Közöny és remény
Tudósítás a MAZSIKE közgyűlésről
A Hitközség patinás Goldmark-termében tartotta beszámoló közgyűlését a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület. A helyszín ténye önmagában is fejlődést jelent a szervezetek viszonyában, az azonban korántsem, hogy a vezető főrabbit elfelejtették meghívni a közgyűlés előkészítői, ezért a Hitközség vezetői hivatalosan nem képviseltették magukat az összejövetelen. A túlzott érzékenységre utaló távolmaradást lehet minősíteni, szintúgy az elmaradó meghívást. Az azonban biztos: a magyarországi zsidó szervezetek kórusában a MAZSIKE sem énekelhet hamisan, ha mástól összhangra törekvést vár el. De hallgassuk (lássuk) most a „szólószámokat”:
Az Elnökség beszámolóját dr. Kádár Iván tartotta. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesület alapításakor legfőbb célként a zsidó öntudat erősítését, a magyarországi zsidó kultúra újjáélesztését tűzte ki. Szólt arról is, hogy a MAZSIKE kezdettől fogva nyitva áll minden zsidó előtt, egyaránt várja a vallásosokat, a nem hívőket, a „kettős kötődésűeket”, a cionistákat és a magukat nemzetiségnek vallókat.
Eredmények és kudarcok
Sikerként értékelte, hogy az Egyesület szárnyai alól néhány szervezet önálló életre kelt, hogy egyes elnökségi tagok más zsidó közösségek vezetői lettek, és ott fejtenek ki aktivitást. A tényleges tevékenység eredményei közé sorolta a Javne Közösségi Iskolát és Óvodát, a gyermekbetegségeiből kigyógyult Szombat folyóiratot s a sikeres egyesületi szekciókat. A működés hibáit és akadályait abban látta, hogy változó, eddig nem létezett társadalmi körülmények között működik a Kulturális Egyesület. Visszahúzó erő az anyagi szűkösség. Egyesületünk rendszeres támogatás nélkül működik, a tagdíj a kiadások elenyésző részét fedezik, úgy kell „összekaparni” a létezés költségeit. Az viszont nem külső okon múlott, hogy több elnökségi tag nem vett részt az Egyesület életében. A zsidó szervezetek csúcsszerve felállításának elmaradását fájlaljuk, mert bár a tárgyalásokon képviselőnk, Gadó György mindent elkövetett a megegyezésért, két szervezet ellenállása miatt az nem jöhetett mindeddig létre.
Kifulladó körök – reménykeltő tervek
Az Elnökség beszámolóját az egyes klubok, körök képviselőinek hozzászólásai követték.
Magén István a néhány szekció hanyatlását okozó összehangolatlanságot panaszolta. A Chagall-kör vezetőjeként annál több eredményről adhatott számot, mert sikerült egy képzőművészeti műhelyt teremteni, s 12 kiállításuk társadalmi eseménnyé emelkedett.
Simonyi Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a mind durvább antiszemita megnyilvánulások ellenére nincs bennünk veszélyérzet. Ennek tudható be, hogy érdektelenség miatt megszűnt a Makkabi önvédelmi kör. Ezzel szemben jól szolgálta budapesti tartózkodásuk alatt az orosz alijázókat a Micve mozgalom. Ebbe háromszázötvenen kapcsolódtak be. Megemlítette, hogy egyes szervezetek csak reprezentáltak Ferihegyen, s amíg a „micvések” 1 millió forintot gyűjtöttek össze, addig az akkori
MIOK ötezer (!) forinttal „segítette” a sorsüldözött menekülőket. Beszéde befejezéseként a tagság nagyobb anyagi támogatását szorgalmazta, s egy szóban megfogalmazta a legnagyobb veszélyt: az autonóm körök eddig is csupán fanatizmussal létrehozott eredményeit a vezetők kifulladása fenyegeti, a tagság kedvetlenítő közönye miatt.
Virág Teréz, a holocaust túlélőinek és azok leszármazottainak lélektani problémáival foglalkozó ismert pszichológus a KÚT, vagyis a Közös Út Találkozó munkásságát ismertette. Az országban csoportjuk is foglalkozik egyedül a népirtás máig követhető hatásával. Betekintést adott a gyógyítás lehetőségeibe, az együttlét, a beszélgetés, a „kibeszélés”, az identitás megerősödésének jótékony következményeire. Videóra vettek több, egyenként 5-6 órás interjút, de az egyedülálló anyag iránt sem a Televízióban, sem saját köreinkben nincs érdeklődés. Nagyobb a nemzetközi elismerés, mint a hazai. Egy rendelőt szeretnének létesíteni a holocaust túlélők s mindenfajta negatív társadalmi hatás sérültjei számára. Gyógyító, nevelő, tanácsadó szolgálatot körvonalazott. Mivel ez az állami egészségügyi szolgáltatás része lenne, elvárják a kormányzat támogatását.
Palkovics Klára, Raj Tamás főrabbi távollétében a Buber körben folyó tanulásról és a nyugdíjasok összejöveteleiről számolt be, továbbá javasolta a szülők aktivitását is fokozó gyermekprogramok kiszélesítését. Ugyancsak a gyerekekkel való több törődést szorgalmazta Róna Róbert. Ő hívta fel a figyelmet a kirándulások közösségteremtő erejére, s arra, hogy az egészséget óvó természetjárás egyben „szabadegyetem”, ahol megvitatják napjaink problémáit. Bányai Imréné a Nyugdíjas Klubért tett, de magára maradt erőfeszítéseit tárta fel.
Fekete László főkántor arról az örvendetes érdeklődésről adott hírt, ami manapság muzsikusok, előadóművészek és zenét kedvelők körében jelentkezik a zsidó zene iránt.
Rózsa T. Endre az Egyesület ellenasszimilációs szerepét taglalta. Kritizálta a sajtót, mert az szerinte keveset foglalkozik a zsidóság és Izrael dolgaival. Példaként Izrael államfője magyarországi látogatásának magyar sajtóbeli kurtaságát vetette össze a cseh tömegkommunikáció részletes tudósításával Herzog izraeli elnök prágai látogatásáról. Kifogásolta, hogy százezer magyar zsidót érintő ügyekben minisztériumi főosztályvezetők döntenek, s hangot adott a kárpótlással kapcsolatban annak a véleménynek, hogy mi nem állami támogatást kérünk, hanem saját vagyonunk egy részének visszaszármaztatását. Szükségesnek tartja, hogy képviselőnk legyen a zsidóság ügyével foglalkozó minden hazai és külföldi szervezetben.
A zsidó egység hiánya
Deák Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy az új tankönyvek sem értetik meg a diákokkal a zsidóság tragédiáját, s az iskola nem kellően alapozza meg az ifjúság előítéletmentes gondolkodását és érzelemvilágát. Figyelmeztetett az egység hiányából adódó veszélyekre, s javasolta – mert csúcsszervet, úgy tűnik, néhány más szervezet élén álló markáns személyiség akadékoskodása miatt nem tudunk létesíteni – egy havonta összeülő, egyeztető, s konszenzus nyomán közösen fellépő Zsidó fórum életre hívását. Hasonló véleményen volt Vértes István. Szerinte eredményesebb lesz az együttműködés, ha a zsidó szervezetek összességét nem ruházzák fel állandó jogokkal, hanem csak valamilyen aktuális ügyben ülnek össze, s abban is csak teljes összhang esetén döntenek.
Dr. Kelen Dénes a legfontosabb feladatnak, a zsidó-keresztény párbeszéd kiszélesítését, propagálását tartotta, Rácz Dániel pedig azt fejtegette, hogy a párbeszéd ne csak teológiai kérdéseket feszegessen, s a véleménycsere szélesedjen ki a nem hívők körében is.
Sági Zoltán az asszimilációból kiábrándultak identitás-keresésének problémáit érzékeltette, majd javasolta, hogy az állam birtokolta zsidó vagyonból hozzanak létre egy iskolai, nevelési, kulturális központot. Az egyöntetű tetszést arató felszólaláshoz kapcsolódott Erdős Györgyné, amikor a közösségi, társadalmi élet akadályáról, egy méltó módon felszerelt klub hiányáról beszélt. Felhívta egyben a figyelmet arra, hogy a kulturális profil szinte teljesen kiveszett az Egyesület működéséből. Várai Emil méltatta az Egyesület alapítóinak érdemeit, s természetesnek minősítette, hogy közülük többen, különféle okokból visszavonultak, de az elnökség kötelességének tartotta, hogy hozzájuk hasonló képességű, önzetlenül munkát vállaló utódokról gondoskodjon. Határozati javaslatot terjesztett elő, hogy a korábbi rossz tapasztalatok miatt ne egy-két emberre bízzák a Szombat szerkesztését, hanem egy szerkesztőbizottságra, amelynek élén a főszerkesztő áll.
Az elmúlt időszak munkájáról szóló beszámolót, a hozzászólások után a közgyűlés elfogadta.
V.E.
Címkék:1992-01