Holocaust Múzeum: – átadás 2004. április 16-án?

2004. április 16-án, a magyar- országi holocaust emléknapján végre megnyílik a Magyarországi Holocaust Múzeum és Dokumentációs Központ. Legalábbis ezt a határozott ígéretet tette Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke és Ács Tamás helyettes államtitkár is ebben reménykedik.

A Múzeumot eredetileg a Rumbach ut­cai zsinagóga épületébe képzelte el Verő Gábor, a Magyar Auschwitz Alapít­vány létrehozója, és minden „illetékes”. A zsinagóga körüli sokéves huza­vona azonban nem hozott ered­ményt (lásd keretes anyagunkat).

A Múzeum hívei végül bele­törődtek abba, hogy az intéz­ménynek a Páva utcai zsinagóga és melléképületei adjanak ott­hont. Pontos szempont volt az ügyben érintett holocaust-túlélők kívánsága, akik szerették volna a Múzeumot végre tető alatt látni, a hitközségi vezetés számára pedig mindez azzal az előnnyel járt, hogy a hitközségi tulajdonban ál­ló műemlék jellegű épület felújításának kötelezettsége, annak minden anyagi vonzatúval, az államra szállt.

Az ügy ekkor mozdult el a holtpontról: 1999-ben az akkori kultuszminiszter, Hámori József, a Hitközség képviselői, valamint Stumpf István kancelláriami­niszter megállapodást írtak alá, amely szerint a Múzeumot – 2001-ben – a Páva utcában fogják megnyitni. Ebben az esztendőben pályázatot is hirdettek a le­endő múzeum tervezésére, melyet a Má­nyi István Építész Stúdió nyert meg. Az elbírálásban a Hitközség és az Ausch­witz Alapítvány mellett a nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma, az Építőművészek Szövetsége és az Épí­tészkamara is részt vett. „Nagyon tisztes­séges zsűri volt”- jellemezte Vámos Ti­bor, az alapítvány kuratóriumának elnö­ke a bíráló testületet. A döntés ennek el­lenére éles vitákat váltott ki: a sajtóban is többen bírálták a győztes projektet, amely az utcától magas fallal rekeszti el a Múzeum épületegyüttesét. Ennek el­lenére, (vagy talán éppen ezért) a Mányi Stúdió kapott megbízást a teljes tervdo­kumentáció elkészítésére. Ács Tamás, a NKÖM helyettes gazdasági államtitkára úgy tájékoztatott, hogy ennek elkészülte után láttak neki a szakhatósági enged­élyek beszerzésének, amelyek 2001-ben érkeztek meg. Ezután hónapokig zajlott a kuratórium összeállítása – magyarázta – ez indokolta a je­lentős késedelmet.

Az ügy persze nem ilyen egy­szerű. Az MKÖM élén álló Rockenbauer Zoltán miniszter 2000. június 23-án megállapo­dást írt alá a Hitközség ve­zetőivel. Eszerint a minisztérium 350 millió forintot biztosít a mú­zeum építésére, a Hitközség pedig köte­lezettséget vállal, hogy az építkezés útjá­ban álló minden akadályt elhárít. Ezek legjelentősebbike a Páva utcában mű­ködő melegkonyha volt. Az egykori kó­ser konyhát (miután az új, korszerűbb létesítményt a Scheiber Sándor Taninté­zet épületében üzembe helyezték) a Hit­község 2004 végéig bérbe adta. A fenti megállapodás értelmében a Hitközség vállalta, hogy a konyha ügyét 2001-ben rendezi, így az építkezés még abban az évben befejeződhet. A konyha ügyében azonban semmi nem történt, és a Páva utcában a mai napig egyetlen kapavágást sem tettek. A hitközségi vezetés most is­mét azt hangsúlyozza, hogy a konyhát még ebben az évben – másik verzió sze­rint a jövő évben – kiköltözteti.

Nem valószínű azonban, hogy a kony­ha lett volna az egyetlen akadály. Ugyan­is a Múzeumot irányítani hivatott közala­pítvány is csak ez év márciusában jött létre hivatalosan: ekkor került az alapító okiratra a miniszterelnöki ellenjegyzés. Történt ez annak ellenére, hogy a Hit­község illetve az NKÖM vezetői közötti, fent említett 2000. júniusi megállapo­dás már közalapítványról beszél.

Erővonalak

Hogy miféle huzavonákkal telt el a két időpont közötti másfél év, arra egyik megkérdezett sem adott átfogó magya­rázatot. Többnyire technikai akadályok­ról beszéltek, az ellentéteket pedig igye­keztek homályban hagyni. A szereplők ismeretében azonban a tendenciákat sejteni lehet. A Múzeum ötletét elsőként Verő Gábor és több más holo­caust-túlélő vetette föl, akik az 1957-ben alapított NÜB (Nácizmus Üldözötte­inek Bizottsága) tagjai voltak. Ők hozták létre az ügy érdekében 1991-ben a Ma­gyarországi Auschwitz Alapítványt (MAA), amelynek kuratóriumi elnökéül a nagy tekintélyű Vámos Tibor akadé­mikust nyerték meg. A Múzeum létreho­zását szorgalmazó MAA az erkölcsi te­kintélyen kívül más eszközzel nem ren­delkezett. A Hitközség lett volna hiva­tott arra, hogy otthont adjon a tervezett múzeumnak, vagy legalábbis, e kérdést menedzselje. Ám az itt működő centra­lizált irányítás, az áttekinthetetlen, infor­mális, gyakran pillanatnyi érdekek és ér­dekszövetségek által vezérelt döntésho­zatal aligha könnyítette meg az együtt­működést az egyértelműbb viszonyok­hoz szokott akadémikus számára.

Mindehhez társulnak a Fidesz-kormány érdekei. Mivel a jobboldali kor­mányt azzal vádolták, hogy kooperál a szélsőjobb erőivel, éppenséggel bizonyí­tania kellett az ügy iránti érzékenységét. Ennek tanújeleként 1998-ban Vissy Zsolt, a kultusztárca akkori államtitkára New York-ban ügy nyilatkozott, hogy a kormány elkötelezte magát a budapesti Holocaust Múzeum támogatása mellett. 2000-ben, a stockholmi holocaust kon­ferencián Stumpf István kancelláriami­niszter tett hasonló kijelentést. Ám a kormány a holocaustot is be kívánta vonni sajátos történelem-értelmezésé­be. Emlékezetesek az auschwitzi ma­gyar pavilon körüli éles viták, melyek so­rán 2000-ben a zsidó szervezetek és a szakemberek is élesen kikeltek a Schmidt Mária kormány-főtanácsadó nevével fémjelzett forgatókönyv ellen. Fő kifogásuk az volt, hogy mentegeti a korabeli magyar államhatalmat, és elke­ni annak felelősségét. A holocausthoz ekképp viszonyuló kormány – amely rá­adásul a villámgyors, és gyakran diktátumokon alapuló döntés híve – sem az MAA sem a Hitközség számára nem le­hetett kellemes tárgyalófél. (A kevés ki- szivárgott információ egyike, hogy a kor­mány részéről a Schmidt Máriához kö­zelálló Pelle János történészt szerették volna a kuratóriumban látni. E törekvés nem járt sikerrel.) Ráadásul a jobboldali gyűjtőpárt szerepére törő Fidesz jóval fontosabbnak tartotta a kommunizmus rémségeit bemutató Terror Háza kialakí­tását másfél év alatt 2.8 milliárd forint­ból és az ebből fakadó megbecsülés ki­vívását, mint a jobboldalon kétes hírne­vet hozó Holocaust Múzeumot. További apró nehézség, hogy a mai kor szellemé­nek megfelelően a kuratóriumban a ro­ma érdekképviselet egy képviselőjének is helyet kell adni. Ismerve a roma kö­zösség belső feszültségeit, ez szintén nem lehetett könnyű feladat.

Végjáték

A véget nem érő huzavonát látva, né­hány fiatalember önálló akcióba kezdett. A helyzetet reménytelennek látva mega­lakították a Budapesti Holocaust Múze­um és Oktatási Központ Közhasznú Tár­saságot, és saját szakállukra nekiláttak a Múzeum szervezésének. Ebben elsősor­ban a modern média és public relations terén meglévő ismereteikre kívántak támaszkodni. Bizonyos sikereket el is ér­tek – mindenekelőtt a már rendelkezés­re álló dokumentáció CD ROM illetve in­terneten való közzététele terén. A fiata­lok viszonya kezdetben igen tartózkodó volt az ügy régi harcosaival szemben, akikben már csak a haladás kerékkötőit látták. Utóbbiak közül viszont többen a „holocaust-bizniszben” próbálkozó karrieristát orrontottak a fiatalokban. Később azonban sikerült a kölcsönös bizalmat­lanságot eloszlatni: a fiatalok jó kapcso­latot alakítottak ki az MAA szakmai csa­patával, a Szita Szabolcs vezette Holo­caust Dokumentációs Központtal Mun­kamegosztás jött létre köztük: a történé­szi szakmunkát Szita Szabolcs és csapa­ta végzi, az ifjak pedig a PR munkát ve­szik át. A megbékélés jeleként az egyik fiatal, Darányi András, az MAA ügyve­zető elnökhelyettesi tisztjét is megkapta.

A huzavonának végül föltehetőleg az ve­tett véget, hogy a kormány – közeledvén mandátumának lejárta – lázas aktivitásba kezdett. Semmiképp nem akart lezáratlan ügyeket hagyni utódjára, amely azokat sa­ját felfogása szerint fejezheti be. Sokkal in­kább érdeke volt az, hogy kész tények elé állítsa utódját így jött létre – az MAA jog­utódjaként – a kormány által jóváhagyott kuratóriummal a Közalapítvány, és szüle­tett meg az ígéret: 2004 áprilisában átadják a Múzeumot. A kész helyzet a Múzeum híveinek is érdeke, mert egy új kor­mánnyal elölről kezdődhet a huzavona.

Április 15-én, a magyarországi Holoca­ust emléknap előestéjén ünnepélyes fog­adást tartottak a fent említett Kht. fiatal és agilis tagjai. A Gundel étteremben ren­dezett, elegáns, amerikai stílusú esemé­nyen, jeles díszvendégek (Göncz Árpád, Randolph L. Braham) társaságában, a fi­atal szervezők ismertették céljaikat és adományozásra buzdítottak. Elmondot­ták: a kormány által megajánlott 1.8 mil­liárd forint csak az építkezés költségeit fe­dezi, az intézmény fenntartására nem ele­gendő. Márpedig ha a Múzeum meg akar­ja őrizni a mindenkori kormánytól való függetlenségét, akkor csak az adakozók pénzére számíthat. A rendezvényen be­szédet mondott a francia nagykövet, aki­nek hazája félmillió dollárral támogatta a Múzeumot, valamint egy vállalkozó, aki a Kht. munkájának költségeit fedezi. A Hit Gyülekezetének képviselője, nagy taps közepette, egy 300 ezer forintot tartalma­zó borítékot adott át Vámos Tibornak.

A szervezők egyike, Molnár Balázs el­mondta: elképzelésük szerint dokumen­tációs, kutatási, oktatási központ és em­lékhely lesz a Múzeum – hasonlóképpen a jeruzsálemi Jad Vasém intézethez. Hosszabb távon pedig regionális cent­rum szerepét is be kívánja tölteni.

Verő Gábor, aki reméli, hogy a múze­um ügye célegyenesbe fordult, végül is nem elégedetlen a Páva utcával. Az egykori lepusztult környéken álló le­pusztult épület – mire átépítése befe­jeződik – a felújított Ferencvárosi lakó­övezet közepén várja majd a látogató­kat. Ráadásul az új Nemzeti Színház kö­ré tervezett kulturális központ is egy ugrásnyira lesz onnan. Állami támoga­tás, saját bevétel, adományok – az e három pilléren álló múzeum jövőjét megalapozottnak látja Verő Gábor.

Gadó János