Két szoba, holokauszt

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

ALAPOSAN PRÓBÁRA TETTE AZ ESŐ 2004. ÁPRILIS 13-ÁN AZOK IDEGEIT ÉS TÜRELMÉT, AKIK A TERROR HÁZA (TH) ELŐTT VÁRA­KOZTAK ARRA, HOGY A MAGYAR POLITIKAI ELIT KÉPVISELŐI EL­MONDJÁK ELVÁRT HOLOKAUSZT-BESZÉDEIKET, ÉS HANGOZTAS­SÁK GYŰLÖLETELLENES NÉZETE­IKET.

Orbán Viktort, Donáth Lászlót és a Mazsihisz vezetőit is felfedeztük a tömegben. Az eső elmosta a (ki)hangosítást, így Schmidt Mária, Szili Katalin, Demszky Gábor és Pokorni Zoltán szavai el sem juthattak az egybegyűltekhez. Az esti híradásokéi és a sajtóból tudhattuk meg, mi is hangzott el. Talán Pokorni Zoltán volt a legőszintébb, aki magyar felelősségről mert beszélni a Hetedíziglen – Magyar tragédia, 1944 című TH-megemlékezéssorozat nyitó rendezvé­nyén. S arról, hogy csakis felnőtt népek nézhetnek szembe önmagukkal.

S ki néz szembe a politikusokkal? Mert a Terror Háza megnyitóján, 2002 tavaszán több százezer ember nézett fel rajongva Orbán Viktor akkori minisz­terelnökre, míg ezen az esős áprilisi dél­utánon pár száz, főleg pesti zsidó és új­ságíró lézengett, illetve ázott az Andrássy út 60. előtt, több mint egy órán át. Érintettek és hivatásos kommunikáto­rok. Nem rendelték oda a polgári körö­söket sem. Nem volt tömeg. A holoka­uszt még mindig zsidó ügy Magyaror­szágon. Erről nem a Terror Háza, illet­ve a mögötte álló gárda tehet, de fele­lőssége van benne.

A csupán két szobára korlátozódó ki­állítás nagy csalódást okozott. A föld­szinten lévőre – amely a különböző kiadványokat áruló könyvesbolt mellett helyezkedik el – és a harmadik emeleti­re. Egy szoba, meg még egy szoba, az egyenlő két szoba. Két szoba az nem sok szoba. Kevés volt talán a hely, hogy ennyi jutott? Elég a garzonméretnyi ho­lokauszt? Helyhi­ány vagy történelmi meccs alakította ki a Terror Házában az aránytalan „arányokat”?

De mit is kapunk e két szobában? Holokauszt-köz- helygyűjteményt: áldozatok (főleg gyermekek) és a tette­sek falát. Videóról beszélnek prominens és nem promi­nens túlélők. Csendőr- és SS-egyenruha, egy vitrinben. A harma­dik emeleten. Gra­fikai installációk – metodikailag átvéve a világ számos holokausztmúzeumából. Gyermekbreviárumokból válogatás. A német felelősség és az áldozatok ma­gyarsága túlhangsúlyozását. Ha min­denki szenvedett, senki sem szenvedett. Ha mindenki magyar volt Auschwitz­ban, úgy „mi” is szenvedtünk.

Aztán „Porrajmos”, a roma holoka­uszt, hogy politically correct legyen az ügy. Felbukkan Wallenberg figurája is. Az nagyon jó, mert a szovjet felelőssé­get is hangsúlyozza, így beleillik a kon­cepcióba. Április 27-től Claude Lanzmann Shoah-ját vetítik – három hóna­pon át.

Van Igazak Fala is (a Jad Vasem In­tézetből kapott nevekkel), amelyen az az álszent felirat olvasható, hogy a ho­rogkereszttel szemben ott áll az igazi kereszt”. Nem Márai Sándor mondása az álszent, hanem egy holokauszt-kiállításon történő felinstallálása. Mert mi is az az igazi kereszt? A kereszténység tartalma, vagy csak földi megjele­nítőinek viselkedése, esetleg vélemé­nye? A „szeretet” parancsa, vagy Kun páter suhogó reverendája, forgó piszto­lya. Valakinek már csak kezébe kéne vennie a TH-ban Fisch Henrik rabbi könyvét, melyben a magyarországi egyházi vezetőknek a zsidótörvények kapcsán, a Felsőházban mondott beszédeit publikálta. Kemény antiszemita és/vagy antijudaista szövegek. Magu­kért beszélnek. S Magyarország patriar­chális ország, a nép követi az egyházfőit. Mellesleg Fisch Henrik Auschwitzban megölt családtagjai emlékére adta ki a kötetet. Szembe kéne nézni a múlttal. Az egész magyar társadalom­nak kellene átéreznie a felelősséget, és nem külső elvárásoknak megfelelve kellene kiállítást ren­dezni.

A Terror Háza ezen időszaki kiállítása nem tu­dott megbirkózni azzal a kihí­vással, melyet a holokauszt ké­pi és muzeális megjelenítése je­lent. De legalább örüljünk annak, hogy a politikai jobboldal elkez­dett reflektálni a Vészkorszak­ra, és bízzunk abban, hogy e kezdeti lépéseket komoly­abbak is követni fogják.

Novák Attila

Címkék:2004-05

[popup][/popup]