távon mindenféleképpen arra van szükség, hogy az emberek egyénileg és tömegesen csatlakozzanak az ilyenfajta kezdeményezésekhez. Az aláírásgyűjtési kampány során 50 ezer aláírás gyűlt össze. Egyre inkább abban hiszek, hogy a civil szervezetnek és az egyéneknek is megvan a maguk szerepre. Választások idején, amikor elkezdik bombázni a saját képviselőjelöltjeiket: „Kedves képviselőjelölt, mi az ön programja nőügyben? Mi az ön programja a családon belüli erőszak ügyében? A munkahelyi esélyegyenlőség ügyében? A szexuális zaklatás ügyében?” A politikai pártok számon kérhetősége csak részben civil szervezeti kérdés, inkább egyszerű választópolgári kérdés. Ha a választópolgár számon kéri, akkor számon kérhető.
E. T.: Gyakran fogalmazódnak meg kételyek az emberekben a nők elleni erőszakkal kapcsolatban. Sőt, magukban a nőkben is! Liberális, erős értelmiségi nők néha egészen megdöbbentő módon utasítják el ezt az egész témát. Túl erőszakosnak tartják pl. a NANE módszereit, taktikai hibának. Azzal gyanúsítanak meg bennünket, hogy személyes frusztrációk miatt vagyunk ennyire „feministák”. Természetesen itt negatív értelmében használják a feminista szót.
B. A.: Érdemes a családon belüli erőszakot analógiás módon magyarázni. A nők elleni erőszakot hasonlónak látom a faji erőszak különféle jelenségeihez. Azoknak a nőtársaimnak, akiknek nehéz megérteniük, miről is beszélünk, azt szoktam javasolni, hogy a nők elleni erőszak társadalmi, szóbeli megnyilvánulásait fordítsuk le antiszemitára. Abban a pillanatban érzékelhető, hogy egy egész társadalmi csoport elleni, többségi erőszakos megnyilvánulásról van szó. A nők nem létszámuknál fogva, hanem hatalmi vonatkozásban nevezhetők kisebbségnek.
W. J.: A kisebbség és a többség fogalmát nem egyértelműen a számarányok határozzák meg, hanem az, hogy kinek van hozzáférése a javakhoz, a joghoz, a jogvédelemhez, ha bármilyen jogsérelem éri.
B. A.: A 2001-es Statisztikai zsebkönyvben néztem utána egy időmérleg-táblázatnak. Eszerint, ha a fizetés ellenében végzett munkaidőt egy átlagos őszi munkanapon percben számoljuk ki, azt láthatjuk, hogy a munkaidő 39 százalékát nők végezték, míg 61 százalékát férfiak. Ezzel szemben az összes fizetetten munkaidő, tehát háztartás, gyermekgondozás stb. 74 százalékát nők, míg 26 százalékát férfiak végezték. Egy másik adat ugyancsak a TÁRKI honlapján olvasható Sík Endre és Szép Katalin 1997-es tanulmányában: a kétkeresős házasságokban vizsgálták a fizetetten munkával eltöltött időt, és ennek pénzértékéről készítettek becslést. A piacon megvásárolható ilyen munkák értékével helyettesítették az otthon végzett munkát, mondjuk mennyiért lehetne egy takarítónőt, babysittert vagy szakácsnőt átlagosan alkalmazni a feladatra. Tehát a fő munkahelyen fizetés ellenében végzett tevékenység eredményeként az átlagos férj 37 ezer forintot keres havonta, a feleség 29 ezer forintot. A házimunka, kisgazdasági munka, másoknak segítésből összeálló összes fizetetlen munkát ehhez hozzáadva, a férfiak összesen 49 ezer forintot keresnek, a nők 56 ezer forintot.
E. T.: Ez a beszélgetés Peszahkor zajlik: az egyiptomi kivonulást ünnepeljük, amikor megszabadultak a zsidók az egyiptomi fogságból.
W. J.: A NANE évente tart női szédert, ami közösségi élmény.
B. A.: A családon belüli erőszak során a nők gyakran úgy érzik, hogy kivételek. Azért nem kémek segítséget, mert azt hiszik, ez csak velük történik meg, és senki nem fogja megérteni őket.
W. J.: A család nehezített terep. Mégpedig azért, mert a családot mítosz veszi körül, miszerint a család arról szól, hogy ott szerető légkör van, az adja a biztonságot, oda tér haza az ember a világ viharai elől. De ha éppen olyan házasságban élek, ahol engem laposra vernek háromnaponta és kitört már jóformán az összes fogam, akkor biztos, hogy nem tudom majd igazán összeegyeztetni az életemet ezzel a mítosszal. Mindenkinek sorsfordító élmény, amikor rájön arra, hogy nincs egyedül. Ezért is fontosak a kampányok: az áldozatok mind halljanak róla, hogy valószínűleg mások is vannak ilyen helyzetben, s ez őket is megerősíti.
Címkék:2003-10