Európa meg „azok az emberek”
Charles Krauthammer
Újra támad az antiszemitizmus
Franciaország alig tudja visszafogni megvetését a buta, izomagyú amerikai szuperhatalom iránt, amely „gonosztevők” után kutatva csörtet végig a világon. A franciáknak fennakad a szemük e primitív moralizáláson, amely olyannyira híján van az árnyalatok közötti finom gall különbségtételnek.
Igen kellemetlen ugyanakkor, hogy ugyanezek a franciák a legutóbbi elnökválasztáson nagy számban szavaztak Jean Marie Le Penre, az európai fasizmus e modern kori megtestesítőjére. Le Pen, maga mögé utasítva a szocialista miniszterelnököt, a második helyre került, bejutva ezzel az elnökválasztás döntőjébe.
Nem tesz semmit. Ez nem gátolja a francia értelmiségieket abban, hogy együgyűségük miatt kioktassák az amerikaiakat, akik a moralitást elébe helyezik a reálpolitikának, katonai erejükben bíznak, a „gonoszság tengelyéről” fantáziáinak, és – ez a legfel- háborítóbb – elvi alapon támogatják Izraelt.
Izrael – „ez a sz… kis ország”, amint azt Franciaország angliai nagykövete mondotta nemrég egy londoni vacsorán. „Ezek miatt az emberek miatt kockáztassuk a harmadik világháborút?” A megvető Fintor, amit „ezeknek az embereknek” a címére intézett, kisebbfajta botrány okozója lett. Nem – nem a nagykövet megjegyzése váltotta ki a botrányt, hanem a háziasszony indiszkréciója, aki azt nyilvánosságra hozta – hozzátéve, hogy jobb londoni körökben az efféle érzelemnyilvánítások mindennaposak.
És nem csupán a koktélpartikon. A közelmúltban az európai „utca” is kinyilvánította véleményét a zsidókról. Franciaországban zsinagógákat gyújtottak föl és zsidó fiatalokat bántalmaztak súlyosan. Belgiumban gyújtóbombát dobtak két zsinagógára, egy harmadikra pedig sorozatot lőttek ki. Berlinben egy rendőrségi alkalmazott azt javasolta a zsidóknak, hogy biztonsági okokból ne viseljenek vallásukra utaló ruhadarabokat.
Európában ma nem nagyon biztonságos zsidónak lenni, hogyan lehetséges ez?
Nem olyan nehéz meglelni a magyarázatot. Európában ma az elfojtott antiszemitizmus működik: Izrael mint katalizátor segíti elő egy évezredes szükséglet kielégülését, amely áthatotta és alapvetően befolyásolta az európai történelmet. Nem is a mai antiszemitizmus a furcsa, hanem annak viszonylagos hiánya az elmúlt fél évszázadban. Ez utóbbi a történelmi anomália. A holocaust fölött érzett szégyen erre a félszáz évre lefojtotta a démonokat. Ám az engesztelés ideje lejárt. A szellem ismét kiszabadult a palackból.
Ezúttal azonban a jelenség bonyolultabb. Nem leplezetlen zsidógyűlöletről van szó. A zsidókat tolerálják, még el is fogadják, de tudniuk kell, hol a helyük. A zsidókkal minden rendben van mindaddig, amíg festőién erőtlen, passzív alakok. Az azonban tűrhetetlen, ha a zsidók magabiztosak, ha nem fogadják el az áldozati szerepet. És semmi nem testesíti ezt meg erősebben, mint a zsidó állam.
Ami Európát oly mélységesen sérti, az a felfegyverzett zsidó látványa, aki nem hajlandó a Pészach hét napja alatt hét bombamerényletet elviselni, és visszavág. Ez a zsidó öltött olyan démoni képet az európai sajtóban, amire még nem volt példa – legalábbis a harmincas évek óta. A liberális olasz napilap, a La Stampa karikatúráján izraeli tankok veszik körül a kis Jézust, aki azt mondja: „Csak nem akarnak újra megölni?”
Újra. És a „Krisztus-gyilkosok” most már tankokon jönnek. Most, amikor Európa végre megbékélt a passzív zsidóval, a holokauszt-túlélővel, akit lehetett szánni, dicsőíteni, időnként irodalmi díjakkal kitüntetni – akkor most jön a nyers, életerős zsidó állam, és eszében sincs bocsánatot kérni azért, mert a világon van.
A franciák voltak e modern antiszemitizmus élharcosai, amely áldozatként eltűri a zsidót, de történelmi szereplőként már nem. Harmincöt évvel ezelőtt, a hatnapos háború kitörésekor Charles de Gaulle leállította az Izraelnek szállított francia utánpótlást, mivel rossz néven vette, hogy az – intelmei ellenére – nem átallott harcolni az életéért. Ám ez sem volt elég. Később híressé vált kijelentésében elítélte a zsidókat mint „magabiztos és domináns elit népet”.
A pipogyaság elutasítása, a „magabiztosság” volt Izrael valódi bűne harmincöt évvel ezelőtt. Ez Izrael bűne ma is. Az elmúlt három hét során végrehajtott „Védőpajzs hadművelet” – a legmerészebb és legjogosabb izraeli katonai lépés a hatnapos háború óta – pontosan ugyanezt a reakciót váltotta ki, noha az utódok nem mindig vehették föl a versenyt De Gaulle keresetlen stílusával.
Az Egyesült Nemzetek három embert jelölt ki, hogy ítéletet mondjanak Izrael dzsenini akciójáról. Közülük kettő Európa gyermeke, s közülük is az egyik Cornelio Sommaruga. Mint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnöke, Sommaruga az elmúlt tizenkét évben mindent elkövetett, hogy Izraelt – a Föld egyetlen országaként – ne vegyék föl a szervezetbe. A gond – mondta – a jelképpel van: „Ha a Dávid-csillagot elfogadjuk, akkor a horogkeresztet miért nem?”
Ez az ember ítélkezik majd a zsidókról. Marx tévedett, amikor azt mondta, hogy a történelem megismétlődik, először mint tragédia, utána pedig mint komédia. Az ismétlés ezúttal ugyanolyan tragédia.
New York Times, 2002. április 26.
Gadó János fordítása
Címkék:2003-06