Nácik vonultak fel Rigában

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Index

2008. március 16. A lett fővárosban vasárnap 3000 náci vonult fel a Waffen SS lett légiójának emlékére. Tüntetők kiabálással és sípolással próbálták elnyomni éneklésüket. 2000 rendőr tartotta távol egymástól a két csoportot, incidensről nem érkezett jelentés.

Csaknem 3000 fő részvételével szélsőjobboldali felvonulást tartottak vasárnap Rigában a Waffen SS lett légiójának emlékére. A felvonulók – akiket nagy számú rendőr védett – a belvárosi Szabadság Emlékműnél szembe találták magukat néhány tucat ellentüntetővel. A tiltakozók kiabálásukkal igyekeztek elnyomni a II. világháborús lett náci harci osztagra emlékezők éneklését. A két csoportot körülbelül 2000 rendőr tartotta egymástól távol.

A Waffen SS lett légiójára való emlékezést minden évben megpróbálják megtartani szélsőjobboldaliak, idén is volt köztük néhány hajdani légiós. Az emlékműnél virágokat helyeztek el.

Az ellentüntetők “Gyalázat!”, “Hitler halott!” és hasonló jelmondatokat kiabáltak oroszul, illetve sípoltak. A rendőrség incidensről nem tett jelentést.

A szovjet Vörös Hadsereg 1940 júniusában foglalta el a három balti államot, de egy évvel később a náci német hadsereg kiűzte őket. A Szovjetunió 1944-ben ismét elfoglalta Észtországot, Lettországot és Litvániát, majd magába olvasztotta őket. A háborúban a két fél besorozott saját hadseregébe összesen 250 ezer lett férfit, a harcokban meghalt a balti államnak körülbelül 150 ezer lakosa.

A nácik oldalán harcoló lettek azt mondják, hogy ők csak a szovjet megszállás ellen küzdöttek. Sok lettországi orosz azonban azzal érvel, hogy a szovjet hadsereg szabadította fel a Lettországot a fasizmus alól. Ma az ország 2,3 millió fős lakosságának egyharmadát alkotja az orosz kisebbség.

A náci megszállás idején megölték a lettországi zsidók 90 százalékát, csaknem 80 ezer embert, és több ezer orosz hadifogoly halt meg a németek fogolytáboraiban. A legtöbb lett zsidót 1941-42-ben gyilkolták meg, két évvel a lett Waffen SS megalakítása előtt, ami egyesek szerint bizonyítéka annak, hogy a lett légió nem vehetett részt a holokauszt végrehajtásában. Más vélemények azonban arról szólnak, hogy több későbbi lett légiós mint még a náci irányítás alatt álló lett rendőrség tagja mégiscsak részt vett zsidók meggyilkolásában.

[popup][/popup]