Gój motorosok kontra Népszava II.

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Szombat összeállítás Egy újságcikken felindulva, a sokak idegeit borzoló nevű és küllemű “Gój Motorosok” tüntetést szerveztek a Népszava szerkesztősége elé. A Népszava szerkesztősége a nyilvánossághoz fordult, hogy ellendemonstrációt szervezzenek a lap védelmében.

Megoszlanak a vélemények, vajon kell-e a józan többségnek minden egyes szélsőjobboldali megmozdulásra antifasiszta ellentüntetéssel reagálni, vagy a sas nem kapkod legyek után. Immár második összeállításunk időrendben visszafelé közli az ügyben az utóbbi napokban nyilvánosságot kapott dokumentumokat.

___________________________________________________________

Köbcentiket döngető debilek

Forrás: 168 Óra

2008. április 23. / Mester Ákos

 

Lehet, hogy az a motoros, aki gójnak nevezi magát, nincs tisztában a szó jelentésével, de hogy miért nincs, az egy másik keserves megbeszélnivaló, egy más alkalommal.

Az a motoros, aki nem tájékozatlanságból vagy szimpla hülyeségből nevezi magát gójnak, nagyon is jól tudja, hogy félelemkeltő harci díszként veszi magára a jelzőt, mint a fémszögekkel kivert bőrszerkót, amelynek hátán a totemállat is vadulni készül. Kell ez a feldübörgéshez, az idegborzoláshoz, a halálból visszajöttek aljas megriasztásához, az életmenetelő szolidárisak megzavarásához, az új uszulásokhoz, a tétova demokrácia primitív nyugtalanításához.

Nem az országutak szabad és jó kedélyű vándorairól van szó, dehogy. A náci rohamsisakot hivalkodóan fejükre szíjazó marconákról, a döngetők debiljeiről. Azokról, akik arra számítanak, hogy erejüket a köbcentik felszorozzák, hogy a motorbőgetéstől berezonál az ideggyenge társadalom, hogy kussolni fog mindenki, akinek szerintük kussolnia kell, és hogy az agresszív gyülekezéskor bizonysággá válik: ha valakit beszorít a falka, az úgyis egyedül marad.

Csak azt akarom itt értésre adni csöndesen, békésen, de határozottan: a 168 Óra szolidáris a megfenyegetett Népszavával, és egyetért a napilap főszerkesztőjének hétfői publicisztikájával, amely így zárul: „Vegyük már észre, kik akarják birtokba venni az országot…”

 

Seres László visszaszól (gój motorosok, hirszerzo.hu) Andrassew Iván téved

Forrás: Népszava

2008. április 23. / Seres László Hírszerző Ha az ember csak Andrassew Iván cikkéből (a linkjét lásd alább az előzményeknél) próbálna tájékozódni a szabad sajtót fenyegető motoros hordák és a hiányzó antifasiszta szolidaritás aktuális helyzetéről, enyhén szólva egyoldalú képet kapna mindkettőről.

Az írás ugyanis – amely már eleve a szerzőt és lapját fenyegető gigantikus náciveszély lelkiállapotában íródott -, nem kevesebbet állít, mint hogy a Hírszerző portál, ezen belül én, egy interjúalanyunk és két civil szervezet (az Ifjú Humanisták és a Konzervatórium blog) magára hagyja őt, és saját hülyesége miatt kvázi megtagadja tőle a minden fenyegetettnek kijáró antifasiszta szolidaritást. A nyomaték kedvéért példabeszédet is kapunk a harmincas évek idejéből, náci motorosokról, sikoltozó zsidókról, egy gúnyos megjegyzést követő fogkiverésről, majd agyonverésről.

Mivel Andrassew Iván véleményformáló értelmiségi, jó lenne, ha nem eme felszínesen és tévesen leírt helyzetben helyezné el magát, ha nem ez alapján alakítaná a maga és olvasói álláspontját. A Hírszerző április 18-i cikkében (“Hobbirobogós cicahordák” – kit fenyegetnek a Gój Motorosok?) beszámolt Andrassew és a Gój Motorosok konfliktusáról, megszólaltatva a Hollán Ernő utcai tüntetések egyik fő szervezőjét, Bitter Brúnó szociológust (judapest.org), aki röviden elmondta, miért más ez az eset, mint a Broadway jegyirodáé, ezen kívül utalt rá, hogy két másik civil szervezet sem látja azt a veszélyt, amit a Népszava szerzője. A Hírszerző érzékeltette, hogy az eddigi, többé-kevésbé egységes szervezők most megosztottak a kérdésben. Nem keltettük azt a benyomást, hogy Bitterék lennének “a” többségi állásponton, ráadásul kicsit később, Rózsa Péterék kérésére közöltük a “Magyarok a Nácik Ellen” szerveződés (valószínűleg többségi, a Népszavával szolidáris) álláspontját is.

Hogy miért más ez az eset? Mert az egyébként minden szempontból visszataszító, antiszemita elnevezésű motorosbanda felvonulása nem jelenti azt a típusú közvetlen náciveszélyt, amire a miniszterelnöknek, a MEASZ-nak, a MÚOSZ-nak és a nőtanácsnak azonnal ugrania kéne. Hol van ez a hülye felvonulás a Molotov-koktéloktól, vagy attól, hogy egy zsidó barátunk személyes adatait felrakják a kurucra, oszt naponta kapja a halálos fenyegetéseket? A “nagypolitika” által támogatott látvány-antifasizmus legnagyobb baja, hogy bagatellizálja a szolidaritást azokkal, akiknek valóban szükségük van antináci szolidaritásunkra, és ha kell, utcai jelenlétünkre.

Andrassewnek természetesen joga van gyalázni a Gój Motorosokat (nagyon helyes, plusz szólásszabadság van), de neki is el kell fogadnia, hogy gyülekezési szabadság is van, és amíg a “gójok” nem lépnek a tettlegesség útjára, azt mondanak, amit akarnak (és ahol a rendőrség nem tiltja). Ez nem Weimar, ez a liberális demokrácia. Jó lenne, ha minden bal- és jobboldali újságíró ennek a talaján állna.

 

Népszava vs. Gój Motorosok: Többfrontos harcban az antifasiszták

Forrás: Hírszerző

2008. április 23. / Kiss Ádám

A Gój Motorosok április 29-én a Népszava székháza elé készülnek, mivel tengelyt akasztottak Andrassew Ivánnal, a lap publicistájával. A felvonulásra az ellentüntetés szervezése is beindult.

A legutóbb sikerrel fellépő Hollán Ernő utcai népfront azonban összekuszálódni látszik. Több ott megjelenő csoportosulás kinyilvánította távolmaradását, és elhatárolódott a szerintük provokáló Andrassewtől, aki mindenkinek, még lapunknak is visszavágott.

Ezúttal nem a pólóblogger szervezi a megmozdulást, neki most más problémákkal kell szembenéznie. Az egész Andrassew Iván publicista Hócipős megjegyzésével kezdődött, melyben “fölfújt hobbirobogós cicahordáknak” titulálta a motorosokat. Vezetőjük, Mészáros Imre hasonló színvonalon vágott vissza, és április 29-ére felvonulást ígért a Népszava- és a Hócipő-székház elé. Andrassew Iván viszontválaszában még tovább hergelte a motorosokat, többször melegekhez hasonlítva őket.

A Gój Motorosok megmozdulása elleni demonstrációra, nem meglepő módon jelezte részvételét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A lap szerkesztősége elé “békés piknikre” hív a Nagy Imre Társaság, melyet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) támogat. A MEASZ arra is felszólította a szimpatizánsokat, hogy szolidaritásuk jegyében április 29-én tegyenek ki az ablakba egy Népszavát.

A Hollán Ernő utcai demonstrációt szervezők egy részét tömörítő “Magyarok a nácik ellen” civil szervezet ennél is többet akar. Felhívásukban arra kérik az állam vezetőit, hogy tiltsák be a tüntetést. Ha mégis engedélyezik, akkor ők is csatlakoznak a demonstrációhoz, ahol nemzetközi sajtóértekezletet is összehívnak. Csatlakozott a demonstrációhoz az Antifasiszta Akciócsoport nevű szervezet is.

A Bibó István Közéleti Társaság és Pallas Páholy – Klubháló Egyesület pedig antifasiszta kiáltványt tettek közzé. A Népszavában megjelent kiáltvány az ismét erősödő fasisztaveszély ellen kiált, szokás szerint mindenkit elhatárolódásra szólítva. A kiáltvány a baljós “ez az utolsó pillanat” sorral zárul.

Nem mennek el

A jegyiroda elleni tüntetések ellentüntetéseinek szervezésében aktív részt vállaló, vagy azokat támogató több szervezet is elfordult az akciótól. A korábban a Mazsihisszel is szembemenő judapest.org zsidó közösségi portál alapítója, Bitter Brúnó szociológus azt nyilatkozta lapunknak, hogy a náciveszélyt ezúttal nem érzékelik, az ellentüntetés mögötti politikai szándékot viszont igen, ezért nem vesznek részt az ellendemonstráción.

A Hollán Ernő utcában is ellendemonstráló Ifjú Humanisták pedig nyilatkozatot adtak ki, melyben azt írták, hogy ebben az esetben Andrassew “ment házhoz a pofonért”, amiért provokálta a Gój Motorosokat. “Gyurcsány is kiáll, mert ő nem fél. Könyörgöm, ha magától nem leng, tán nem kéne belerúgni a lengőajtóba és aztán direkt lefejelni amikor visszacsapódik, nem?” – indokolták elutasításukat a humanisták.

Hasonlóképpen elítélte a “megélhetési antifasizmust” gerjesztő Andrassew Ivánt a konzervatív-liberális Konzervatórium blog, amelynek tagjai korábban szintén kiálltak a Hollán Ernő utcában. Az általuk közzétett írás a humanistákhoz hasonlóan azt is felrótta Andrassewnek, hogy tulajdonképpen “lebuzizta” a motorosokat.

Cinkos, aki néma?

A Népszava előtti tüntetéstől csupa olyan szervezet határolódott el, melyekre nem jellemző a “hivatásszerű” antifasizmus, ám korábban a Hollán Ernő utcában mégis ott voltak. Jelenlétükkel tényleges összefogássá változtatva az antifasizmus címszó alatt tartott, többnyire balos csapatépítésre szolgáló megmozdulásokat, amilyennek a mostani akció is tűnik, erős baloldali kötődésű résztvevőkkel. A Hírszerző a Tomcat-ellenes flash mobot szervező jobboldali Reakció havilap szerkesztőit is megkereste, akik lapunknak szintén elutasították a Népszava elé vonulást.

Andrassew Iván az elutasításokra reagáló újabb írásaiban a Konzervatóriumot, a humanistákat és a judapestes Bitter Brúnót is a “cinkos, aki néma” kategóriájába helyezte, a vitát összefoglaló cikket közlő lapunkkal együtt. A “Magyarok a nácik ellen” nevű civilek pedig kikérték maguknak Bitter nyilatkozatát, mondván, hogy csak a maga, és nem a Hollán Ernő utcai “szervezők” nevében nyilatkozik.

A Gój Motorosok menetrend szerint feltűnnek a radikális tüntetéseken, bár a randalírozásból többnyire kimaradnak. A szervezet nevével és provokatív megnyilvánulásaival számos vitát kavart már. Ugyanakkor az ismert szélsőjobbos hírportál is ellenséggé tette őket, mikor cigánykérdésben kompromisszumkereső, a cigánybűnözés létét elutasító megnyilvánulásokat tettek.

A reprezentációjára meglehetősen kényes motoros egyesület több médium ellen is perrel és tüntetéssel fenyegetőzött. A jelenlegi ügyben lapunk ellen is akartak tüntetni, ám végül erről letettek. Első ilyen jellegű megmozdulásukon, az Index székháza előtt három motorossal képviseltették magukat. A nem éppen feszült hangulatú “demonstrációjuk” náciveszély nélkül ért véget.

 

A Gój Motorosok és a sajtószabadság

Forrás: shalamoon.blog.hu

2008. április 24. / Tamás Gáspár Miklós

A Gój Motorosok nevű szélsőjobboldali banda, amely jelmezes, árpádsávos zászlókat lobogtató, cigánynegyedeken fenyegetően átdübörgő motorkerékpárosokból áll – kétszáz kilós, tagbaszakadt férfiak, böhöm, mintegy ötszáz kilós, sok milliót kóstáló Kawasaki és Harley Davidson bőgőmasinákon – a mai Magyarországon megengedhette magának, hogy megfenyegesse hazánk egyik nagy múltú, köztiszteletben álló napilapját, mert a Népszava ismert publicistája enyhén gúnyos megjegyzésekkel merte illetni (egyébként nem itt, hanem más újságban).

A fasisztoid szélsőjobboldal – a sajtó- és szólásszabadság iránti hagyományos nagyrabecsülése szellemében – máskor se habozik, hogy a tüntetésein, rendezvényein munkájukat végző sajtótudósítokat bántalmazza, lökdösse, fenyegesse, attól se riad vissza, hogy a neki nem tetsző hírlapírókról halállistákat tegyen közzé, ezeket köztereken mutogassa, kifüggessze, attól se, hogy szennyes orgánumaiban fényképüket, lakcímüket, telefonszámukat publikálja (félreérthetetlen célzattal).

Ezt megszoktuk. Meg kellett szoknunk. Habár a demokratikus többség mindettől nyilvánvalóan undorodik. Bár nem hangsúlyozzuk eléggé: lapszerkesztőségek fizikai nyomás alá helyezése és erőszakkal való félig-meddig burkolt zsarolása az alkotmány védelmét élvező sajtószabadság súlyos sérelme, amelyet a köztársaságnak nem szabad – és ha a hatályos jog még hatályban van – nem is lehet eltűrnie.

A sajtószabadságot négyféle tényező fenyegetheti: 1. az állami cenzúra – ilyen a Magyar Köztársaságban nincs; 2. a tulajdonos túlzott befolyása, a szerkesztőség autonómiájának korlátozása; 3. a hirdetők és más tőkés csoportok illegitim befolyása a hírszolgáltatásra és a kommentárokra; 4. a közvélemény némely csoportjainak intoleranciája. A három utóbbi tényező nagyon is jelen van. A másodikra jó példa a Magyar Hírlap esete, amelyben az új tulajdonos egyszerűen elbocsátotta a zömmel liberális szerkesztőséget, és a lapot – se szó, se beszéd – átvitte a szélsőjobboldalra. A harmadik – természeténél fogva – általában rejtett, de sokszor sejthető még az olvasóközönség számára is. A negyedik mindig megvolt, de 2006 óta különösen fölerősödött Magyarországon. Ki tudja, mennyi mindent nem írnak meg újságírók és külső munkatársak, mert félnek: félnek tőle – s nem indokolatlanul – , hogy tényközlésükért vagy véleményükért megverhetik vagy megölhetik őket.

Meg kell itt még jegyezni, hogy van a gyülekezési és a szólásszabadságnak (ez esetben a tüntetésnek) olyan alkotmányos szellemű, demokratikus jellegű törvényi korlátja, amelyet nem tartanak be. A hatályos jog büntetni rendeli „a népképviseleti szervek munkájának megzavarását”, ebből értelemszerűen következik, hogy az Országgyűlést és az önkormányzatokat nem szabad fizikai nyomás alá helyezni, legalább addig, ameddig a parlament és a képviselőtestületek, fővárosi és megyei közgyűlések összejövetele tart. Amikor az Országgyűlés törvényesen megválasztott többségének képviselőit köpködte, lökdöste, ütlegelte a tömeg, nemcsak visszataszító volt a fizikai erőfölénnyel, az adott helyen meglévő számszerű többséggel való – mindig viszolyogtató – visszaélés, hanem ez egyben szigorúan tilos volt, törvénysértés volt, ám köztudomásúlag a rend- és kormányőrség képtelen volt (vagy nem volt hajlandó) a népszuverenitás hivatalos letéteményeseit megvédeni a nyilvánvaló bűncselekménnyel szemben. A helyhatóságok ülésein és a bírósági tárgyalásokon való szervezett szélsőjobboldali randalírozás mindennapos.

Ész- és életszerű a vélelem, hogy amennyiben az országgyűlési vagy önkormányzati képviselők nem úgy foglalnak állást közügyekben, ahogyan az valamely erőszakos kisebbségnek tetszenék, akkor testi épségüket kockáztatják. Természetesen ezeknek a kisebbségeknek is alkotmányos joguk van nézeteik akár sértő és hangos kifejezésére, de a képviseleti demokrácia működését tilos akadályozniuk. Ennek a civilizációs minimumnak a fönntartására a jelenlegi magyar állam nem képes.

Ahogyan nem tudhatunk róla, milyen cikkek nem jelennek meg a sajtóban, hovatovább azt se tudhatjuk, milyen törvényjavaslatok, helyi rendelettervezetek maradnak szerzőik magánarchívumában a tűrhetetlen és illegitim nyomás következtében.

Van olyan helyzet, amelyben valamely állam tisztségviselői nem tudnak élni törvény adta jogaikkal, előjogaikkal, fölhatalmazásukkal, mert ezt politikailag motivált, az adott jogrendszerben illegitim, pláne illegális csoportok erőszaka vagy fenyegetése megakadályozza. Ennek a helyzetnek a neve: polgárháború. Itt még nem tartunk, de a polgárháború bizonyos kezdeti elemei megfigyelhetők.

Egyetlen kivétellel: az állam ilyenkor szokásos – habár sajnálatos – , ellenkező irányú erőszaka nem észlelhető. És itt nem a tüntetők elleni, hisztérikus és brutális rendőri bosszúakciókra gondolunk (2006 őszén), amelyeket elítélünk, hanem a törvényes hatalomgyakorlás szabályszerű rutinjaira. Azaz: a törvénybe ütköző, erőszakkal fenyegető tömegakciókat meg kell akadályozni, föl kell oszlatni. Természetesen ennek a jogszerű lehetőségnek a rendeltetésszerű használata az erőviszonyok függvénye. Ha ebből indulunk ki – és ebből kell kiindulnunk – , akkor azt kell mondanunk, hogy a köztársaság törvényes hatóságai és a közvélemény széles szektorai (nem mindig, de egyre gyakrabban) úgy ítélik meg: a szélsőjobboldal akkora erő ma Magyarországon, hogy törvényszegései, szabálysértései fölött ajánlatosabb szemet hunyni.

A közvélemény egy része a Népszava kontra „Gój Motorosok” ügyben alaposan levizsgázott. Olyan személyek, csoportok és orgánumok, amelyek másutt és máskor több-kevesebb hévvel támogatták az ellentüntetések ötletét (de már akkor is kikötötték, hogy baloldali személyiségeknek – mint pl. e sorok írójának – nincs keresnivalójuk antifasiszta megmozdulásokon, csak neo- és paleokonzervatívoknak), most két (nyílt és rejtett) okból bújnak ki az antifasiszta szolidaritás állítólag általánosan kötelező főszabálya alól.

A nyíltan hangoztatott ok: a Népszava publicistája, Andrassew Iván gúnyolódni mert a népszerű, bájos – kissé talán vásott – Gój Motorosokkal, úgy kell neki, „házhoz ment a pofonért” (ez az adott kontextusban gyomorforgató fordulat az Ifjú Humanisták, eddig tudtommal a barátaim, leleménye), erőszakról nincs szó (a Gój Motorosok nem jelentették be előre, hogy – teszem azt – esetleg föl akarják gyújtani a szerkesztőség épületét vagy össze akarják törni a lap munkatársainak a csontjait), „nincs ügy”, ez az eset nem alkalmas az erőszakos szélsőjobboldali „nyomásgyakorlással” szembeni honpolgári ellenállásra. Tehát aki humorizálni mer az árpádsávos izomkolosszusokkal, a saját kockázatára teszi, magára vessen. Ha ez így igaz, akkor a Magyar Köztársaságban megszűnik – megszűnőben van – a sajtószabadság. Aki föl tud bérelni néhány verőlegényt meg túráztatni képes a motorját, az – kiváló antifasiszta barátaink és kollégáink szerint – „legitim” módon hallgattathatja el a szabadságpárti közvélemény-rész képviselőit a néhai Kosáry Domokos akadémikustól Andrassew Ivánig, a Népszava belső munkatársáig.

A rejtett ok: a Népszava köztudomásúlag közel áll az MSZP-hez (és az MSZDP-hez), vagyis a jelenlegi kormányhoz. (Bár meg kell jegyeznem, hogy – szemben más lapok „exkluzívabb” gyakorlatával – olyan szerzőket is szívesen és gyakran közöl, mint én, aki ugyancsak köztudomásúlag a kormány politikájának eltökélt, kemény ellenfele vagyok.) A kormánytábor vezetői és hívei ebben a pillanatban rendkívül népszerűtlenek, szorult helyzetben vannak. Ezért némi merészséget kíván kiállni mellettük – akár olyan ügyben is, amely a kormány politikáját se pro, se kontra nem érinti – , mert ha valaki „összeér” a kormánypolitika támogatóival, arra ráéghet a „gyurcsányista” stigma, ez pedig kényelmetlen. Tehát némely antifasiszták válogatnak a szélsőjobboldali fenyegetések megcélzott áldozatai között, nem óhajtják megvédeni azokat, akikkel más ügyekben nem óhajtanának egyazon platformon, pódiumon, egyazon térben mutatkozni. Nem fizikai gyávaságról van itt szó, hiszen ezek az antifasiszták – korábbi politikai gesztusaikkal – szintén veszélynek tették ki magukat. Nem. Ez politikai gyávaság.

Ahogyan a Népszabadság online változatában (www.NOL.hu) megjósoltam, a Hollán Ernő utcai, nagy sikerű demonstráció után következett – nem a jobboldalon, amely egyszerűen „az »antifasiszta« csőcselékről” ír (figyeljünk a belső idézőjelre), hanem a balközépen! – a lekicsinylés, a gúnyolódás, a szájszöglet-görbítés, a fitymálás és finnyáskodás, az ügy redukciója néhány bulvárfigura groteszk fontoskodására. A balközép „véleményformálók” utálják a sikert. Utálják híveiket, utálják a vezetőiket (nekem nem ezek a „vezetőim”, én nem tartozom a balközéphez, de ezt mégse szeretem nézni). Az ok: a kormánykoalíció sikertelensége és bomlása. Ezeknek a nyilatkozóknak és közbeszélőknek maga az ügy – a fasizálódással szembeni életfontosságú ellenállás – kevésbé volt fontos, mint egy másik ügyben (kormánypolitika) érzett kiábrándultság és kedvetlenség. Erre csak azt mondhatjuk: Mucsa.

Ez alulmúlhatatlan.

Ha némely antifasisztáknak magánál az ügynél fontosabb a jobboldal és a többi kormányellenes erő jóindulatának a megőrzése (ez a legfontosabb esetben egyébként: illúzió; a megalkuvók legyenek csak józanok és számítók!), akkor meggyőződésük tisztasága és ereje felől bizonyos kétségeket táplálhatunk. Mivel az antifasizmus szükségképpen csak „követi” a fasizmust, nem választhatja meg tetszés szerint célpontjait. Mindenkit védenie kell, akit a szélsőjobboldal támad. Aki Andrassew Iván szólásszabadságát és egy fontos napilap zavartalan működését védi, annak nem kell egyetértenie Andrassew Ivánnal vagy a Népszava szerkesztőségével – nem erről van szó! – , csak védenie kell a szabadságukat, hogy azt írjanak, ami és ahogy nekik tetszik.

Azt vetik ez ellen, hogy a Népszava munkatársának írása „sérti” a túlfinomult és túlérzékeny Gój Motorosokat. Megengedem: láthatólag bosszantja őket.

De miért alkalmaznak kettős mércét? Hány ember érzékenységét sérti a szélsőjobboldali sajtó?

A Nemzetőr, a Magyar Világ, a Magyar Jelen, a Magyar Hírlap, az Új Idők, a Nyugati Magyarság, a Magyar Fórum, a Szittyakürt stb. magyarok millióinak méltóságát, önérzetét, büszkeségét sérti. (A magyarországi sajtó a maga egészében annyira jobbra tolódott, hogy – mondjuk – a Magyar Demokrata már úgyszólván normális „mainstream” újságnak tűnik föl.) Az említett lapok megvásárolhatók a pályaudvarokon, vasútállomásokon, a metróban, buszpályaudvarokon, postahivatalokban: tehát a demokratikus magyar állam saját fönnhatósága alatti, állami tulajdonú területein. Magyarországon nemcsak szólásszabadság van, hanem szerződési szabadság is. Miért kell a magyar állam vállalatainak – MÁV, BKV, Volán, Magyar Posta – olyan sajtóterjesztő cégekkel szerződniük, amelyek efféle, nyomdafestékkel bemocskolt papíripari termékeket árusítanak? Evvel a magyar állam legitimálja az uszító szélsőjobboldali propagandát. Ez a legengedékenyebb és legtágabb keblű angolszász országokban is teljességgel elképzelhetetlen. Az Egyesült Államokban nem átlátszó, zárt borítékban (kívül tilos föltüntetni a küldemény beltartalmát) lehet terjeszteni effajta mocskot, eldugott helyeken vannak üzletek, ahol ilyesmi kapható. Nem főútvonalakon! A magyar főváros központi, V. kerületében, kitűnően hozzáférhető helyen vannak könyvesboltok, amelyek nyílt náci irodalmat terjesztenek. Előttük nincsenek hangos tüntetések. Őket nem fenyegetik provokátorok.

A szélsőjobboldaliaknak is vannak jogaik – kiadhatják és bizonyos határok között terjeszthetik eszméiket – , de ésszerű korlátozásukat nem érheti kifogás. Erre persze semmi remény nincs. Semmilyen jog nem tiltja, hogy állami és magánvállalatok ne kössenek szerződést emberellenes babonák forgalmazóival – az egyik följebb hivatkozott lap a vérvád fölújításával hívta föl magára az ilyesmire fogékony közönség figyelmét. (Mint ahogy arra se lehet kötelezni állami vagy magántulajdonban lévő jegyirodákat, hogy neonáci szkinhed rockegyüttesek ún. „koncertjeire” áruljanak jegyeket, ha nincs kedvük hozzá.) Biztosak lehetünk benne, hogy senki nem fog csinálni semmit. De ha már a neonácik, újnyilasok épp olyan nyugodtan mozoghatnak társadalmunkban, mint bárki más, akkor legalább a demokrácia tág keretei közé beférő, hagyományosabb hírlapok is elvárhatják, hogy nyugodt – nyilván nem tévedésektől mentes – munkájukat zavartalanul folytathassák.

Ha még ennyit se lehet megérteni és elfogadtatni, akkor csakugyan megette a fene az egészet.

 

Nem teszünk Népszavát az ablakunkba

Forrás: Hírszerző

2008. április 24. / Gavra Gábor Nem teszünk Népszavát az ablakunkba. Kikérjük magunknak, hogy vezényszóra kelljen szolidaritást vállalnunk bárkivel. Nem vagyunk szolidárisak, a Népszavát és Andrassew Ivánt ugyanis nem érte fenyegetés.

Már csak ötöt kell aludni, és végre újabb nagyszabású antináci megmozdulásra kerül sor, ezúttal annak a napilapnak a szerkesztősége előtt, amelynek olvasótábora a szép emlékű Matula magazin örökbecsű megállapítása szerint az egykori munkásőr-állomány kihalásával párhuzamosan illant el az utóbbi néhány évben.

Az előző rész tartalmából: Andrassew Iván bizonyos körökben ünnepelt publicista és hivatásos feljelentő levelezésbe bonyolódott a Gój Motorosok Egyesületet vezető Mészáros Imre nevű férfiúval (mozgalmi neve: Imiblues), szó szót követett, majd a magyarországi motorospopuláció végtelenül egyszerű, de jobbára ártalmatlan végtermékei úgy döntöttek, hogy április 29-én a napilap szerkesztősége elé motoroznak, hogy kifejezzék Andrassew velük foglalkozó publicisztikai munkásságával szembeni fenntartásaikat.

*

A Hollán Ernő utcai jegyirodát ért valódi náci fenyegetésre és valódi támadásra adott egészséges civil válasz után a Népszava és a Gyurcsány Ferenc Baráti Kör többi alegysége úgy látta, ideje rátelepedni a végre a nácik ellen forduló közhangulatra, egyszersmind (Konrád György Demokratikus Chartája és Hegedűs Zsuzsa Tégy a gyűlölet ellen! mozgalma haladó hagyományait követve) rossz szájízt kölcsönözve mindennek, ami ma Magyarországon antináci.

A Népszava Gój Motorosok körüli hisztériakeltése jó eséllyel csírájában fojtja el a magát a Taxisofőr Robert de Nirojának képzelő, egykor a maga irritáló mivoltában is szórakoztató bloggerből ostoba, zsidózó paprikajancsivá züllött médiasztárt és forgatócsoportját ország-világ előtt nevetségessé tevő Hollán Ernő utcai civil megmozdulás nyomán kialakult antináci összefogást.

Egyfelől azzal, hogy az antifasizmust az egyik politikai oldal kizárólagos szellemi termékeként próbálja beállítani (Zuschlag-ügy pedig nincs, mint azt magától az érintettől tudjuk); másfelől azzal, hogy egy létező fenyegetésre adott adekvát választ egy nem létező fenyegetéssel szemben próbál reprodukálni.

Miközben vérlázító módon egyszersmind az állítólagos náci hordák szálláscsinálójának, vagy legalábbis hasznos idiótájának állít be mindenkit (a Hollán Ernő utcai megmozdulást szervező judapest.org munkatársaitól kezdve lapunk vezető szerkesztőjéig), aki nem vállal szolidaritást a senki által nem fenyegetett szocialista üzenőfüzettel, esetleg (a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége kritikán aluli felhívására fittyet hányva) nem tesz Népszavát az ablakába jövő kedden.

Nem teszünk Népszavát az ablakunkba. Kikérjük magunknak, hogy vezényszóra kelljen szolidaritást vállalnunk bárkivel. Nem vagyunk szolidárisak, a Népszavát és Andrassew Ivánt ugyanis nem érte fenyegetés. Azt a tényt, hogy 25 rendezetlen arcszőrzetű, bőrruhába öltözött, általában is kevéssé rokonszenves ember benyomását keltő honfitársunk motorkerékpáron meglátogatja kollégáinkat (ahogy megtette korábban az Indexszel és előbb-utóbb lapunk sem fog megúszni egy hasonló, mérsékelt hatékonyságú, de legalább ingyenes marketingakciót), ugyan ne tekintsük már fenyegetésnek.

A motorosok petíciót átadni és bocsánatkérést sürgetni mennek szabadidejükben különböző szerkesztőségek elé; mint arról már volt szó, volt már erre példa. Aki emögött fenyegetést lát, az kóros nárcisztikus hajlamait óhajtja kiélni a nácik áldozata lettem-pózba vágva magát; lapja példányszámát próbálja kiterjeszteni az egykori munkásőr-állomány határain túlra; esetleg politikai hasznot remél az esettől, lévén fantomokkal hadakozni még mindig sokkal könnyebb, mint kormányozni.

*

Szögezzük le: Magyarországon vannak aktív és tevékeny náci csoportok, akikkel szemben a civil társadalom – konzervatív, liberális és baloldali politikusok tevékeny részvételével – helyesen és eredményesen lépett fel a Hollán Ernő utcában.

A magyar kormány és az irányítása alá tartozó hatóságok, valamint a független és impotens magyar igazságszolgáltatás példát vehetne az Újlipótvárosban fellépő civilekről. Az ellentüntetők erélyes választ adtak az egyre agresszívebben nyomuló, valós fenyegetést jelentő droidoknak.

Gyurcsány Ferenc pedig ahelyett, hogy öntestével védi meg házilapját a motorosok nem létező fenyegetésével szemben, esetleg rendet tehetne kormányában és a közigazgatásban, amely – rendőrségestől, NBH-stól – tökéletesen tehetetlen az alaposnak tűnő gyanú szerint büntetőjogi tényállások egész sorát kimerítő nyilas portál működtetőinek, valamint az MTV-székház felgyújtóinak azonosítása terén.

Persze a valódi és pszeudo-nácik mindig jól jönnek. Hozzájuk képest a legrosszabb kormány is tűnhet a kisebbik rossznak, antifasiszta szlogenek alatt pedig egészen hosszú ideig lehet büntetlenül nagyon rosszul kormányozni.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]