Nácivadászok és megélhetési nácivadászok

KARSAI LÁSZLÓ

Nácivadászok és megélhetési nácivadászok

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ (továb­biakban: JSWK) Magyarországon is megpróbálta elindítani az „Utolsó esély” c. akcióját, melynek célja – állí­tólag – a még élő háborús és népellen­es bűnöket elkövetők felkutatása és fe­lelősségre vonása. Az akciót, Gadó Já­nos szerkesztő úr állításával ellentétben nem csak „baloldali véleményformá­lók”, hanem pl. Ungváry Krisztián is bírálta. Ungváry Krisztián könyveit, publikációit ismerem, fel sem tétele­zem, hogy Gadó János őt is a baloldali­ak közé sorolná. Azt pedig el sem tu­dom képzelni, hogy e sorok íróját mi­lyen alapon sorolja Gadó János a balol­daliak közé. Gadó János téved abban is, hogy a JSWK egy befolyásos ameri­kai-izraeli szervezet lenne. Mint azt az ÉS-ben már első vitacikkemben megír­tam, de ezt (is) elhallgatja Gadó János, a JSWK egy picinyke, mindössze né­hány (pontosan kettő) emberből és egy titkárnőből álló maszek alapítvány, se pénzük, se szakértőik, egy kis jeruzsálemi belvárosi lakásban húzzák meg magukat és kétségbeesetten próbálják saját létüket legitimálni. Mivel nem amerikai-izraeli és nem befolyásos, még csak nem is tekintélyes szerve­zetről van szó, így Gadó János eszmefuttatásának jelentős részével nem kell foglalkoznom, mert ez okafogyottá vált. Nem kellene Gadó Jánosnak talál­gatni, nem azért bíráltam Zuroff úrékat, mert amerikai-izraeli szervezet lenné­nek, sem Amerika, sem Izrael ellenes indulatok, érzelmek nem munkálnak bennem.

Nem hagyhatom viszont szó nélkül Gadó János vitamódszerét. A JSWK vérdíjas akcióját bírálók, köztük e sorok írójának érveinek jelentős részét meg sem említi, ezekkel az érvekkel meg sem próbál vitatkozni. Elhallgatja, hogy Zuroff úr válaszcikkére hosszabb cikk­ben válaszoltam, ugyancsak az ÉS-ben.

Gadó János elhallgatja, hogy az elmúlt két évben, amióta Zuroff úrék az akció­jukat elindították, egyetlen egy ország­ban sem tudtak senkit sem felelősségre vonni. Zuroff úr július 13-i pesti sajtóér­tekezletén még egészen más „eredmé­nyeket” említett, mint az ÉS-ben publikált vitacikkében. Az egyetlen egy hor­vátországi bírósági ügyben sem született még jogerős ítélet. Azóta eltelt újabb hat hónap, ezen a téren semmi nem válto­zott. 10.000 eurós vérdíjas akciójuk to­vábbra is eredménytelen, ha csak azt nem tekintjük eredménynek, hogy erre az akcióra adományozott 100.000 dol­lárból továbbra is fenn tudják magukat tartani. Nem tudok arról, hogy azokban az országokban, ahol Zuroff úrék va­dásznak a nácikra, bármiféle katarzis be­következett volna. Jedwabne példája megtévesztő, ott semmiféle bírósági el­járásra nem került sor. Lengyelország­ban – Gadó János állításával szemben – semmiféle „vad ellenállást” nem kellett leküzdeni annak érdekében, hogy az 1941. júliusi pogromról tudósítsanak a lengyel újságok, vagy beszámoljanak ró­la a lengyel tévék, rádióállomások. Meg­jelent New Yorkban Jan T. Gross: Szomszédok c. könyve, óriási hírverést csapott körülötte az amerikai média, azonnal fölfigyelt a könyvre – természe­tesen – a lengyel sajtó is, hetekig, hóna­pokig fő téma volt ez Lengyelországban.

Nem értem, miféle katarzist kínál a JSWK? Egyetlen kelet-európai ország­ban sem következett be semmiféle ka­tarzis az „Utolsó esély” akciónak kö­szönhetően. Gadó János érveim sorából kihagyta a bizonyítás nehézségével, sőt gyakorlati lehetetlenségével kapcsola­tos eszmefuttatásomat. Mint 2004 júliu­sában az ÉS-ben megírtam, Magyaror­szágon gyakorlatilag kizárt, hogy még élő tömeggyilkosokat találjanak. A va­lódi bűnösöket a II. világháború után felelősségre vonták, és/vagy azóta meg­haltak, vagy kivándoroltak. Ma legfel­jebb arra van esély, hogy valakinek a fantáziája a 10.000 eurós vérdíjtól meg­lódul, szomszédját, ismerősét, feljelen­ti, hátha sikerül pénzhez jutnia. Gadó János nem említi érveim között azt sem, hogy Izrael állam is hosszú évekkel ezelőtt abbahagyta a még élő háborús bűnösök üldözését. Az izraeli illetéke­sek is jól tudják, hogy ma már inkább kontraproduktív, magyarán az antiszemitizmust szító lenne, ha a Demianjuk-ügyhöz hasonló, tragikomédiába fordu­ló bírósági eljárásokkal próbálnák fe­lelősségre vonni a még élő háborús bű­nösöket. A Szombat olvasói közül bizo­nyára sokan emlékeznek arra, hogy hosszú évek amerikai és izraeli vizsgálódásai és bírósági tárgyalásai után csak egyetlen egy dolog vált bizonyossá: a vádlott NEM azonos a treblinkai halál­tábor rettegett hóhérával.

Gadó János elhallgatja azt is, hogy Zuroff úrék akcióját nem csak esélyte­lennek és reménytelennek, hanem tör­vénytelennek is neveztem. A hatályos magyar törvények értelmében ugyanis Magyarországon magánszemélyek még élő magánszemélyekről gyűjthetnek ugyan információkat (de pl. a JSWK munkatársai magyar levéltárakban nem kutathatnának, ha akarnának, de nem akarnak…), de ezeket az információkat nem továbbíthatnák Jeruzsálembe.

Gadó Jánosnak (és rajta kívül még sok embernek, akiknek a véleménye fontos számomra) nem tetszik az sem, hogy Beer Ivánt, a JSWK magyaror­szági akciójának első koordinátorát bu­tik-tulajdonosnak neveztem. Gadó Já­nos nem említi, hogy Zuroff úr vitacik­kére válaszolva megírtam: Beer Ivánt nem „lebutikosoztam”, ő valóban egy nagy pesti butik tulajdonosa. Ha mér­nök, balett-táncos, vagy kőfaragó lenne a foglalkozása, azt is megírtam volna. Ugyanis ma is az véleményem, hogy ilyesfajta akcióban jogászoknak, törté­nészeknek és nem pl. butik-tulajdono­soknak kellene részt venniük.

Befejezésül szeretném idézni az „Utolsó esély” akcióról az ÉS-ben írott első cikkem záró mondatait, ezúttal Gadó János figyelmébe is ajánlva.

„Beer Iván július 16-án este egy té­vé-műsorban azt találta mondani, hogy akciójuk azért fontos, mert a holokausztról mindenképpen beszélni kell. Szerintem a holokauszt témája fonto­sabb annál, hogy néhány önjelölt zsidó „nácivadász” látszattevékenységét ez­zel próbálja legitimálni. Amikor egy rádió-vitában fölvetettem, hogy ma Magyarországon az antiszemitizmus erősödéséhez vezethet egy ilyen vérdí­jas nácivadász kampány, Beer Iván azt válaszolta, hogy őt ez nem érdekli. En­gem, a zsidókat, az antiszemitákat és a filoszemitákat viszont igen.”

Alighanem sok ingerültségtől és hiá­bavaló levélírástól megkímélte volna magát Karsai László, ha kicsit figyel­mesebben olvassa el szerény írásomat. Az én mondandóm ugyanis nem az volt, hogy az általa hevesen bírált „Utolsó esély” akció igenis helyes – csupán azt igyekeztem vázolni, hogy Magyarországon az akció miért nem váltott ki pozitív visszhangot. Karsai László azt hitte, vele vitatkozom, mi­közben én a tágabb hátteret igyekez­tem bemutatni, s csak vitapartnereit delegitimáló stílusa miatt idéztem őt. Nem állítottam, hogy ő baloldali, még kevésbé, hogy Amerika- vagy Izrael-ellenes, csupán azt kívántam mondani, hogy a kétosztatú magyar nyilvános­ságban ő a baloldali médiában mozog, és érveiben, stílusában felismerhető e közeg értékrendje.

Érdemes pár szót szólni a „nem ko­moly” és „nem befolyásos” Wiesenthal Központról (angol rövidítése: SWC), melyről vitapartnerem azt írja, hogy nincsenek is szakértői. Hivatko­zott ÉS-beli cikkében viszont ezt írja Karsai László: „Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Központ vezetője elmondta, hogy miután szakértőik áttanulmányozták a beérkezett feljelentéseket…” No comment.

Karsai László számára, úgy tűnik, kicsit még idegen a társadalmi szer­vezetek (NGO-k) sokszínű, demokra­tikus világa. Megértem: a merevebb kelet-európai felfogás szerint valami­revaló szervezet arról ismerszik meg, hogy – ha már nem székházzal – de mindenképp komoly irodával rendel­kezik, ajtaján arany-fekete névtáblák virítanak, mögötte pedig titkárnők tartóztatják föl a hívatlan látogatót. Karsai László a Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájában nyilván nem jutott túl a szoba- és létszám okozta sokkon, és így nem tájékozódott a szervezet egyéb tevékenységei felől. Nos: az SWC (amelynek központja Los Angelesben van) elismert NGO- ként jelen van az ENSZ-ben és az UNESCO-ban. Vezetőjét, Marvin Hier rabbit fogadta egyebek közt az ENSZ főtitkára, az osztrák államfő és a német külügyminiszter, s helye van minden, antiszemitizmus ellen szerve­zett fórumon. Az SWC bátor fellépése az újjáéledő európai antiszemitizmus korában vitathatatlan: többször indí­tott kampányt olyan európai kormá­nyok ellen, amelyek félvállról veszik a muszlim bevándorlók körében bur­jánzó Izrael- és zsidógyűlöletet.

Karsai László szerint egy komolyta­lan, „önjelölt nácivadász” szervezet, csupán pénzért és némi befolyásért vérdíjat tűzött ki nem létező háborús bűnösökre, törvénytelen lépéseket kezdeményezett, gerjesztette az antiszemi­tizmust, fölöslegesen terhelte a ma­gyar közéletet, ráadásul az egész ügyet egy butikosra bízta. Szerintem viszont egy komoly és befolyásos szervezet jó­hiszemű – noha vitatható időzítésű – akciója során próbált még élő háborús bűnösöket felkutatni, a nyomrave­zetőnek jutalmat ajánlott, az ügyet egy feltétlenül elkötelezett, de nem eléggé tájékozott emberre bízta, és mindennek során nem vette figyelembe a sajátos magyarországi körülményeket.

Karsai László szerint én elhallgat­tam az ő érveit. Szerintem viszont mondandóm elkerülte az ő figyelmét: a Wiesenthal Központ akciója Ma­gyarországon azért nem váltott ki ka­tarzist, mert a holokauszttal kapcsola­tos felelősség itt már régóta jelen van a köztudatban.

Gadó János