Interjú Csintalan Sándorral

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: HETEK

2007. december 28. Tény, hogy Ön több fórumon is rendszeresen felemelte a szavát az antiszemitizmus, a rasszizmus ellen. Ezzel – szerencsére – nincs egyedül, mégis Önt érte brutális támadás. Mit gondol, miért?

A támadóimat, illetve a megbízóikat nyilván az zavarja, hogy az említett megnyilvánulásaimat jobboldali ellenzékiként teszem, ráadásul a Hír TV-ben, amelyre úgy tekint a közönsége, mint jobboldali televízióra. És meglehetősen konkrétan: ha például egy betelefonáló azt kérdezi, “mi a baj Magyar Gárdával, hiszen még nem csinált semmit”, akkor én el fogom mondani, drága szívem, ezen és ezen az internetes portálon megjelent a nyilatkozatuk, vagy elmondom, milyen beszédek hangzottak el Tatárszentgyörgyön, satöbbi. A támadóim nézőpontjából én egy cionista ügynök vagyok.

Mit gondol arról a feltételezésről, hogy a kormány, noha megtehetné, nem szorította vissza ezeket a szélsőjobbos erőket, mert jól jön neki, ha összemosódnak a Fidesszel, hiszen az ebből adódó félelem összetereli a baloldali szavazókat?

A jobboldali vád úgy hangzik el, hogy a hatalom nem használja ki a rendelkezésre álló eszközöket. És ennek van is realitása: a mai napig nem került elő az a személy, aki beleeresztett egy sorozatot a Teve utcai rendőrpalotába. Hogy-hogy? Aztán: bár vannak gyanúsítottak és perek a tavaly októberi utcai harcokkal kapcsolatban, azt mindenki tudja, hogy a kemény mag a mai napig is az utcán mászkál szabadon.

Vagy említhetek egy másik dolgot, amit máig nem értek: ezt a rendőrséget már ezerszer láttam működni, és hibátlanul működik, de vajon hogyan követhették el azt a hibát október 23.-án, hogy az Alkotmány utcából kiszorított agresszív tömeget nem a Nyugati felé, hanem épp ellenkezőleg, a Fidesz békés és törvényes nagygyűlése felé terelték? Az, hogy Gergényi Péter főkapitány és az akkori rendőri vezetés ezt nem tudta megoldani, a vicc kategóriájába tartozik. És miért nem képesek megakadályozni a neonáci tüntetéseket a Hősök terén, és hogy-hogy nem képesek felszámolni a Kurucinfo nevű trágyát? Ahhoz elég lenne egy középes felkészültségű hekker is.

Milyen világ lesz itt, mondjuk 2010-től, ha olyan arányban győz a Fidesz, mint amit most mutatnak az adatok?

Már sok hasonló helyzetet átéltem. Voltam hatszázalékos párt tagja, amelyik néhány évvel később megnyerte a választásokat. Mindig történt valami csavar, egyetlen választás nem zajlott olyan meglepő fordulat nélkül, amire senki nem számított.

1994-ben harmincegynéhány százalék körül eredménnyel abszolút többséget szereztünk a parlamentben a Horn Gyula vezette MSZP-vel. A szocialista párt népszerűsége a biztos választók körében ma is harminc százalék körüli. Aki azt gondolja, hogy ez a meccs lefutott, az téved. Ebben a politikai szituációban a politikai rivális – melynek ráadásul vannak hatalmi eszközei – könnyen le tudja törni a Fidesz 65 százalékát.

A cikk teljes terjedelemben a Hetek hetilapban olvasható.

 

[popup][/popup]