Hódolat egy reakciósnak

Forrás: Reakció

2008. január 26. / Ács Feri Száz esztendeje született a XXI. század legnagyobb magyar tudósnemzedékének világhírű tagja, Teller Ede. Egy igazi reakciósra emlékezünk most.

	Teller Ede

Mint minden nagy történelmi figurának, neki is sok tisztelője és gyűlölője volt, és van a mai napig is. Elsősorban a kommancsok utálták, okkal, hiszen a művelt magyar zsidó polgári családban felnőtt Teller egész életműve a szabadság igenlése és az emberellenes diktatúrák (nácizmus, kommunizmus) tagadása volt. Ráadásul azon kiváló férfiak közé tartozott, akik a második világháború és a hidegháború során nem a szájkaratéban jártak elől, hanem évtizedes aprómunkából összeálló nagy, konkrét tettekkel küzdötték le a gonosz birodalma(i)t. Igazi zsenik nemzedéke volt ez: sajnos idehaza nem nagyon kellettek, és a numerus clausus sem igazán marasztalta őket, ezért Neumann Jánossal, Szilárd Leóval és Wigner Jenővel kényszerűen világgá mentek, miközben nem feledték el, hogy kik ők és honnan jöttek.

Teller azt mondta egyszer: sikereit annak köszönhette, hogy a magyar nyelv volt az anyanyelve, máskülönben „csak egy középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. Így viszont egy nyugat-európai kitérő után az Egyesült Államok használta tudását, ahol Fermivel dolgozott az első atomreaktor építésén, majd a Mannhattan-terven. Később Kennedy is kitüntette. Döntő szerepe volt abban, hogy megbukott a szovjet világrend. Az elrettentés sikeres doktrínájának gyakorlati alátámasztásával, a hidrogénbomba és a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI – azaz rakétaelhárító-rendszer a világűrből) kitalálásával lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok olyan fegyverkezési versenybe hajszolta bele a Szovjetuniót, amit Moszkva már nem bírt követni, és ezért feladta kelet-európai birodalmát, majd maga is összerogyott.

Ehhez persze kellett egy nagyformátumú – és nem mellesleg magyarbarát érzelmű – elnök is. Fújtak rá(juk) a kommunisták rendesen. A Kádár-rezsimben egy kiadós tellerezés-imperalistázás kötelező kör volt a Népszabadságban. Nyugaton közben Moszkva hasznos idiótái (lásd Arthur Koestler róluk szóló könyveit) – aktív KGB-segédlettel – élőláncokkal tüntettek a Pershing-rakéták telepítése ellen, a ’68-as értelmiség meg írta a jól fizető folytatásos hülyeségeit arról, hogy az atombomba csúnya dolog. Ami persze féligazság: senki nem szereti a sugárfertőzést, de azt még kevésbé szeretnénk, ha most tőlünk nyugatra is a Szovjetunió lenne, vagy éppen tényleg elpusztult volna az egész világ a hiányzó elrettentő potenciál és az azt felsorakoztató nagy politikusok miatt, akik nem tojtak be Sztálintól, meg a többi haramiától. (Lásd ellenpéldaként a szovjetekkel szemben pipogya Roosevelt vagy a mogyoró-termesztési kiválóság, Carter tanulságos szerencsétlenkedéseit.)

Az idő elég gyorsan igazolta Teller életművét. A fundi zöldek és a balosok ma sem szeretik, de ez mit sem változtat azon, hogy a fizikus munkássága beépült a tudományba és ma is formálja gondolkodásunkat. Sőt, a nukleáris energia kérdése újra aktuális Magyarországon. Érdemes végiggondolnunk, hogy ekkora energiaéhségben, az alternatív energiaforrások ilyen „fejlettségi” szintjén meddig lehet azon meditálni, hogy kell-e tovább építeni a paksi (vagy más) atomerőművet Magyarországon. A Teller-évforduló jó ürügy lehetne ennek megfontolására, a jó laikus és szakmai vitákra. Mindehhez persze az kellene, hogy a magyar közélet fontos, és nem demagóg kérdésfeltevések körül forogjon, továbbá szükségünk lenne értelmes politikusokra is, de e tekintetben sem állunk jól.

Élete alkonyán Teller Ede 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2002-ben pedig elvállalta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi tanácsadó testületének tiszteletbeli elnöki tisztét. 2003-ban az amerikai elnök kitüntette a Szabadság Elnöki Medáljával. Idén lesz öt éve, hogy meghalt. Jellemző, hogy ellenfeleinek még halálában sem volt szerencséjük vele. Híveiként megkockáztathatjuk, hogy az emlékezetes levélüggyel a túlvilágról mozdította el Eötvös Pált a Népszabadság főszerkesztői posztjáról, aki persze saját indoklása szerint „nem azért, és nem úgy” távozott pár hónappal később a születése óta hitelességi problémákkal küzdő lap éléről, dehát ismerjük az előzményeket.

Hódolat egy nagy magyar reakciósnak, Teller Edének!