Látták már szemeid az én alaktalan testemet

Thury Levente amerikai kiállításának visszhangja

Thury kerámiaszobrait 1996. február 15-től már­cius 20-ig a Biblical World Galleryben láthatta az ér­deklődő. Arról azonban se­hol nem tájékozódhatott, hogy 1995 ta­vaszán Los Angelesben, az University of Judaism’s Platt Galleryben mutatták be – az 1944-ben munkaszolgálatban elpusztult, nagykállói vallásos zsidó festővel, Ámos Imrével közösen – mun­káit. A kiállítás sikeréről két, reproduk­ciókat is közlő, hosszabb írás tanúsko­dik a Los Angeles Times-ban Nancy Kapitanoff, a The Times művészeti kritiku­sának tollából (1995. március 10. és 12.). A nyugati világban közismert új­ságíró, Charles Fenyvesi írásában Ámos és Thury munkáiban a közös szellemiséget a Kabbalához való vi­szonyban leli meg.

1995 szeptemberében Ruth E. Gruber a Jewish Cronicle-ban és az Inter­national Herald Tribune-ban mutatja be a zsidó legendát, a Gólemet kerámia­szobraiban újrateremtő Thury Leven­tét. Utal a New Yorkban, a Zsidó Mú­zeumban 1988-ban rendezett nagy Gólem-kiállításra, amelyen egyetlen mű­vész szerepelt munkáival a volt szocia­lista országokból: Thury Levente Buda­pestről. Thury gólemjei nem robotem­berek és nem fenyegető monstrumok. Abban az értelemben formálja meg gólemjeit, ahogy ez a kifejezés a Bibliá­ban, a Zsoltárok könyvében előfordul: „alaktalan tömeg”. Károli Gáspár a hé­ber szöveg nyomán így fogalmaz fordí­tásában: „Látták már szemeid az én alaktalan testemet.” Thury kerámia­szobraira mintha leginkább Sík Sándor költői zsoltárfordítása illenék: „Mikor alkottál a rejtek ölében, mikor szőttél az anyaföld mélyében.” A művek alko­tója a földből, agyagból gyúrt figurái­nak saját lelkét kölcsönzi, hogy azok szimbolikusan és valóságosan is összekössék hétköznapjaink világát a szellemi világgal. Ha a 16-18. század­ban a Kabbalában való hit segíthette a kelet-európai zsidóságot, miért ne köz­vetíthetne a műveken keresztül e ször­nyű század végén is a szakrálishoz visszatalálásban?

Az 54 éves Thury Levente évtizedek óta foglalkozik a Kabbalával, mely egyaránt filozófiai és gyakorlati rend­szer. Kerámiaszobraiban a test és a lé­lek, az anyag és az idea, a formátlan és a megformált közötti kapcsolatok lehe­tőségeit kutatja.

Los Angelesben, New Yorkban, New Jerseyben, Berkeleyben mintha fogé­konyabbak lennének muzeológusok, művészeti írók, újságírók, galériatulaj­donosok arra, amit a mához szólóan, a ma nyelvén újrafogalmaz a zsidó misztikából, a Gólem-legendából, mint az itthoniak. Félnénk szembenéz­ni még mindig a mássággal, a meg nem szokottal?

Minek kellene történnie, hogy ne ma­radjon itthon visszhangtalan, amire má­sutt értő szemek felfigyelnek?