Hosszú egyeztetés a zsidó negyedről

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Szeptemberig kitolják a változtatási tilalmat
Forrás: Népszabadság Online

2008. május 31. / Csordás Lajos Hogyan épül be a műemléki követelményrendszer a VII. kerület készülő szabályozási tervébe, ha azt már akkor államigazgatási egyeztetésre bocsátották, amikor a műemlékesek még nem voltak kész? Ez csak egy kérdés a zsidó negyeddel kapcsolatban, melynek ügye a minap a Fővárosi Közgyűlés előtt is szerepelt.

Leszavazta csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes azon előterjesztését, amely alapján akár három év építési stopot is el lehetett volna rendelni a VII. kerület belső területein, a zsidó negyedben. Mint arról többször beszámoltunk, a kerület eredetileg február 1-jétől május 31-ig rendelt el változtatási tilalmat. Ez idő alatt kellett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) kidolgoznia a területre vonatkozó műemléki követelményrendszert, amelynek alapján a kerületi szabályozási terv (KSZT) módosítását elvégzik. Tudomásunk szerint a műemléki követelménylista és az új KSZT tervezete elkészült, de jelenleg még folyik az egyeztetésük.

Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata főpolgármester-helyettes leszavazott előterjesztésében egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a kerület a készülő új KSZT engedélyeztetését két ütemre osztotta, s az elsőt még anélkül küldte államigazgatási egyeztetésre, hogy megvárta volna az örökségvédelmi hivatal által készített anyagot, amely tehát a KSZT-tervezetbe nem is épülhetett be. Tette ezt a kerület a 2006 óta létező, öttagú rehabilitációs szakmai bizottság kifogása ellenére (amely bizottságban a kerületen és a fővároson kívül ott ül a KÖH, az ÓVÁS! Egyesület és a Madách Egyesület képviselője). Így a civilek által elért “vívmányokat egy nem konkretizált jövőbe helyezte” – ahogy Ikvai-Szabó fogalmaz. Tehát a majdani második ütembe.

A Fővárosi Közgyűlésen mint képviselő részt vett Hunvald György is, éppen az ő ellenjavaslatára döntött végül úgy a fővárosi testület, hogy nem fogadja el a főpolgármester-helyettes indítványát. A VII. kerület vezetője a kétüteműnek mondott szabályozási tervről lapunknak azt nyilatkozta: lényegében arról van szó, hogy a zsidó negyednél korábban megengedett 189 ezer négyzetméteres elvi beépítési lehetőséget 140 ezerre csökkentik. Ez szerepel az úgynevezett első ütemben. Vállalnák azonban azt is, hogy ezt az értéket 89 ezer négyzetméterre változtatják. Ez lenne az úgynevezett második ütem. Erre viszont csak akkor lát lehetőséget a polgármester, ha a teljes Nagykörúton belül, tehát az V., a VI. és a VIII. kerület ide tartozó részein is hasonló korlátozást vezetnek be. Abba ugyanis nem hajlandó belemenni, hogy a VII. kerületből egy ilyen szabályozással elűzzék a befektetőket. Tudomása szerint Mezős Tamás KÖH-elnök a közeljövőben tárgyal az érintett polgármesterekkel egy ilyen megegyezésről.

Erről nem tudtuk megkérdezni Mezős Tamást, arról viszont korábban igen, hogy az általuk készített műemléki követelményrendszer hogyan épül majd be a VII. kerület új szabályozási tervébe, ha a KSZT készítői azt figyelembe sem tudták venni. Az elnök azt válaszolta: ez majd a szabályozási terv melléklete lesz.

Mindez valószínűleg nem fogja kielégíteni a negyed védelméért harcoló ÓVÁS! Egyesületet, amely betekintett a leendő KSZT tervezetébe, és számos ponton kifogásolta azt. Javasolta például, hogy 1945 előtt épült házat egyáltalán ne lehessen bontani, még az udvari szárnyait sem. Mint az egyesület megállapítja, eddig 12 épületet bontottak le a védett területen. A tervezet szerint azonban még 25 helyen várható részleges vagy teljes szanálás, s ebben nincs benne azon öt ingatlan, melyeket a változtatási tilalom ideje alatt bontottak el – korábban kiadott engedély alapján. Az ÓVÁS! szerint így több mint hatvan helyen lehetséges még új beépítés, ami megváltoztatja a negyed történelmi arculatát. Az egyesület tagjai kifogásolják, hogy túl gyakran irányozza elő a tervezet a legmagasabb házhoz való igazodást, ami továbbra is lehetővé teszi a területen nem kívánt épületmonstrumok létrejöttét. Kevésnek találják továbbá a tervezett zöld területeket, melyek sokszor egyébként is tetőkertek. A szabályozási terv két ütemre osztását pedig egyáltalán nem tartják elfogadhatónak a civilek.

Az egyeztetés hosszú lesz, ezért a változtatási tilalmat a kerület már most június 30-ig, egy hónappal meghosszabbította. S mint Hunvald Györgytől megtudtuk, várhatóan további három hónappal, tehát szeptember 30-ig fogják meghosszabbítani. Arról is tájékoztatott, hogy a nyár folyamán kötvénykibocsátás várható a VIII. kerülettel közösen kidolgozott Európa Belvárosa projekt elindításához szükséges anyagi fedezet megteremtésére. Ezzel a nagyszabású vállalkozással a Kálvin tértől a pesti Broadwayig (a Mikszáth tér-Rókus kórház-Klauzál tér vonalon) kívánják megújítani a várost.

[popup][/popup]