Korántsem költői kérdések – BZSH és Mazsihisz közgyűlések után (g.j.)

Korántsem költői kérdésekBZSH- és Mazsihisz-közgyűlés után

Vajon miért volt olyan formális és ese­ménytelen a Budapesti Zsidó Hitközség közgyűlése? Miért volt sokkal élénkebb a közönség a Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetségének küldöttgyűlé­sén? Hiszen az előbbinél nagyobb a tét. A szó szoros értelmében, hiszen kiadá­sai meghaladják az egymilliárd 750 mil­lió forintot. A Mazsihisz költségvetése kerek egymilliárddal kevesebb. És Buda­pesten él a zsidók túlnyomó többsége, talán kilencven százaléka. Miért vannak mégis többen a Mazsihisz küldöttgyűlésén? És miért olyan harciasak a küldöt­tek? Pedig az ügyvezető igazgató ugya­nolyan, több mint egyórás hosszú és op­timista beszámolót ad elő mindkét eset­ben, és a gazdasági főtanácsadó által is­mertetett számtömeg is éppoly nehezen követhető itt is ott is. Schweitzer Jó­zsef országos főrabbi is mindkét alkalommal a kasrusz-ellátás gondjait meg a képzett előimádkozók, metszők, rabbik hiányát panaszolja. Deutsch László a nagyfuvaros utca ortodox rítust követő főrabbija is mindkét alkalommal burkol­tan kétségbe vonja neológ kartársai halachikus felkészültségét.

Miért támadja olyan dicséretre méltó bátorsággal a Mazsihisz elnökét Pollák Jenő, mondván, hogy a költségvetés koncepciótlan, nem tekinti a tényleges közösségi életet, csak azzal törődik, hogy minden vidéki közösségnek „be le­gyen tömve a szája”? Vajon miért kéri számon olyan bátran a demokrácia hiá­nyát, miért javasolja Feldmájer Péter elnök súlyos elmarasztalását? A BZSH el­nökét ilyen bírálat nem érte – itt nyilván mindenki maradéktalanul elégedett a demokráciával.

Ki tudja, miért a Mazsihisz jóval cse­kélyebb büdzséjéből különítenek el egy összeget, amelyre kívülállók is pá­lyázhatnak? (Ezt csak a szöveges be­számolóból tudom, mert a költségve­tésben nem találtam nyomát.) Engländer Tibor, a Cionista Szövetség elnöke kevesellte az e forrásból rájuk eső 3 millió forintot, majd amikor a küldött gyűlés a kért emelést nem szavazta meg, sarkon fordult, távozott és bevág­ta az ajtót. Miért nem történnek ilyen zsurnalisztát gyönyörködtető esemé­nyek a budapesti zsidóság gyűlésén? Vajon miért a Mazsihisz gyűlésén java­solja Kővári Dezső, a kóser húsbolt üzemeltetője, hogy ha kap egy helyisé­get, kóser szupermarketet nyit? Miért tartja szükségesnek Ledniczky And­rás Szegedről, hogy felhánytorgassa a rabbihiányt, a zsinagóga felújítására szánt, de még át nem utalt 20 millió fo­rintot, miért beszél kulturális program­jaikról? Vajon a budapesti kilék életéről miért az ügyvezető igazgató optimis­ta beszámolója az egyetlen hírforrás? Pedig, talán egyetlen kivétellel, az összes rabbi Pesten működik.

Vajon miért csak a Mazsihisz elnöke készít szervezetének életéről (nem mindig követhető) szöveges beszámo­lót? Ez az erő vagy a gyengeség jele? Az őt ért támadások és a kritikus hangnem a Mazsihisz demokratikusabb légkörét vagy az elnök gyengébb pozícióját jel­zik? Netán mind a kettőt?

Ki tudja, miért, a BZSH a gazdája a hitközségi óvodának és iskolának, mi­közben a felsőfokú tanintézet, a Rabbi­képző a Mazsihisz szárnyai alatt műkö­dik? Miért a Mazsihiszé a kórház és a le­véltár, és miért a BZSH-é a népkonyha és a Chevra Kadisa?

Ki érti, miért nem beszéltek egyik al­kalommal sem a temetői hamis szám­lákról (noha persze a Kozma utcai teme­tő a BZSH alá tartozik). Miért nem érez­te szükségesnek egy küldött sem, hogy legalább megkérdezze: Ugye mindebből egy szó sem igaz? Talán azért, mert ér­zik, tudják, hogy erős embereket tá­madni úgyis hiábavaló, hiszen egy-két rövid, de velős megjegyzéssel lesöprik a témát az asztalról? Miként kell értékel­ni, hogy e sorok íróját, aki a Mazsihisz küldöttgyűlésén az erre vonatkozó anyagot kívánta szétosztani, az ügy fő érintettje trágár szitkok közepette pró­bálta elzavarni? Ezt persze megtette a BZSH küldöttgyűlésén is: a Szombat „osztogató” munkatársa onnan is távoz­ni kényszerült: miközben a küldöttek többsége csodálkozva és értetlenkedve forgatta a kezébe nyomott irományt, az érintett és közeli barátai nem késleked­tek a határozott fellépéssel.

Ez tény, itt kérdő mondatnak nincs he­lye. Többi, korántsem költői kérdésünk­re minden választ szívesen fogadunk.

g.j.