“Én már meghívtam az egyiptomi és a palesztin nagykövetet vendégségbe” – Interjú Judit Varnai Sorer izraeli nagykövettel (Gadó János)

Kérem, mondjon néhány szót csalá­di hátteréről!

A szüleim Budapesten születtek. Anyám védett házban élte túl a hábo­rút, apám munkaszolgálatos volt. 1948-ban hagyták el Magyarországot, és 1950-ben érkeztek Izraelbe. A nagyszüleim 1956-ban, illetve 1957-ben jöt­tek utánuk. Otthon a szüleimmel és nagyszüleimmel magyarul beszéltem. Más magyar iskolám nem volt. Rend­szeresen magyarul tanulni, olvasni csak az elmúlt év augusztusában kezd­tem, amikor kineveztek nagykövetnek.

Milyen kapcsolata van az itt élő iz­raeliekkel?

Járt már nálam az itt tanuló izraeli diákok képviselője, van kapcsolatom az itteni izraeli üzletemberekkel is. Azt nem tudom megmondani, hány izraeli él tartósan Magyarországon. Az itt tanu­ló diákok mintegy hatszázan vannak. Más Magyarországon élő izraeliekkel nincsen kapcsolatom.

Milyen kapcsolata van az itteni zsi­dó szervezetekkel?

Nagyon jó a viszonyom. Még csak két hónapja vagyok itt, de már sok ve­zetővel találkoztam. Ez nem csak for­mális látogatás. Nekem is érdekem tud­ni, hogy működik a hitközség és más zsidó szervezetek. Nagyon sokat tanul­tam, mióta itt vagyok.

Van még önön kívül nő az izraeli nagykövetek között?

Igen. Ha jól tudom nyolc női nagy­követ, illetve főkonzul van a diplomáci­ai karban – egyebek közt Helsinkiben, Prágában és Kijevben. De ide sorolhat­juk Szarajevót is, mivel Bosznia-Herce­govinában is én képviselem Izrael álla­mot. Nemrég adtam át a megbízóleve­lemet. A képviseletet Budapestről fo­gom ellátni, és évente két-három alka­lommal fogok odalátogatni.

Hány európai országban nincs izra­eli nagykövetség?

Albániában a római nagykövet kép­visel bennünket, Macedóniában az at­héni nagykövet. A bécsi nagykövet kép­viseli Izraelt Horvátországban, Szlové­niában és Szlovákiában. Egy nagyköve­tünk van a három balti államban. Izrael több mint száz nagykövetséget tart fönn világszerte, ami roppant költsé­ges. Kisebb vagy újonnan létrejött orszá­gokban nem nyitunk azonnal képvise­letet, csak akkor, ha a kialakult viszony ezt már szükségessé teszi.

Hol dolgozott, mielőtt Magyaror­szágra került?

Öt és fél évig voltam New Yorkban az izraeli ENSZ-delegáció szóvivője, hat évig pedig Washingtonban dolgoztam mint a knesszet és az amerikai kong­resszus kapcsolataiért felelős diploma­ta.

Milyen a viszonya az arab országok diplomatáival? Beszélget velük?

Persze, noha számos arab ország­nak nincs Magyarországon diplomáciai képviselete. Volt már hivatalos találkozóm az egyiptomi és a palesztin nagy­követtel. Nagyon jó velük a viszonyom. Szívesen találkoznék a marokkói vagy a jordániai nagykövettel is, de ez ne­héz, mert ők nem Budapesten állomá­soznak.

A béketárgyalások körüli feszültsé­gek nem befolyásolják a viszonyát az itteni palesztin képviselővel?

A béketárgyalások során mindig vannak könnyebb és válságosabb idő­szakok, hiszen épp ennek során válik a korábbi ellenség partnerré. A baráta­inkkal nem folytatunk béketárgyalást, mert erre nincs szükség. Békéről tár­gyalni az ellenséggel kell. Ennek tudatában jó kapcsolatokat ápolunk: én már meghívtam az egyiptomi és a pa­lesztin nagykövetet vendégségbe.

Viszonozták már a meghívást?

Erre még nem került sor, de bizto­san meglesz rá az alkalom.

Simon Peresz víziója az új Közel-Ke­letről, ahol a harmóniában élő szom­szédok között Izrael az itteni Hong­kong szerepét tölti be, nem tűnik való­színűnek a közeli jövőben. Nekem az a benyomásom, hogy ha békét is kötnek egy-két arab országgal, az olyan hideg béke lesz, mint Egyiptommal.

– Hogy ez hideg béke, azt elfogadom, de ebben nincs semmi rossz. A béke tartósnak bizonyult. Bár lenne már ilyen hideg béke Szíriával is. De térjünk vissza Simon Peresz víziójára. 1990-ben senki nem gondolta, hogy tárgyalni fogunk a palesztinokkal. Senki nem gondolta, hogy lesz oslói találkozó, kéz­fogás Washingtonban, békekötés Jor­dániával. Ma béke van Egyiptommal, Jordániával, tárgyalunk a palesztinok­kal, kapcsolatunk van Ománnal, Katar­ral, Tunéziával, Marokkóval. Ha békét kötünk vagy legalább tárgyalunk Szíriá­val, kinyílik az egész arab világ, mert ennek vezető ereje ma Szíria, nem Egyiptom. Ha ezen a problémán túlju­tunk, az egész térség megváltozik, mert számos más arab ország is hajlandó lesz hivatalos kapcsolatokat létesíteni Izraellel. Jelenleg arra várunk, hogy újraindul-e a béketárgyalás Szíriával. Én e téren optimista vagyok: lassan, de meg fognak indulni a tárgyalások. Ha ezután Szíria úgy akarja, lesz tárgyalás Liba­nonnal is. Ha pedig ezzel a két ország­gal sikerül rendezni a problémákat, ak­kor közelebb kerülhet az, amiről Simon Peresz beszélt tíz évvel ezelőtt. Nem lesz egyhamar minden olyan szép és jó, mint az említett könyvben, de leg­alább úton leszünk efelé.

– Egy katari arab újságban nemrég megjelent karikatúra Ehud Barakot Hit­lerként ábrázolta, a mellékelt szöveg szerint pedig Izrael éppen olyan, mint a nácik. A rajzot – a Jerusalem Post is­mertetése szerint – az arab sajtó nagy része átvette.

Az ilyesmi visszataszító. Mindenki megértheti, hogy ilyen légkörben nem lehet béketárgyalásokat folytatni. Az iz­raeli társadalom nyitott, demokratikus, az izraeli sajtó is rendkívül sokszínű és izgalmas. A sajtó útján tehát minden in­formáció eljut az izraeli közönséghez. Ezért őket kell meggyőzni arról, hogy a másik oldal valóban tárgyalni akar, és hisz a békében. Az efféle uszítás az arab sajtóban rendkívül szerencsétlen, semmiképpen sem lehet bizalomépítő lépésnek nevezni. Sok izraeli olvassa az arab sajtót, nézi az arab tévéadáso­kat, vagy ha nem, annak tartalma fordí­tásban eljut hozzá. Mindennek láttán nem fog hinni abban, hogy a helyzet megérett a békére.

Ugyanebben az újságban olvastam tudósítást arról, hogy Faruk Asz Szaara szíriai külügyminiszter beszédet mon­dott a békefolyamatot élesen ellenző szíriai írószövetségben. Mondandójá­nak lényege az volt, hogy jelenleg Izra­elt legyőzni nem lehet, ezért kénysze­rülnek rá a tárgyalásokra, nem a béke­vágy miatt. Lehet ezek után hinni szán­dékuk komolyságában?

Tudnia kell, hogy miután a szíriai sajtó ötven éven át sátánként ábrázolta a zsidó államot, rendkívül nehéz azt mondani, hogy szeretjük Izraelt, és bé­két akarunk vele. Én azonban azt hi­szen, ha nem akarnának békét, nem mentek volna el Washingtonba tárgyal­ni. Az új szíriai kormányban már van­nak olyan emberek, akik képesek a bé­két tudomásul venni. Persze jobban örültem volna, ha a szír külügyminisz­ter arról beszél, hogy békét akar, és nem magyarázkodik, hogy nem szíve­sen tárgyal, de nincs más választása, mert nem tudják legyőzni Izraelt. (Ez utóbbi persze megnyugtat: hála isten­nek, hogy nem tudja legyőzni Izraelt.) Bárcsak mernének a békéről beszélni a propagandájukban is, és ne úgy állíta­nák azt be, mint kikerülhetetlen rosszat. Ám végül is a lényeg az, hogy így vagy úgy, de legyen béke. Üljünk le és tárgyaljunk. Tárgyalásokat azonban csak pozitív légkörben lehet folytatni. Mivel pedig Izrael demokratikus társa­dalom, az izraeli közönséget is meg kell győzniük arról, hogy tiszteletben fogják tartani azokat a szerződéseket, amelyeket aláírnak.

Gadó János