Innen-onna

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külföld

LONDON: Október 3 és 16 között rendezték meg a X. Zsidó Filmfesztivált. Az előző években tematikus volt a program, például: a zsidó ábrázolása a filmben, a Soa ábrázolása stb. Az idei 48 filmnek nem volt közös témája, az egyik a túlélők mai németországi helyzetét mutatta be, a másik az AIDS problémájával foglalkozott, a harmadik az arab-zsidó együtt­éléssel, stb. A bemutatott egyik izraeli vígjátéknak Efraim Kishon a szerzője. Egyébként az ő személye kapcsolódott csak Magyarországhoz, mert az izraeli, amerikai, angol, német, holland, francia, lengyel filmek mellett nem szerepelt Magyarországon készült.

ZÁGRÁB: Az országban letelepedett náci és kollaboráns háborús bűnösök után nyomozó ausztrál különleges bi­zottságot megakadályozták abban, hogy hozzájusson a vizs­gálataihoz szükséges dokumentumokhoz. Az ausztrálokat egyes források úgy tájékoztatták, hogy Horvátországban megsemmisítenek minden olyan dokumentumot, amely az usztasa-rezsim alatt elkövetett háborús bűnökre vonatkozik. A vád annál is hihetőbben hangzik, mivel Horvátországban manapság valóságos reneszánsza van az usztasa szimbólu­moknak, eltávolították a jaszenováci haláltábor áldozatainak emlékművét, és nem kisebb személyiség, mint Tudjman ál­lamfő nevezte eltúlzottnak azt az állítást, hogy a haláltáborokban hatmillió zsidót pusztítottak el. Az ausztrál bizottság tagjai azt állítják, hogy információik magas rangú horvát tisztségviselőktől származnak. Egy Zágrábban kutató zsidó történész viszont azt állítja, hogy ő minden nehézség nélkül kutathatott az archívumokban, és az iratmegsemmisítésről szóló híreket belgrádi propagandaakciónak nevezte, amelynek célja, hogy a zsidókat világszerte megtévessze.

Az osztrák zsidó lap, a Die Gemeind jelenti ugyancsak Zágrábból: Annak ellenére, hogy pontos kimutatás van a zsidóktól az első horvát államban 1940-ben elrabolt javakról, vissza ma semmit nem adnak, miközben ismert állami személyek megszerzik a zsidók egykori ingatlanait. Egy vezető politikus kijelentette: Ha visszaadnák tulajd­onosaiknak egykori ingatlanaikat, akkor Zágráb centruma zsidó lenne…

FRANKFURT AM MAIN: Németország legnagyobb lét­számú szervezete, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) új elnöke, Dieter Schulte, beiktatása után az elsők között Ignatz Buberrel, a Németországi Zsidók Tanácsának elnökével tanácskozott az antiszemitizmus és mindenféle rasszizmus elleni fellépésről. A találkozó utáni sajtótájékoztatón – amelyről minden német napilap beszámolt – Schulte felidézte, hogy a nácik miként számolták fel a szakszervezeteket, és számokat közölt arról, hogy a zsidók után a lágerekbe leg­nagyobb létszámban a szakszervezeti vezetők és aktivisták kerültek. Felhívta a figyelmet a jelenkori szélsőséges tettekre, a temetőfeldúlásokra, a külföldiek elleni atrocitásokra, sőt gyilkosságokra. Ezekkel szemben a rendőri fellépés mellett a polgári kurázsit is fontosnak tartotta. Beszélt arról, hogy a felnövekvő generációval folyamatosan meg kell ismertetni a nácizmus barbárságát. Ezt szolgálja majd Majna-Frankfurtban egy Holocaust emlékközpont állandó kiállítással és kiad­ványok rendszeres megjelentetésével.

Címkék:1994-11

[popup][/popup]