Menóra kereszttel
A groteszk kép egy könyv címlapjának illusztrációja. A menórában álló hét gyertya közül csak a középső ég, az formál keresztet; bizonyára szimbolizálni kívánja a mű célját, az alig rejtett agitációt a smádra, a kikeresztelkedésre. Lydia Buksbazen családregénye a számomra ismeretlen Primo Kiadónál jelent meg. (Bár sátraikban láttam már több kiadványukat árusítani; köztük volt a „Bibliai nevek és fogalmak”, „A hit csekkfüzete”, „Krisztus középcsatára”.) Az impresszum feltünteti, hogy az eredeti tulajdonos az egyesült államokbeli Good News Hungarian Literature Mission Inc. és a stuttgarti Evangéliumi Kiadó.
A sorstragédia Glaser Jakab történetével kezdődik, akit a múlt század közepén – sok ezer más zsidó ifjúhoz hasonlóan – kamaszkorában elrabolnak szüleitől, és 25 évre a cár ármádiájába kényszerítenek. Helyőrségről helyőrségre követi őt felesége, Ráchel, három gyermekükkel, míg az obsitos áldozatul nem esik egy járványnak, néhány hónappal később pedig az asszony leli halálát a gettóba behatoló kozáklovak patái alatt. A gyermekek közül a gyönyörű Yente (az ő neve a könyv címe is) a szerző anyja, akinek élete és megkeresztelése teszi ki a könyv gerincét. Pedig nem is ő a kulcsfigura, hanem férje, a gazdag Benjámin Sitenhof, rabbik és hittudósok leszármazottja, aki a családból elsőként fordul el ősei hitétől:, bár e tettre külső kényszerítő okot, belső lélektani magyarázatot a könyv nem ad. Mert nem hiteles és nem meggyőző Lydia Buksbazen, amikor így írja le a véletlenül kézbe vett Újszövetség hatását apjára: „A Hegyi Beszéd olvasása közben könnyek borították el a szemét. A szeretet új világa nyílt meg előtte, olyan egyedülálló és mindent felülmúló szépségé és szentségé, amiről eddig nem is hallott és olvasott… Minél többet olvasott a drága könyvből, annál inkább meggyőződhetett saját bűnös volta felől…” Ugyan miért nem találkozott addig a szeretettel a Talmud szorgalmas forgatója, és miért érezhette bűnösnek magát a jámbor asztalos, aki addig vallása előírásainak és a szülői ház rendjének tett eleget. Vagy mégsem volt bűnbánó, netán tiszta elméjű, ugyanis váratlanul, indokolatlanul elhagyja Yentét, akivel szerelmük varsói Rómeó és Júlia románcaként kezdődött, és sohasem hidegült el asszonyától. Elbarangol azonban idősebb korában is Angliából, Németországból, hogy tébécésen Argentínában zsidókat térítsen, miközben elhagyott öt gyermeke nyomorog.
Yente hitének megrendülése alpárian indokolt, Sommer protestáns prédikátor és felesége, akik „finom kultúremberek, mégis milyen szerények és kedvesek”, Ézsaiás könyvével magyarázzák neki Jézus messiás voltát. Yente a németországi Kassel rabbijához fordul, aki viszont ellentétben Sommerékkel, nem szerény és kedves, hanem „rossz hangulatban, kelletlenül engedte be. A rabbi elképedt. Hogy merészel egy zsidó asszony ilyen kérdéssel fordulni hozzá? A vallás nem tartozik a nőkre. Kitessékelte látogatóját…”
Benjámin és Yente után a gyerekek is kereszténnyé lesznek, majd követi őket a kiterjedt rokonság és barátok sokasága – tettük megmagyarázása nélkül. A könyv további lapjain megismerjük küszködésüket az első világháború alatti Németországban, majd felemelkedésüket a két háború között Londonban. Krakkóban, Danzigban és az Újvilágban. Az utóbbiban az írónő kiét fivére hittérítő-prédikátor. A családregény 1940-ben, a nácikkal viaskodó Angliában, Yente halálával ér véget.
Ezzel a recenzens be is fejezhetné irományát, azonban a Yente magyar megjelentetésével kapcsolatban néhány megjegyzés kikívánkozik belőlem. Manapság a kiadók haszon elérésére törekszenek. Ettől a könyvtől ilyen nem várható, mert irodalmi értéket nem mutat fel, külleme gyatra, témája pedig érdektelen. Erkölcsi nevelésre, keresztényeket vallásosságra buzdítani nem képes. Marad tehát a térítési szándék. Ebben sem lesz eredményes. A hitehagyásra a magyarországi zsidóságot – szemben a múlttal – egzisztenciális megfontolás, fizikai veszélyeztetés nem kényszeríti. Vallásfilozófiái problémák se gyötrik. Sőt! Az évtizedeken át tartó, vallásokat, nemzetiségeket, hagyományokat elnyelő, és nemcsak Romániában pusztító terror lelassult, mi több ellentendenciák jelentkeznek. Tanúi vagyunk népünk identitástudata fellobbanásának. Ebben a Yente nem jelent vízfecskendőt. Még permetet sem!
(Lydia Buksbazen: Yente, Primo Kiadó, 1989.)
Várai Emil
Címkék:1990-05