Mazsihisz: a radikális erők fegyveres erőszakra készülnek

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. augusztus 8. Így kommentálták, hogy a Jobbik nemrégiben Magyar Gárda elnevezéssel egyesületet hozott létre

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra, ami egyaránt veszélyezteti az ország közrendjét és a magyarországi zsidóság nyugalmát – közölte a szervezet azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik nemrégiben Magyar Gárda elnevezéssel egyesületet hozott létre.

A Mazsihisz hangsúlyozza: a magyar társadalom többségéhez hasonlóan értetlenül áll azelőtt, hogy a Jobbik néven bejegyzett párt, nemrégen Magyar Gárda elnevezéssel “felfegyverkezett harci alakulatot hozott létre, amelynek egyenruhája a megtévesztésig hasonlít” az 1940-es évek fasiszta mozgalmainak öltözékéhez.

A szövetség szerint a harci alakulat létrehozása egyenes folytatása a múlt év őszén kezdődött szélsőjobboldali mozgalmak tevékenységének, amelyek utcai tüntetéseiken folyamatosan zsidóellenes nézeteket hangoztattak.

A Mazsihisz jelezte: már többször figyelmeztettek arra a veszélyre, hogy a zsidóellenes nézeteket hangoztató utcai csoportok fellépése következmények nélkül marad. Mint írják, a mostani események is mutatják, hogy már nemcsak szóbeli támadásokról van szó.

Reménykeltőnek nevezték ugyanakkor, hogy a magyar politikai élet jelentős személyiségei és mozgalmai, köztük az MDF, az MSZP és a SZDSZ egyértelműen elítélte e harci csoport létrehozását. Érthetetlennek tartják azonban, hogy a többi parlamenti párt nem ismerte fel ezen alakulat létrehozásának valódi veszélyét, és “megengedhetőnek tartja az ilyen, a fasiszta mozgalom egyenruhájára emlékeztető öltözékben parádézó erőszakos csoportok létezését”.

A közlemény szerint a Mazsihisz bízik abban, hogy a kormány az alkotmány keretei között megtalálja annak a lehetőségét, hogy fellépjen az ilyen és ehhez hasonló csoportok létezése ellen, “és így garantálja a magyarországi zsidóság és Magyarország minden lakójának nyugodt életét”.

  Schweitzer Jozsef  
  Schweitzer József  

Schweitzer József professzor, nyugalmazott országos főrabbi az MTI megkeresésére “okosnak és önérzetesnek” nevezte a nyilatkozatot. Közölte, a holokauszt túlélői, a nyilas vérengzés elszenvedői és szemtanúi nem akarnak a demokráciában a nyilasokéhoz hasonló egyenruhát látni. Reményét fejezte ki, hogy ha valamilyen veszedelem fenyegeti az országot, akkor a rendőrség és katonaság védi meg minden állampolgárát.

(Forrás: www.hirado.hu)

[popup][/popup]