Gyanúsítgatás, előítélet
Notice: Undefined index: name in /home/u772282362/domains/szombat.org/public_html/wp-content/mu-plugins/my-plugins/widget-areas.php on line 45
A leghatározottabban tiltakoznék Hernádi Miklósnak a könyvemről írott (Egy fénykép Berlinből), a Szombat novemberi számában megjelent kritikájában felsorolt gyanúsítgatásai, előítéletekkel és személyeskedésekkel átszőtt feltételezései ellen – tiltakoznék, mondom, feltételes módban, ha tudnám, pontosan mi is ellenszenvének valódi tárgya. A képzelt jobboldaliság, amit fölfedezni vél? De hiszen ugyanezzel a lendülettel sztálinista retorikáról is ír, ami ugye önellentmondás. Tiltakozzam a zsdanovizmus ellen? De hiszen erre föl máris posztmodemnek titulál. Hát akkor a posztmodernizmus ellen berzenkedjem? Tehetném, ha nem kezdene tekintélyek kergetésével, azaz az Igazság keresésével vádolni, föl is mentve ezzel előbbi vádja alól.
Mi ellen tiltakozom hát? Nem a koholt és önkényes összeollózással emelt vádak ellen; a sok önellentmondás cáfolatnak épp elegendő. Nem, sokkal inkább az ellen a „kritikusi” magatartás ellen szólok, amely H. M.-et rábírja arra, hogy úgy döntsön a könyv puszta címét, de még inkább szerzőjének a nevét megpillantva: itt kő kövön nem maradhat. Hiszen egyébként, ha nem akart volna például mindenáron nemlétező felhangokat kihallani (mily könnyű ilyen vádak kitalálásával sokakat megnyerni!), biztosan megemlítette volna azokat a zsidó neveket is, akik könyvemben egyértelműen pozitív példákként szerepelnek: Bubert és Rosenzweiget, Kafkát és Benjamint, Adornót és Taubest, Levit és Kertész Imrét, Sesztovot és Tábor Bélát, Celant, Claude Lanzmannt vagy Canettit, vagy – mint nemzsidókat – Brechtet és Bibót, Orwellt és Günter Grasst. Röstellem, hogy névsort kell összeállítanom, de éppen H. M. logikája kényszerít e rossz emlékű megoldásra.
H. M. jó ideje folytatja különféle fórumokon frontharcát az általa magyar posztmodernnek nevezett irányzat ellen – körülbelül abban a hangnemben, amely éppen a mai magyar szélsőjobboldali sajtóra jellemző. Hogy a posztmodem micsoda, még nem árulta el – egyedül sértett és sértő, gunyoros, gyanakvó, demagóg („mi, adófizetők…”) és persze féltékeny megjegyzései nyomán látok összeállni egy névsort. Amelynek legfőbb vétke: hogy ő (ti. H. M.) nem tartozik bele. Immár és is rákerültem e névsorra. Nem csoda hát, hogy a könyvem fölött az irigységből táplálkozó előítéleteire hallgatott, s ezeket burkolta politikai-esztétikai csomagolásba. Ám az ilyen módszertől – őszinte jó szándékkal – hadd óvjam H. M.-et. Higgye el, a gőggel leplezett önsajnálat soha nem bizonyult termékenynek. Miként a jelen esetben sem. H. M.-nek célszerűbb lenne e saját kreativitását jó ideje szúként rágó ellentmondáson eltöprengenie, nem pedig mások befeketítése és gyanúsítgatása révén próbálkozni azzal, hogy önmagát jobb színben tüntesse fel. S akkor talán a figyelmesebb olvasás kiváltságában is része lehet. Addig viszont Heinrich von Kleist epigrammája jut róla eszembe (az általa megvetett Márton László magyarításában):
„Írni tudásomat ítélgetni hogy is jut eszedbe,
Míg olvasni tudást még sohasem tanultál?”
Üdvözlettel:
Földényi F. László
Címkék:1995-12