Közel-Kelet: a demokratizálás megbukott
2007. szeptember/Gadó János Nem akármilyen változások tanúi lehettünk az elmúlt egy-két hónapban a Közel-Keleten. A Gázából kiebrudalt, de a Nyugati Parton egyeduralomra berendezkedett Fatah mozgalom ismét békehúrokat penget.
Palesztín fegyveres |
Az újonnan kinevezett miniszterelnök, Szalam Fajjad programja nemcsak az eddig szokásos békejavaslatokat (két állam az 1967-es határok mentén, Jeruzsálem közös főváros, stb.) ismétli meg: nem szerepel benne a fegyveres harc, viszont szó van vallási türelemről (!), nők jogairól, kulturális pluralizmusról. A Palesztin Hatóság továbbá ígéretet tett, hogy begyűjti az engedély nélkül kinn lévő fegyvereket.
Válaszul Izrael – jó szándéka jeléül – elengedett 250 palesztin foglyot, felszabadította a Hamasz válsztási győzelme óta zárolt palesztin adókat és járadékokat és még fegyvert is szállított a palesztin rendőrségnek.
Az amerikai diplomácia nem is késlekedett ennyi szép és jó hallatán mozgásba lendülni. Külügyminisztere megpróbálja rövid úton tető alá hozni a főnöke, Bush elnök által ez év novemberére javasolt új közel-keleti konferenciát. Eközben Jordánia és Egyiptom külügyminiszterei Jeruzsálembe utaztak és az Arab Liga képviseletében a kamerák előtt szívélyesen kezet fogtak izraeli kollégájukkal. Mindezt pedig Amerika százmilliárd dolláros fegyverszállítási ígérete koronázza az iránta lojális kormányoknak.
Mi történt? Öt év véres intifáda és az arab médiát elöntő Izrael-ellenes hisztéria után miként lehetséges visszatérni a kilencvenes évek optimista hangneméhez, mintha mi sem történt volna?
Nos, az iszlámista Hamasz kiütéses győzelme Gázában mélyen elgondolkoztatta a térség arab vezetőit. Ehhez jön még a Hezbollah látványos térnyerése Libanonban, Irán gátlástalansága, s a reménytelen iraki helyzet. Iszlám fundamentalizmus ante portas.
A mérsékelt – értsd: diktatórikus, de nem nyugatellenes – arab államok a honi iszlámisták ellenében remélnek amerikai segítséget. Egyrészt a „békefolyamat” felélesztésével próbálják kifogni a szelet a radikálisok vitorlájából, másrészt a fent említett fegyvervásárlással próbálják rendszerüket stabilizálni.
Része a történetnek az amerikai politika csendes, de súlyos fordulata is: elsődleges célja a Közel-Keleten immár nem a demokratizálás, hanem a stabilitás. A demokratizálási kísérlet megbukott. A palesztin választások véres belháborúba torkolltak, az iraki választások nem voltak képesek gátat vetni a szélsőségesek terrorjának. Az arab/iszlám világban a demokráciából mindenütt az iszlámisták húztak hasznot. Támogassuk inkább az autoriter rezsimeket, amelyek ha kell, véres erőszakkal számolnak le az iszlámista ellenzékkel. Hogy az egyiptomi vagy szaúdi erőszakszervezetek felfegyverzése nem feltétlenül járul hozzá a társadalmi stabilitáshoz? Lehet, de más út nincs – érvelnek az új politika stratégái – a nyugatbarát rendszereket magukra hagyni nem lehet, az iszlámisták legyűrnék őket. E politika jegyében fogadta ismét kebelére a nyugat Kadhafi ezredest, akitől mi sem áll távolabb, mint a demokrácia, de sebaj: fő, hogy otthon nem tűri, máshol meg nem támogatja az iszlámistákat.
A fenti politika azonban nem recept a sikerhez, amint a palesztin példa megmutatta. Hiába támogatta Amerika, Izrael áldásával, Mahmud Abbaszt a palesztin belháborúban. Az amerikaiak által kiképzett és amerikai fegyverekkel harcoló elnöki gárda megalázó vereség után menekült el Gázából, s fegyverei mind a Hamasz kezére kerültek.
A Fatah jelvénye |
Hogy miért? Mert a Fatah identitását vesztett szervezetté vált. Egyrészt Arafat korrupt uralma tette hiteltelenné, másrészt az a tény, hogy hajlandó volt tárgyalni a Kis és a Nagy Sátánnal (Izraellel és Amerikával), ami az „ellenállásra” épülő palesztin identitás feladását jelentette. Egy megzavarodott szervezet, amely nem tudja, békét vagy harcot, iszlámot vagy demokráciát akar-e, nem állhat meg egy forradalmi hevületű ellenféllel szemben, amelynek szándékai világosak és egyértelműek. Ami Mahmud Abbaszt oly vonzóvá teszi Izrael és a nyugat szemében (hogy nem emlegeti szünet nélkül a fegyveres harcot és „Palesztina felszabadítását”) az teszi őt gyengévé odahaza. Egy „ellenállásra” trenírozott társadalomban, ahol még Miki egér is a Sahada (a mártírhalál) dicséretét zengi, nem lesz népszerű az, aki hirtelen tárgyalni akar az ellenséggel.
A Hamasz, amely most újraszervezi erőit, előbb-utóbb támadni fog a Nyugati Parton is. Ezt a rövid időt szeretné Abbasz kihasználni: eredményeket felmutatni, amíg nem késő. Szaeb Erakat, palesztin főtárgyaló azonnal nagyszabású javaslatokkal állt elő: a két fél kezdjen tárgyalásokat, párhuzamosan az összes nagysúlyú kérdésről: a határokról, Jeruzsálem sorsáról és a palesztin menekültek jövőjéről.
Hamasz tüntetés Gázában |
Az izraeli félnek azonban nincs ínyére a sietség, amely már 2000-ben Camp Davidben is hozzájárult a bukáshoz. Akkor Clinton elnök végéhez közeledő mandátuma miatt kellett sürgősen összerántani a tárgyalásokat. Most George W. Bush van hasonló helyzetben. Ám bármiben is állapodnának meg, Abbasz nincs abban a helyzetben, hogy vállalásait teljesítse. A Fatah különböző frakciói csak a Hamasz elleni harcban voltak egységesek, az Izraellel kötendő békéért korántsem lelkesednek. A (Fatah-párti) Al Aksza Mártírjainak Brigádja éppúgy árulásnak tartja a békekötést, mint a Hamasz. Mahmud Abbasz csak saját elnöki gárdáját meg a palesztin rendőrséget ellenőrzi, a számtalan önálló milícia nem törődik a parancsaival. Vállalását, mely szerint begyűjti az illegális fegyvereket (vagyis: lefegyverzi a milíciákat) az izraeliek igen szkeptikusan fogadták. Hiszen gyakorlatilag a fegyveres klánok a palesztin társadalom alapegységei. Martin Indyk (Clinton elnök idején amerikai nagykövet Jeruzsálemben, jelenleg egy liberális washingtoni think tank feje) meg is mondta: „A palesztinoknak jelenleg nincsenek olyan intézményeik és képességeik, amelyek hiteles tárgyalópartnerré tennék őket”. S ami a legfontosabb: az Izrael-ellenes hisztériában nevelt palesztin társadalom „átprogramozása” – ha el is kezdenék – csak évtizedes munkával lenne lehetséges.
Címkék:2007-09