Egy kis csetepaté – és mögötte két világ

„Az izraeli főrabbinátus a zsidó nép szerencsétlensége” – jelentette ki Eric Yoffie rabbi, az amerikai reformzsidó­ság legnagyobb szervezetének vezetője ez év májusában. A szavai nyomán tá­madt felzúdulást látván Yoffie rabbi megismételte szavait a Forward hasáb­jain: a főrabbinátus, amelynek admi­nisztratív rendszere a demokratikus zsi­dó hagyománnyal ellentétes, amely a zsidóság különböző ágai között a pár­beszédet lehetetlenné teszi, valóban a zsidó nép szerencsétlensége.

E szavak csupán köztes állomását je­lentik egy, a zsidó világ ortodox és nem ortodox áramlatai közt húzódó és sok éve fokozódó feszültségnek. E sokszereplős játékban az egyik fő ellentét az izraeli – je­lentős állami befolyással rendelkező – or­todoxia és az amerikai reformzsidóság kö­zött feszül.. E konfliktusokról lapunk már számos alkalommal hírt adott.1

A hagyományos zsidó jog, a halacha kötelező erejét valló ortodoxia és az ezt csupán lehetőségként elfogadó reform­zsidóság („a halachának szava van, de vétójoga nincs”) közti konfliktus alapja az, hogy előbbi vonakodik hiteles zsidó­ságként elfogadni az utóbbit, főleg amió­ta a reform-zsidók megtűrik a vegyes há­zasságot, sőt számos közösségük a homoszexualitást is. Utóbbiak viszont kire­kesztő szemlélettel vádolják az ortodoxi­át, mert középkori türelmetlenséggel mil­liós nagyságrendű népességet zárna ki a zsidóságból.

A fenti nézeteltérések sokáig inkább csak elvi jelentőségűek voltak, mert a két közösség nemigen érintkezett egy­mással. A reformzsidóság bástyája Ame­rika, az ortodoxia viszont Izraelben egyed­uralkodó. A zsidóság két szélső pontján elhelyezkedő irányzatok erősödése azonban végül meghozta a konfliktuso­kat: növekedésük következtében kölcsö­nösen zavarni kezdték egymás köreit.

A harc színterei

A legújabb szóváltást a betérés és ez­zel összefüggésben az alija kérdése vál­totta ki. Az eddigi – a korábbi erőviszo­nyok mentén kialakult – gyakorlat az volt, hogy a külföldön végrehajtott nem ortodox betéréseket elismerte az állami hatóságként működő főrabbinátus, ha azonban ez Izraelben történt, akkor csak az ortodox rítusú konverziót fogad­tak el. A polgári jogegyenlőség hitében nevelkedett amerikai konzervatív és re­form-zsidók ezt a gyakorlatot diszkrimi­natívnak tartják és sérelmezik. Miután nem sikerült változást elérniük, ez év tavaszán az izraeli legfelsőbb bírósághoz fordultak A legfelsőbb bíróság a polgár­jogi harcosok reménysége Izraelben, mi­után már többször tanúbizonyságát ad­ta, hogy a világi jogrend és nem a hala­cha gyakorlatát követi.2 A bíróság ked­vezőtlen döntésétől félve az ortodox el­veket követő három vallásos párt ellentámadásba lendült: törvényjavaslatot nyújtottak be a Kneszetben, mely sze­rint ezentúl Izraelben a külföldön végre­hajtott betérések közül is csak az orto­dox ritusúakat ismernék el. Mivel jelen­leg mindhárom párt a kormánykoalíció soraiban foglal helyet, együtt könnyedén meg tudnák buktatni a kormányt – s ez a tény hatásos fegyver a kezükben. A tengerentúli ellenlábasoknak is vannak komoly érveik. Az amerikai zsidóság évente egymilliárd dollár körüli összeg­gel támogatja Izraelt, és a pénz oroszlán- része éppen a kirekesztést sérelmező reform- és konzervatív zsidóság köreiből érkezik. Az adományozók most a csa­pok elzárásával – vagy legalábbis az izra­eli kormány- és állami szervek támogatá­sának megvonásával – fenyegetőznek, ha az általuk diszkriminatívak ítélt gya­korlat nem (vagy esetleg éppen hátrá­nyukra) változik.

Természetesen nem a betérés az egyetlen kérdés, ahol a reform- és kon­zervatív zsidók megkérdőjelezik az or­todoxia monopóliumát. Már-már rend­szeressé váltak az atrocitások a zsidó­ság legszentebb helyénél, a Siratófal­nál, ahol minden gesztusnak súlyos szimbolikus jelentősége van. Június­ban egy kétszáz fős konzervatív gyüle­kezet imádkozott a falnál, méghozzá hagyományaik szerint férfiak és nők együttesen. A feldühödött harédiak3 ezt provokációnak tekintették, az imád­kozó konzervatívokat először szóban („Nácik!”), majd tettleg inzultálták (ürü­léket tartalmazó zacskókat dobáltak közéjük). A rendfenntartók ezek után a nem ortodox gyülekezetek számára a faltól távolabbi helyet jelöltek ki, de még az sem mindig biztonságos. Az at­rocitásra reagálva Haim Miller, Jeru­zsálem harédi polgármester-helyettese (Agudat Jiszrael) úgy nyilatkozott, hogy a konzervatív zsidók a zsidóság pusztulását jelképezik, semmi keresnivalójuk a falnál, és ne csodálkozzanak, ha pro­vokatív jelenlétük erőszakot vált ki.

A szimbólumokért vívott harc mellett az adminisztratív befolyásért is folyik a küzdelem. A vallási tanácsokba több reform illetve konzervatív zsidó vár be- bocsáttatást. E tanácsok az egyes tele­pülések vallási életét felügyelik. Létszá­muk megegyezik a városi tanácséval, vezetőik a polgármesterével megegye­ző fizetést kapnak. Kizárólagos ellenőr­zésük alatt áll a kasrut intézménye, a házasságkötés, a temetés, gyakran ők szervezik a vallásos felnőttoktatást is. Költségvetésüket részben az állam, részben pedig a helyi önkormányzat fe­dezi. Tagjaik 45 százalékát az önkor­mányzat képviselői delegálják, 45 szá­zalékot a vallásügyi miniszter jelöl ki, 10 százalékot pedig a helyi rabbinátus. így a baloldali pártoknak is módjuk van képviselőt küldeni a tanácsokba. Az or­todoxok azonban mindeddig a törvé­nyes jelölés ellenére sem voltak hajlan­dók nem ortodox képviselőt beengedni a tanácsokba, és amikor egy konkrét ügy kapcsán jogerős ítéletet hozott a legfelsőbb bíróság, Eli Suissa vallásü­gyi miniszter inkább lemondott, mint­sem hogy egy reform-zsidó asszony ki­nevezési okmányát aláírja. A beállott interregnumban Netanjahu miniszterelnök ügyvezető vallásügyi miniszter­ként gyorsan szignálta a papírt, mert az új miniszter, a vallásos cionista Zevulun Hammer ismét megerősítette: a bí­róság jogerős döntése ellenére sem fog nem ortodox tagot a vallási tanácsokba beengedni. Az üzenet igen súlyos: egy magas rangú állami alkalmazott nyíltan szembehelyezkedik a törvénnyel, mert előbbre valónak tartja a halacha aktuális politikai értelmezését. Mi a vallást felügyelő tisztségviselők adminisztratív jogkörének forrása? Aharon Barak fő­bíró szerint a Kneszet által hozott törvé­nyek, az izraeli főrabbik szerint viszont természetesen a Halacha, mely magá­tól az Örökkévalótól származik és az ál­lami törvények fölött áll.

Miért borul a konszenzus?

Eme nyilvánvaló ellentmondásból egészen a közelmúltig azért nem szár­maztak konfliktusok, mert működött a status quo, a hatásköröket elválasztó hallgatólagos megegyezés. Hiszen Izrael állam zsidó mivoltának kialakításában kezdettől fogva meghatározó szerepet játszottak a vallásos jegyek (állami ün­nepek, állami szimbólumok), vallás és állam az alapítás pillanatától kezdve egy­befonódott.

E konszenzus most felborulni látszik. Az eddigi határvonalakat minden irány­zat a maga javára igyekszik eltolni. A kül­világ életformájához és szemléletéhez al­kalmazkodni leginkább hajlandó reform­zsidóság az akkulturációs folyamat ered­ményeképpen az utóbbi húsz évben egy­re jobban erősödött Amerikában és má­ra a legnagyobb létszámú zsidó közös­séggé vált Integrációs hajlandósága kö­vetkeztében természetesen a reformzsi­dóság a legérzékenyebb a szekuláris tár­sadalmat foglalkoztató kérdések iránt, köreikben lelhető fel leginkább az a progresszív, univerzalista humanista ori­entáció, ami olyannyira jellemezte a mo­dem kor szekuláris zsidóságát Az ameri­kai emberjogi mozgalmakat manapság leginkább foglalkoztató kérdések néme­lyike – női egyenjogúság, homoszexuáli­sok jogai – az ő köreikben leltek a legélénkebb visszhangra. A demokrácia el­vei iránt fogékony és növekvő befolyású reformzsidóság egyre nehezebben veszi tudomásul, hogy Izraelben páriasorban kívánják tartani, zsidó mivoltát is kétség­be vonják és mindehhez alkalmanként még gyalázkodásokkal is illetik.4

A feszültségek növekedését egyszerű materiális tényezők is elősegítik. Mióta a vallásos pártok hatalmon vannak Izrael­ben, ők is részesei lettek a modem de­mokráciákban mindenütt jelenvaló kor­rupciónak. Egyszerű politikai pártok ese­tében ezen már senki nem csodálkozik, ám olyan politikusok esetében, akik cse­lekedeteik végső indítékaként az Örök­kévalót jelölik meg, ez különösen visszatetsző. Bizonyos tényezők a kor­rupció valószínűségét a fekete ortodoxia esetében tovább növelik. Közösségeik­ben igen nagy a gyermekáldás, így lét­számuk robbanásszerűen nő. Mivel pe­dig gyerekeik nem járnak egyetemre (az egyetem szemükben a modem világ bű­neinek melegágya) számos karrierlehe­tőségtől el vannak zárva. E tényezők nö­velik rászorultságukat, ez pedig rendkí­vül erősen érdekeltté teszi őket az álla­mi újraelosztásban. Utóbbi viszont köz­ismerten a korrupció melegágya.

Maga a betérés is pénzforrás az állan­dó anyagi gondokkal küszködő ortodo­xia számára. Eltekintve egy-két nyilvá­nosságra került esettől, mikor egy-egy rabbit tetten értek, midőn a betörési pa­pírért kenőpénzt fogadott el – a fő bevé­teli forrást maga a hosszadalmas pro­cesszus jelenti. A betöréshez szükséges tudást nyújtó tanfolyamok vagy magánó­rák nem csekély összegbe kerülnek.

Az amerikai reformzsidóság állam és egyház elválasztásának elvén nevelke­dett, ami mindig is az amerikai liberaliz­mus egyik sarkalatos pontja volt. Izrael­ben a kettő viszont az első pillanattól kezdve összefonódott és a vallásos pár­tok térnyerésével ez csak egyre jobban erősödik. Az ellentétes trendek és az el­lentétes szellemiség itt is megmutatkozik.

*

A zsidó világban támadt széthúzást aggodalommal figyeli egyebek közt az iz­raeli miniszterelnök, aki helyzeténél fog­va minden irányzat felé elkötelezett. Kormányában részt vesznek a vallásos pártok képviselői is, miközben az ameri­kai zsidósággal sem szeretné kiélezni a viszonyt. A legújabb konfliktus, a beté­rés ügyének rendezésére ezért ortodox, reform-zsidó és szekuláris tagokból álló kormánybizottságot állított fel. Maga a tény, hogy e különböző felfogású embe­rek egy asztalhoz ültek, ritkaság és so­kakból reménykedést váltott ki. Az opti­misták valamiféle kompromisszumos megoldásban reménykedtek, hiszen ar­ról nyilván nem lehetett szó, hogy az egyik fél a másik kedvéért föladja elveit, így fölmerült az a javaslat, hogy a sze­mélyi igazolványból törlik a „zsidó” szó bejegyzését, amelynek kiadása eddig az izraeli rabbinátus monopóliuma volt. Hogy azonban e monopólium valahol mégis megmaradjon, a népesség-nyil­vántartó hivatalban számon tartanák a betérés fajtáját. Végül azonban mégsem sikerült minden ortodox tárgyalófelet ki­elégítő kompromisszumos megoldást ta­lálni, ezért azok fölálltak az asztaltól. A szefárd vallásos Sasz párt képviselői ezután megerősítették: fenntartják a betö­rések megszigorításáról szóló törvényja­vaslatukat. A két fél viszonya ismét konf­rontációval veszélyeztet.

1 Lásd: Békés verseny vagy kiszorítósdi? Szom­bat, 1997. február, 23. oldal.

2 Lásd: A törvényhozó bíró. Szombat, 1997. ja­nuár 28. oldal.

3 Harédi: a különböző ultraortodox (más né­ven fekete ortodox) áramlatok összefoglaló neve a mai héber köznyelvben).

4 Lásd: Békés verseny vagy…? (id. cikk, 25.oldal). A főrabbi botrányos szavai. Szombat, 1996. szeptember, 21. oldal.