Durban és a zsidók

A nemrégiben az ENSZ égisze alatt megrendezett Rasszizmus és Idegengyűlölet Elleni Világkonferencia meglepő események színtere volt. A hivatalos állami küldöttségek mellett ülésező NGO, azaz nem-kormányzati szervezetek konferenciája „rasszista apartheid-államként” ítélte el Izraelt. Miután az izraeli és az amerikai küldöttség otthagyta a konferenciát, Simon Peresz izraeli külügyminiszter felhívta az európai országokat, tegyenek ők is ugyanígy. Az utolsó pillanatban a palesztinok és az iszlám országok elfogadtak egy kompromisszumos javaslatot, mely elhagyta Izrael „rasszista apartheid” és a palesztin lakosságot „népirtással” sújtó államként történő megbélyegzését, csakúgy, mint a holocaustot tagadó passzusokat. Végül megelégedtek „az idegen elnyomás alatt élő palesztin nép” megemlítésével. Belekerült viszont a záródokumentumba a holocaust emlékére tett utalás.

De mi is történt a színfalak előtt és mögött? Az európai, dél-amerikai, ázsiai és afrikai országok által tartott regionális konferenciákon már világossá vált, hogy a palesztinok, az iszlám szervezetek és az Arab Liga segítségével a konferen­ciát a cionizmus és Izrael elítélésére használják fel. ám az iszlám szervezetek dühe nem kizárólagosan Izrael, hanem a zsidóság ellen is irányult. Kitűnik ez abból is, hogy több olyan határozati javaslatot terjesztettek elő, mely az antisze­mitizmus szerepét lekicsinyelni, míg a holocaust borzalmát relativizálni szerette volna. De más országok is terítékre ke­rültek: az Egyesült Államokat transzatlanti rabszolga-kereske­delemmel, Európát pedig kolonializmussal vádolták. Izrael a fő témáját adta a kongresszust megelőző, augusztus 28-tól szeptember 1-ig tartó NGO találkozónak, majd az utána zaj­ló „nagy” konferenciának is. Az NGO-gyűlés végső határozatai egyébként a cionizmus elítélésén is túlmentek. Izrael nemzetközi elszigetelésére és kormányának háborús bűncselekményekért történő elítélésére, valamint a „rasszista bűncselekmények folytonos és szisztematikus elkövetése, népirtás és etnikai tisztogatás” befejezésére szólítottak fel. A hangvétel rendkívül emlékeztetett az ENSZ közgyűlése által 1975-ben a cionizmust a rasszizmussal azonosító döntés kö­rüli időkre, mely határozatot csak 1991-ben vonták vissza.

A zsidóellenes gyűlölet hangjai végigkísérték a konferenci­át: a durbani gyűlést megelőző diákkonferencián a Zsidó Di­ákok nemzetközi Szövetsége képviselőinek még azt sem engedték meg, hogy válaszoljanak a vádakra. Az NGO-konferenciát Izrael-ellenes tömegdemonstrációk kísérték, melyek az augusztus 30-i gyűlöletmenetben kulmináltak: ekkor a tize­nötezer felvonuló – többek között – palesztin gyermeket emelt a magasba, együtt egy gyermekruhával, melyet véres lepellel takartak be. A felvonulók között jelen voltak az ultra­ortodox zsidó Neturé Karta extrém rabbijai is, akik a többi felvonuló között anticionista transzparenseket is magasba emeltek. Az NGO plenáris ülésén maga a Palesztin Autonó­mia teljhatalmú elnöke, Jasszer Arafat mondott Izrael-ellenes beszédet, Kofi Annan ENSZ-főtitkár pedig kijelentette: az a tény, hogy a zsidók a holocaustot elszenvedték, nem ment­ség a palesztin szenvedések semmibe vételére. Érzelmeik ki­fejezésére antiszemita irodalmat és „Izrael apartheid állam” feliratú pólókat is osztogattak a palesztin küldöttek a részt­vevőknek.

Az izraeli közvélemény szinte egyöntetűen háborodott fel a történteken. Még a szélsőbaloldali Merec párt képviselője, Joszi Szarid is „politikai lincselésnek” nevezte a kong­resszusi határozatokat, melyeket egyébként olyan országok is támogattak, mint Irán, Afganisztán, Líbia, Szíria és Irak. Mi­vel a durbani konferenciát több kisebb gyűlés készítette elő, ahol is több Izrael-ellenes szövegtervezet is közkézen for­gott, az izraeli diplomácia már előre sejtette, mi várható. Ép­pen ezért döntött úgy Ariel Saron miniszterelnök, hogy a zsidó állam csak alacsonyabb szintű delegációval képviselte­ti magát. Az izraeli miniszterel­nök egyébként üdvözölte George Bush amerikai elnök azon döntését, hogy a magát szintén alacsonyabb szintű diplomatákkal képviseltető Egyesült Államok kivonult a kongresszusról. Colin Powell amerikai külügyminiszter szeptember 3-án utasította az amerikaiakat Durban elhagyá­sára, hangsúlyozva „Önök nem harcolhatnak a rassziz­mus ellen olyan konferenciák­kal, melyek a gyűlölet nyelvén hoznak határozatokat.” Az amerikai diplomácia vezetője tiltakozott Izrael aránytalan bí­rálata, ennek manipulációs célú kihasználása miatt. A ma­gyar származású demokrata-párti képviselő, Tom Lantos kijelentette, hogy „szélsőséges elemek tartották fogva” a konferenciát, Simon Peresz pedig tömören „komédiának” nevezte a gyűlést. Mose Kacav izraeli államelnök szerint „Sokaknak, azok közül, akik kiabálnak Durbanban, meg kéne hajtaniuk a fejüket azért a példás izraeli gyakorlatért, mely (az ország) minden intézményében respektálja az em­beri jogokat.”

Az NGO-szervezetek konferenciáján érdekelt zsidó szerve­zetek egyébként korántsem voltak egységesek a követendő politikát illetően. Az egyik nézetet a Cionista Világszervezet végrehajtó bizottsága és a Jewish Agency elnöke, Sallai Meridor, a Rágalmazásellenes Liga országos igazgatója, Abe Foxman képviselte, és a nagy Amerikai Zsidó Szervezetek El­nökeinek Konferenciája nevű amerikai zsidó csúcsszervezet is támogatta. Ők azt az álláspontot képviselték, hogy amennyiben az anticionista, Izrael-ellenes és antijudaista nyelvezet uralja a szövegtervezetet, a zsidó szervezeteknek nem szabad jelenlétükkel legitimást adni a gyűlésnek. Ennek megfelelően, mind az NGO, mind a konferencia nemzeti kor­mányokat magában foglaló részgyűléseit bojkottálták. A má­sik álláspontot pár zsidó szervezet, így a Simon Wiesenthal Központ, a B’nai B’rith és a Hadassa képviselte, akik részt vettek a második és harmadik előkészítő konferencián, mely 2001 nyarán Genfben zajlott. Ők amellett érveltek, hogy a palesztin ügyet már csak procedurális okokból sem kellene elővenni Durbanban, mivel az nem a rasszizmus kérdése, ha­nem kifejezetten politikai téma. El is utaztak Durbanba, hogy képviseljék ezt az álláspontot. Őket támogatta még a Zsidó Diákok Nemzetközi Szövetsége és a Dél-Afrikai Zsidó Küldöt­tek Testülete. Végül a zsidó szervezetek viselkedését az dön­tötte el, hogy Izrael kormánya visszavonta delegációját, mire egy nappal később ők is kivonultak, mondván, hogy a konfe­rencia eltorzította eredetileg nemes célkitűzéseit.

Felmerül a kérdés, hogy az izraeli kormánynak nem kellett volna-e döntést hoznia arról, hogy – a palesztinokhoz hason­lóan – már egy évvel Durban előtt széleskörű propaganda- kampányt indítson. Benjamin Netanjahu, korábbi izraeli mi­niszterelnök úgy véli, Izraelnek különbséget kellett volna ten­nie politikai és információs stratégia között: hivatalosan részt vesz-e Izrael a konferencián, másfelől, hagy-e ott a kivonu­lást megfogalmazó döntés után is egy információs, a történé­sekre azonnal reagálni képes delegációt. Metánjaim szerint azzal, hogy a zsidó állam még információs csapatát is vissza­vonta, átengedte a terepet a palesztinoknak. Ennek a véle­ménynek ellentmondani látszanak a tények, hiszen Dr. Shimon Samuelset, – aki a Wisenthal Központot képviselte az NGO-konferencián -, amikor sajtótájékoztatót akart tartani, hogy kifejtse Izrael álláspontját, a palesztin tömeg egyszerű­en leüvöltötte. Israel Kleiner Kneszet-képviselő szerint Izra­elnek semmi haszna nem származott, sőt nem is származha­tott volna a jelenléttel: „Azmi Bisharának és Jasszer Arafatnak sikerült befűteniük az európai antiszemitizmus kemen­céjét… Izrael pedig csapdába esett…”.

A The Global Jewish Agenda alapján

Novák Attila