Joszi Klein Halevi: Szerelmes ellenségek

Szerelmes ellenségek

Elsőnek sikerült elérnem, hogy a hí­res izraeli házaspár, Rafael (Raful) Eitan és Ofra Meirson közös interjú­ban szerepeljen. Furcsa pár. A férj a jobboldali Comet párt vezetője, földművelési miniszter, aki az 1982-es libanoni invázió idején vezérkari főnök volt. A feleség a jeruzsálemi városi tanács baloldali tagja, aki az izraeli csapatok Libanonból való ha­zahozataláért tüntet.

Tíz éves együttlétük kezdete óta folyamatosan vitatkoz­nak, és mindig a politikáról. Ofra optimista, egy új Közel- Keletben hisz, ellentétben Rafullal, aki szerint az arabok maguktól soha nem fogadnak el egy zsidó államot. Ofra szerint a férfi az eltűnt múlt hangoz­tatásával veszélyezteti Izrael jövőjét, Raful szerint az asszony a nemzet gyenge­ségének a jelképre. A halálos veszedel­met mindketten a másik álláspontjában látják. Ők lettek az egyetlen olyan ellentétes nézeteket valló prominens politikus házaspár az országban, aki­ket a nép választott meg.

Mindezek ellenére látható­an imádják egymást.

Mégis, Izrael élet-halál fontosságú politikai vitái időről-időre próbára teszik házasságuk harmóniáját.

December elején Ofra csat­lakozott egy női tüntetés­hez a libanoni csapatok ki­vonásáért. A demonstráció a miniszterel­nöki hivatal előtt volt, ahol a kabinet – többek közt Raful is – ülésezett. Ofra el­mondta, ez volt élete legnehezebb pilla­nata, hiszen többek között Raful ellen is tüntetett. Amikor később találkoztak, Ra­ful Rosa Luxemburgnak nevezte a nejét Azóta egyikük sem említi ezt a nevezetes alkalmat.

Tavaly Sara Netanjahu meghívta a mi­niszter-feleségeket reggelire – a baloldali Ofra kivételével. Megkérdeztem Rafult, vajon győzködte-e Ofrát, hogy ne tüntes­sen, és ezzel ne hozza őt politikailag kí­nos helyzetbe. – Isten őrizz! – válaszolta. Egy jellegzetes párbeszédjük:

Raful: Ofra és köztem levő ellentét oka, hogy én jártam Libanonban és tu­dom, miről van szó. Tudom, mi történne az észak-izraeli városokkal és kibucokkal, ha kivonnánk a csapatokat.

Ólra: Egyszerűen nem vagy hozzá­szokva, hogy nők kritizálják a hadsere­get. A hadseregben a nők a titkárnőid voltak. Ez egy új világ és az olyan embe­rek, mint te, képtelenek ehhez alkalmaz­kodni.

R.: Ez a társadalom még nem forrt össze és a katonai fenyegetettség még nem múlt el. Ma mindenki csak önmagát tartja szem előtt, az állam széthullik. Ha rád hallgatnánk, előbb-utóbb lemészárol­nának bennünket. Csak egy pár zsidót hagynak életben, de csak azért, hogy a cirkuszban mutogassák őket.

O.: Az itteni fiatalok normális életet szeretnének élni ugyanúgy, mint másutt. Már nem vágynak előléptetés után. A hadsereg az élni akarás ellentéte.

R.: Beszélgetsz az arabokkal, mondván, hogy mi végképp ide tartozunk, ezért inkább kössünk békét, hiszen ma már mi is közel-keletiek vagyunk. Ők bó­logatnak és közben épp az ellenkezőjét gondolják rólad. Az ő szemükben egy idegen kultúra képviselője vagy. Zsidók és a palesztinok között soha nem lesz béke. Az az egyetlen reményünk, ha vég­re egyszer s mindenkorra felfogják: nem tudnak legyőzni bennünket. Akkor talán száz évre csönd lesz. Amíg újra nem pró­bálkoznak.

O.: nem fogadom el a civilizációk kö­zötti háború elképzelését. A gazdasági szükségletek és a modem életvitel majd megteszik a magukét.

Ofra és Raful egy tévéstúdióban ismer­te meg egymást. Mindketten interjúra voltak hivatalosak – Raful szokás szerint politikai vitára, Ofra pedig egy gyermek­nevelő intézete, az Ahava (Szeretet) ve­zetőjeként volt jelen. Ofra, mint minden baloldali, utálta Rafael Eitant. Durvának és brutálisnak tartotta, olyannak, aki megveti az arab életet és méltóságot. Egyszer, amikor az Ahava vezetőségének egyik tagja javasolta, hogy hívják meg az intézetbe Eitant, aki a hadsereg hátrá­nyos helyzetű újoncai számára egy egész jó oktatási programot vezettetett be, Of­ra azzal fenyegetőzött, hogy ha együtt kell dolgoznia ezzel a „fasisztával”, in­kább lemond.

Mégis, amikor találkoztak a stúdióban az interjú után, azt nyilatkozta egy újság­írónak, hogy rögtön valami féle „ösztö­nös vonzalmat” érzett a férfi iránt. Rafulnak pedig annyira megtetszett az ass­zony, hogy már másnap meglátogatta az Ahavát. Későbbi látogatásai során segí­tett a gyerekeknek felépíteni egy kis far­mot, sőt még egy traktort is hozatott. Of­ra elvált asszony volt, de akkor Raful még mindig házasságban élt az első fele­ségével. Két és fél évvel ezelőtt házasod­tak össze.

Nem tisztelik egymás politikáját, de mélyen tisztelik a politika mögött álló egyént. Amikor megkérdeztem, mit cso­dálnak egymásban a legjobban, majd­nem ugyanazokat a szavakat használták: idealizmus, elszántság, a társadalmi problémák iránti érzékenység.

Talán házasságuk működésének má­sik oka az, hogy – legalábbis kulturális szempontból – ugyanazon az oldalon áll­nak. Mindketten ellenzik a vallási korláto­zásokat Ofrát az ultraortodox sajtó a vi­lági harciasság új jelképének tartja.

Hogy változtatták meg a másikat?

O.: Raful! Hét hónappal ezelőtt azt mondtad, soha nem szavazol rám, mert kész vagyok tárgyalni a palesztinokkal Jeruzsálemről. De az igazság az, hogy rám szavaztál.

R.: Bosszúból, Ofra, mert te is rám sza­vaztál.

O.: Nem akarom, hogy egy ilyen szél­sőséges ember vezesse az országot, mint te. De 1996-ban a pártodra szavaz­tam, személyes megfontolásból. De te, Raful, hogy szavazhattál egy olyan pártra, amely kész egyezkedni Jeruzsálemről?

R.: Mivel fontos volt neked, megtet­tem. De tudtam, hogy úgysem lesz elég hatalmatok hozzá.

Rajki András fordítása