Európái Rabbikonferencia

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Európái Rabbikonferencia – Bán György kitüntetése

Május elején, Brüsszelben tartotta küldöttgyűlését 280 résztvevő jelenlétében az Európai Rabbik Konferenciája. A volt Szovjetunió tagköztársaságainak delegátu­saival, huszonnyolc ország zsidó közössége vesz részt a szervezet munkájában.

Az idei találkozó előadásai és eszmecseréi a zsidó családmodell szerepét tag­lalták a zsidó identitás megőrzésében.

Magyar szempontból is jelentősnek bizonyult a rendezvény. A Rabbikonferen­cia díszvacsoráján – melyen, többek között Jiszrael Meir Lau és Elijahu Baksi Doron, Izrael askenázi és szefárd főrabbija is megjelent, és Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke mondott beszédet – négy kitüntetést nyújtottak át. Az európai zsidó élet újjáélesztéséért kifejtett eredményes munkájáért jutal­mazták Ronald S. Laudert, a Zsidó Nemzeti Alap s a róla elnevezett alapítvány elnökét, Israel Singert, a Zsidó Világkongresszus főtitkárát, Charlotte Knoblochot, a Müncheni Zsidó Közösség elnökét, és a Németországi Zsidók Közpon­ti Tanácsa elnökhelyettesét, valamint dr. Bán Györgyöt, a New York-i Ronald S. Lauder Alapítvány ügyvezető elnökhelyettesét.

Címkék:2002-06

[popup][/popup]