Kol Nidré

1979, Jom Kippur

Esik e bűnbánás és vágyakozás estéjén

és jazz – mely nem a zsidóké –

zuhog az ablakomra, ahol sütit eszem

és Delmore Schwartz életrajzát olvasom,

egy másik zsidó fiú Washington Heightsból, akinek az apja

mindig azzal fenyegetőzött, hogy meghal, de nem halt

meg, és kinek női engesztelhetetlen szerelmükkel kegyetlenségbe hajszolták.

Al Jolsonra is gondolok,

amint apját hallgatom, ahogy a Kol Nidrét énekli

a sötét templomban, ahol az öregemberek bólogatnak

és imakendőiket csókolgatják és

ismétlik a holtak neveit a zsinagóga

nyirkos levegőjébe, üres gyomrukkal és „Jövőre

Jeruzsálemben”-jeikkel semmisítve meg fogadalmaikat.

És Raymond Feischakerre és Frankie Engelre

és Ronnie Bergerre és Steven Fleischmannra gondolok, ahogy

tolvajbanda módjára keringenek a padsorok között,

éhesen és konokul; a kántorra, ahogy a sófárt ajkához emeli,

mint egy hősies öreg autó a meredek emelkedőn,

amint a rabbi felkiált: TÖKIO SÖVORIM TÖRUO,

arra, hogy szaladtunk ki, mint kutyafalka a szürke

termekből a feketék, a puerto ricoiak,

a kóser mészárosok és gyümölcsárusok utcáira.

Ros Hanikra öreg zsidóira gondolok, ahogy

a fehér lépcsőkön felkapaszkodnak gyertyafényes templomaikba,

és Washington Fleights öreg zsidóira, ahogy felkaptatnak

a Fort Washington Avenue-n, pajeszosan

és fekete kabátban, mormogva: Lösono Tajvo, Lösono Tajvo

és a fiatal fiúkra, ahogy kart karba öltve sétálnak

nagyanyjukkal, ahogy én sétáltam nagyanyámmal.

És apámra gondolok és Al Jolson

apjára és Delmore apjára, ahogy Kol Nidréjüket éneklik

a sötét templomokban, és nagyanyáinkra, ahogy gyertyát

gyújtanak, és fürtjeinkről leeső fekete kapedlijeinkre

és a heringre és a tejfölre és a frissen sütött challachra és

az öreg Lauchheimer úr nehéz szuszogására a pádon mellettem,

ahogy itt ülök sütimmel és életrajzaimmal

a bűnbánás és vágyakozás hideg esős éjjelén.

Füzéki Eszter fordítása