Memoár a Kasztner–SS tárgyalásokról

Memoár a Kasztner-SS tárgyalásokról

A Szombat olvasói már egy tavalyi számból (2004. május) tájékozódhattak Szilágyi Ernő megjelenés előtt álló memoárjáról, s korábban rendkívüli személyéről is. Szilágyi a Kasztner-stáb tagjaként részt vett az SS-szel folytatott tárgya­lásokban, hogy aztán – már a háború után – örök időkre otthagyja a cionis­ta mozgalmat.

Az a gondolat, hogy a zsidók ügyé­ben a németekkel, sőt az SS-szel kell tárgyalni, nem volt új 1944 tavaszán. Másrészt a német megszállás (1944. március 19.) utáni első időszakban a magyar hatóságok mindennemű, álta­luk kezdeményezett tárgyalási kísér­letre azt mondták, hogy a „zsidókér­dés” a németekhez tartozik. Nem vé­letlen, hogy a németekkel a cionista Kasztner Rezső és csoportja lépett kapcsolatba. Kasztner Rezsővel és tár­saival egy új generáció és főleg új gondolkodásmód jelent meg a ma­gyarországi zsidóságban. Munkácsi Ernő, a Pesti Izraelita Hitközség, majd a Központi Zsidó Tanács főtitkára későbbi visszaemlékezése szerint: „Közülük többen (korábban – a szerk.) a román országgyűlés tagjai voltak, tehát megszokták, hogy zsidó érdekeket politikai síkon, politikai esz­közökkel érvényesítsenek, ami nálunk majdnem ismeretlen volt. Ezért nem­egyszer fordult elő, hogy olyan javas­latokkal álltak elő, amelyek bámulat­ba ejtették a régieket és az. ún. ’ancien régime-ben’ elképzelhetetlenek voltak.1 Az is fontos volt, hogy ők tapasztalatból tudták, hogy zsidó ér­dekeket lehet nemzetközi úton érvé­nyesíteni, és a zsidó kérdéseket ilyen szemüvegen keresztül nézték”.2 Most eljött az idejük.

Nem meglepő tehát, hogy a tárgya­lások Kasztnerék inspirációjára in­dultak el.3 Minden bizonnyal dr. Gá­bor János, a Központi Zsidó Tanács „külföldiekkel érintkező csoportújá­nak vezetője mutatta be őket Her­máim Krumey SS-Obersturmbann- führernek (alezredes), majd a szintén ezt a rangot viselő Eichmann-nak, az­az a Sondereinsatzkommando ve­zetőinek (Krumey Eichmann helyet­tese volt), akik azért érkeztek Ma­gyarországra, hogy a deportálásokat minél „gördülékenyebben” lebonyo­lítsák. Eichmann a Birodalmi Bizton­sági Főhivatal (RSHA) deportálási ügyekben egész Európára kiterjedő érvényű zsidóügyi részlegét (RSHA- IV/B/4) vezette.

Kasztnerék pozícióját megkönnyí­tette az, hogy 1944. március 16-án Chaim Barlas, a Szochnut (Jewish Agency) isztambuli főmegbízottja ér­tesítést küldött Krausz Miklósnak arról, hogy 600 kivándorlási engedély (certifikát) áll rendelkezésre a ma­gyarországi cionista „veteránlista” tagjai részére. A romániai Konstanzában várakozott az a hajó, amely Tö­rökországon át Palesztinába vitte vol­na az embereket. A németek bevonu­lásával az addig hetenként küldött 40­50 tagú csoport távozásának lehetősé­ge megszűnt. Krausz, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti főmegbízott­ján. Jean de Bavier-en keresztül meg­szerezte a Sztójay-kormány hozzájá­rulását a 600-as kvóta felhasználásá­hoz. A hivatalos tapogatózások nem vezettek eredményre, de erre a hatszáz főre alapozta később Kasztner cso­portjának, a később híressé-hírhedtté vált „Kasztner-vonat” utaslistájának az összeállítását.

A német megszállás napján – vasár­nap – Kasztnerék a Café Parisette-ben jöttek össze rögtönzött ülésre. Josef Winninger Abwehr-ügynök (a Canaris által vezetett hírszerző szolgálat em­bere) – aki a cionisták számára futár­szolgálatot is végzett – segítségével sikerült biztonságba helyezni a Kaszt­ner, Komoly Ottó, Joel Brand, Szilá­gyi Ernő és mások által is vezetett ci­onista Va adat Ezra Ve-Hacala (az alapvetően a zsidó menekültek bújta­tására és a határon történő átszöktetésére létrejött szervezet), a Munka- és Mentőbizottság pénz- és valutakészle­tét, valamint az a bőröndöt, amelyben a különféle dokumentumokat, ill. a levelezést tartották.4

Április 5-én (tehát nem a Szilágyi által írt 8-án) zajlott le az első talál­kozó a cionisták és az SS között. A Mentőbizottságot Brand és Kasztner képviselte, a németeket Dieter Wisliczeny (SS Haupsturmführer – szá­zados), míg az Abwehr részéről dr. Schmidt és Josef Winninger volt jelen (az utóbbi lakásán zajlott a talál­kozó). A cionisták azt követelték, hogy a zsidókat ne gettósítsák vagy deportálják, és azok, akik kivándorlá­si papírokkal rendelkeznek, elhagyhassák az országot. Cserébe Wisliczeny kétmillió dollárt kért, a tizedét azonnal. Wisliczeny nem avatta be tárgyalópartnereit, hogy a magyar belügyminisztériumi szervek már előző nap utasították a helyi rendőri és csendőri egységeket, hogy vegyék nyilvántartásba a zsidókat, hogy get­tókba gyűjtsék össze őket. Az első hárommillió pengőt – a Szilágyi által is említett kétszázezer dollár egy ré­szét – Eichmann munkatársainak, Hermann Krumeynek és Otto Huntschénak (SS-Haupsturmführer) adták oda, azzal együtt, hogy Kasztner arra kérte Wisliczenyt, tartsa be a megáll­apodásukat. Wisliczeny ekkor már Kárpátalján volt. A tárgyalásokba be­lefolyó Abwehr-embereket. azaz Schmidtet és Winningert kihagyták a megbeszélésekből, mondván, hogy túl sok „províziót” számoltak fel ma­guknak. Ugyanis a kétszázezer dollá­ron felül még huszonnégyezret kértek „jutalékként”.

A Mentőbizottság és a Központi Zsidó Tanács vezetői is védettségi igazolványt (Immunitätsausweise) kaptak. A védettségi papírokat Stern Samu, a pesti neológ hitközség és a Központi Zsidó Tanács elnöke „esz­közölte” ki, kb. kétszázötvenet. Ápri­lis 21-én Kasztner harmadszor talál­kozott az SS embereivel, hogy a 2,5 millió pengős második részletet át­nyújtsa nekik. De bizonyos számú zsidó kivándorlásáról is szó esett.

Április 25-én a megbeszélések ér­dekes fordulatot vettek. Adolf Eichmann magához kérette Joel Brandot, Kasztner közvetlen munkatársát, és a következő ajánlatot tette: egymillió zsidóért cserébe 10 ezer, mindenféle áruval megrakott teherautót szerez­zenek, amelyeket – s erre ígéretet ten­ne – kizárólag a Szovjetunió és nem a Nyugat ellen használna fel a náci Németország. A megbeszélések kereté­ben Eichmann engedélyezte, hogy a szövetségesekkel és a világ zsidósága vezetőivel való kapcsolatfelvétel cél­jából Brand elhagyja az országot. Felesége és gyermekei Budapesten ma­radtak, túszként. De ez már egy má­sik történet. A zsidósággal történtek viszont – Szilágyi véleménye szerint – már régóta egy és ugyanazon törté­net részét képezik. E történet 1944-es periódusának légkörét jól érzékelte­tik Szilágyi sorai.

Novák Attila

Jegyzetek

1. In: Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Ada­tok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához. Budapest, Renaissance kiadás, 1947, p. 55.

2. In: uo.

3. Lásd Lévai Jenő munkáját, Szürke könyv a magyar zsidók megmentéséről. Officina. Budapest, 1946.

4 Kasztner Rezső, Dér Bericht des jüdischen Rettungskomitees aus Budapest 1942-1945. Bp., Verfasser, 1945. Ezt az információt említi Nagy Sz. Péter A Kasztner-akció 1944 c. füzete is. Budapest, 1995, Rejtjel kiadó.