„Én tanítani akarok”

Interjú Schőner Alfréddal, az ORI Vallástanárképző Kara új igazgatójával

Mint februári számunkban hírt ad­tunk róla, a hat esztendeje alijázott dr. Schőner Alfréd, aki azt megelő­zően a Dohány utcai zsinagóga val­lási vezetője, illetve országos főrab­bi volt, felkérést kapott a hitközség Izraelben járt vezetőitől, hogy 1996 szeptemberétől, a nyugdíjba vonuló dr. Schweitzer József helyébe, az Or­szágos Rabbiképző Intézet rektori tisztébe lépjen. Az ORI kereteiben működő Midreset Jerusálájim Val­lástanárképző Kar (Pedagógium) iz­raeli központja delegálta volna két évre Schőner Alfrédot Budapestre, aki a tervek szerint mindkét tanin­tézmény élére állt volna. A Jeruzsá­lemben kötött elvi megállapodás a Rabbiképző Intézet fejlesztését is célul tűzte ki.

Az augusztus elején két napon át Budapesten folytatódott tárgyalá­sok során a hitközség és a Midreset Jerusálájim vezetői között nem szü­letett megegyezés, ezért Schőner Alfréd csak a Pedagógium igazgatói posztját tölti be szeptember elsejé­től, az ORI élén továbbra is Schweit­zer József áll majd.

Miért hiúsult meg az elképzelés, hogy közös vezetője legyen a két tanin­tézetnek? – kérdeztük a megbeszélé­sek végeztével a Pedagógium új igazga­tójától.

Smuél Glück professzor, a Midre­set Jerusálájim izraeli igazgatója (aki a budapesti Pedagógium igazgatói poszt­ját is betöltötte eddig) az elmúlt idő­szakban Los Angelesben tartózkodott, s a részletek tisztázására csak mostani megbeszélésünkön kerülhetett sor, melyen dr. Feldmájer Péter, a hitköz­ség országos elnöke, dr. Korn József, a budapesti elnök, Zoltai Gusztáv igazgató, Schweitzer József pro­fesszor, Deutsch Róbert, a Rabbiság igazgatója volt a tárgyalópartnerünk. A Pedagógium mint teljesen önálló fa­kultás, személyemben új igazgatót kap, a rabbiképző élén továbbra is a rend­kívül nagy tudású, általam is nagyra- becsült Schweitzer professzor áll majd, Komoly Judit pedig a Pedagógium ál­talános igazgatóhelyettese lesz. A hit­község által a rabbiképzőben támasz­tott óraadási követelmények és a Midre­set Jerusálájimmal még februárban alá­írt szerződésem, melynek értelmében heti tizennyolc órát, kilenc tantárgyat kell tanítanom a Pedagógiumban, összeegyeztethetetlenek voltak. Az in­tézményirányítás egész embert kíván, és a rabbiképző káderhiánnyal küszkö­dik, ezért a hitközség heti nyolcórás oktatói munkát várt volna tőlem, ami számomra vállalhatatlan a Pedagógium mellett. A Midreset Jerusálájim pedig, mely engem slichutba (kiküldetésbe – a szerk.) Magyarországra küld, érthető módon nem kívánt engedni a saját el­várásaiból. A vallástanárképzés nélkü­lözhetetlen és különösen fontos ma Ma­gyarországon, hiszen az elmúlt évtize­dekben ilyen jellegű munka nem folyt itt. A szociális munkások oktatása pe­dig elsősorban posztgraduális rendszer­ben zajlik, kiegészítő judaisztikai stú­diumokkal. A tanterv szerint huszonhat tárgyat négy éven át tanítunk. Szaktár­gyaink között szerepel többek között a héber, a Tanach és a heti szakaszok, a halacha, a zsidó történelem, a rabbinikus irodalom, Izrael és Jeruzsálem földrajza, valamint pedagógiai ismere­tek. Angolt és speciálkollégiumként jiddist is hallgathatnak a diákok, de szerepel a tömegkommunikációs ismeretek című stúdium is a kínálatban. Schweitzer professzoron és rajtam kívül többek között Komoly Judit, Turán Tamás, Lichtmann Tamás, Popper Péter és Karsai László oktat majd itt, s még tárgyalásban vagyunk többekkel.

Hol tudják a gyakorlatban haszno­sítani a Pedagógium végzettjei az itt tanultakat?

Mindenekelőtt pedagógusként, de a szellemi élet számos más szférájában is. A hebraica-judaica ismeretek a levél­tári, múzeumi munka során, a sajtó te­rületén, de esetenként a színház vagy más művészeti ág világában is haszno­síthatók.

Bizonyára hozzád is eljutott a híre Raj Tamás Népszabadság-beli interjújá­ban megfogalmazott állításának, mely sokak számára beazonosítható módon rád vonatkozott, néhány éve feltűnő si­etséggel távozott, hitközségi vezető posztot betöltött személy diadalmenetben való visszatéréséről szóltak az ugyancsak sokak számára visszatetsző mondatok.

Természetesen eljutott hozzám a hír. Azt hiszem, hogy Raj visszakozá­sa Gadó Jánosnak, a Szombat szer­kesztőjének cikkével szemben az Új Élet hasábjain, hogy megfogalmazása nem rám vonatkozott, számomra ele­gendő.

Néhány hónappal ezelőtt azt mond­tad, csak az intézet falai között kívánsz tevékenykedni.

Ezt ma is fenntartom, azonban azt hiszem, ha jól végezzük a munkánkat, közvetett módon igen komoly hatást tudunk gyakorolni a magyar-zsidó tár­sadalomra. Szeretnék a hitközség ve­zetőivel korrekt viszonyt. Nem fogok rabbinikus tevékenységet végezni, ugyanakkor fontosnak tartom a főváro­son kívüli közösségekkel való kapcso­lattartást, különösen ahol pedagógus­hiánnyal küszködnek, ezért, ha részük­ről igény mutatkozik, hallgatóimmal felkeressük őket például egy-egy ün­nep alkalmával. Jó volna, ha a vidéki vagy a határon túli, magyar ajkú közös­ségekből is lennének diákjaink, akik tanulmányaik után visszamennének városukba. Természetesen ha időm és energiám engedi, szívesen írok továbbra is a magyarországi zsidó lapok­ba, mint tettem ezt izraeli éveim idején is. De elsődleges számomra az okta­tás. Én tanítani akarok.

sz. t. g.

Amikor Schőner Alfréd augusztus első napjaiban Budapesten tárgyalt, volt még arra esély, hogy a Rabbiképző Inté­zet főigazgatói tisztjét is betöltse?- kér­deztük Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját. – Esély az utolsó pillanatig volt- válaszolta az ügyvezető igazgató, hiszen ha Schőner Alfréd elvál­lalja a heti tízórányi tanítást azonnal alá­írták volna vele a kétéves szerződést. A hitközség már másfél hónappal az­előtt közölte vele ezt az igényét, ám ő je­lezte, hogy a Pedagógiumban már heti 18 órát vállalt, így további tíz órát nem tud tartani. Korábban mindez azért nem volt nyilvánvaló, mert csak a hitközség laikus vezetése tárgyalt a reménybeli jelölttel, pedagógiai kérdésekről akkor még nem esett szó.

Az ügyvezető igazgató szavaiból így az derült ki, hogy – noha több mint fél éve folytak már a tárgyalások a hitközség és Schőner között – érdemi kérdésekről egészen a legutóbbi időkig nem folytat­tak eszmecserét. Az egyetlen akadály, amely Schőner reménybeli főigazgatói tisztségének útjában állt, az óraszám dolgában fönnálló nézeteltérés csak fél­éves tárgyalás után, mintegy hat héttel ezelőtt tudatosult a tárgyalófelek számá­ra. Az ügyvezető igazgató azt is elmond­ta, hogy Schweitzer József, a nyug­díjba készülő főigazgató számos alka­lommal írt levelet Smuél Glücknek, a Midreset Jerusalajm vezetőjének, hogy kérdéseire választ kapjon, a címzett azonban Los Angelesben tartózkodott, így nem tudott részletesen válaszolni. Ekkor Schweitzer professzor a hitközség vezetésének írott levelében kifejezte készségét, hogy – amennyiben nem látja megnyugtatóan rendezettnek a rab­biképző új tanévét – még egy évi szolgá­latot hajlandó vállalni. „Ezek szerint a mostani tárgyalásoknak Schőner Alfréddal e tekintetben már semmi tét­jük nem volt?” – kérdeztük Zoltai Gusz­távot. Dehogynem – válaszolta a kérde­zett a tárgyalások végig rendkívül ba­ráti légkörben zajlottak.

Miután a Rabbiképző Intézet vezeté­se továbbra sem megoldott, a hitköz­ség vezetése azzal a javaslattal fordul majd az elöljárósághoz, hogy hirdesse­nek nemzetközi pályázatot a főigazga­tói szék betöltésére – tájékoztatott az ügyvezető igazgató.

(g. j)