Biztonság és nyugalom

Biztonság és nyugalom

Engedjék meg, hogy márciusi szá­mukban megjelent „Nehéz szülés” című cikkükkel kapcsolatban, részben mint érintett megtegyem észrevételemet.

1. Alapvetően nem értem, hogy az író miért nem adta nevét a cikkben sze­replő megállapításaihoz. Maga a tény is szokatlan.

A korábban soha nem ülésező fel­ügyelőbizottsági megállapítása kiegé­szítésre szorul. Valóban, mint bizottság az összetételből és létszámból adódóan sohasem ülésezett. A négy főből két fő külföldi volt. Ez sem tekinthető vé­letlennek. Ugyanis már az 1997. évi tár­gyalások során kitűnt, hogy a zsidó ol­dalt tárgyaló delegációnak vezetője szükségtelennek tartja felügyelőbizott­ság létrehozását. Ettől függetlenül, leg­alábbis az én szakmámban nemcsak, hogy nem volt szokás, de nem lehetett észrevétel tárgyává tenni, ha a hiányos­ságot maguk az illetékesek felfedték. A felügyelőbizottsággal kapcsolatos prob­lémát az alapító okiratban előírt éves jelentésben a két magyar tag az alapító felé jelezte, sőt, a választásokat kö­vetően az illetékeseket felkérte, hogy e tényre hívja fel az újonnan megalakult kormány figyelmét a dokumentumok átadásával is.

A magam részéről ezen megállapítás­ból azt a tanulságot vonom le, hogy mindazokat az észrevételeket, amelyek a kuratórium és az irodai munka műkö­désével kapcsolatban tettünk, összeké­szítem. Amennyiben ezt az új fel­ügyelőbizottság igényelni fogja, átad­hassuk részükre.

2. A cikk 3. pontja sok szempontból ismerős. Előttem egyértelmű, hogy az e pontban szereplő észrevételek nincse­nek összhangban sem a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványra vonat­kozó 1997. évi törvénnyel, (az ezt me­gelőző kormányhatározatokkal), sem az általam ismert eredeti alapító ada­tokkal.

A cikkíró szerint a MAZSÖK nem tud­ja ellátni a magyar zsidóság politikai képviseletét, autonóm módon. Véle­ményem szerint sem autonóm módon, sem más módon nem a politikai képvi­selet a MAZSÖK feladata. Arról nem beszélve, hogy nem tudom, hogy a cikkíró kiket tart a közalapítvány „ope­ratív vezetőinek.” A közalapítvány ve­zető testületé a kuratórium.

Határozatai és döntései végrehajtá­sa és segítsége érdekében irodát ho­zott létre. A vezetőt pályázat útján kétharmados többséggel kellett meg­választani kisebb-nagyobb ráhatással, aki egyben titkára is a kuratóriumnak, nehezen tudom elképzelni, hogy bár­melyik nemzetközi zsidó szervezet a magyarországi zsidóság autonóm poli­tikai képviselőjeként elfogadná a cikk szerzője által „operatív vezetőinek” minősített személyeket. Talán egy példa: a Claims Conference éves köz­gyűlésére – megfigyelőként is – a MAZSIHISZ-t hívták meg és nem a MAZSÖK-öt.

A MAZSIHISZ elöljárósága létrehozta a társadalmi kárpótlási bizottságot, mint háttérintézményt. Tehát kárpótlási kérdésekben sem adta fel vezető szere­pét. Úgy gondolom, elvárható lenne, ha már a cikkíró látszatdemokráciának és támadásnak minősíti például az NSZK területén lévő ingatlanok kérdését akár az Új Életben megjelent cikkeimet, akár az olvasói leveleimet, akkor leg­alább példaként idézte volna azokat a részeket, amiket támadásnak minősít. Vagy lehet, hogy bírálni sem szabad egyes állásfoglalásokat, vagy történé­szek hibás koncepcióit?

Ezzel kapcsolatban a magam részéről hajlandó vagyok nyilvános vitát folytatni azokkal. Akik a cikkben foglaltakkal egyetértenek, vagy azt sugalmazták.

Ugyan nem az én feladatom az olyan summás megállapításokkal vitába száll­ni, hogy a Hitközség vezetői – gondo­lom az előjáróságot is beleértik – kizá­rólag rövid távú magyarországi politikai érdekeik és a nemzetközi szervezetek­hez való lojalitásuk az akadálya, hogy a magyar zsidóság kárpótlási igényei a magyar kormányzattal szemben és a nemzetközi porondon is kárt szenved­nek.

Gondolom, a cikkíró valószínűleg nem emlékszik, vagy nem tudja, hogy például ki tárgyalt a német követség­gel a 600, illetve az 1100 márkás se­gély érdekében, vagy a WJRO-val az 1400 dolláros segély érdekében, vagy annak érdekében, hogy a szociális helyzettől függetlenül minden túlélő megkapja, például az 1400 dolláros segély egy 76 éves férfi túlélő eseté­ben olyan összeget képvisel, mint a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány által megítélt háromévi életjáradék. De megemlíthetném az 1992. XXXII. törvénnyel kapcsolatos (tűzvonal) alkotmánybírósági beadványt, vagy ép­pen a legújabb alkotmánybírósági ha­tározattal kapcsolatos előzményeket, beadványt. Ez utóbbi annak ellenére is igaz, hogy csak a 30 ezer forintot oldja meg. De sajnos a munkaszolgá­lat kérdése megoldatlan maradt. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy kik voltak azok, akik kormányza­ti szinten minden tárgyalás során e problémát szóvá tették.

És még valami: a nemzetközi zsidó szervezetekkel való kapcsolat nem csak kárpótlási kérdés, hanem a biz­tonság és a nyugalom fenntartásának a kérdése is. Az, hogy a túlélők, akár a fent említett két segélyben, a deportál­tak az életjáradékban részesülnek vagy részesülni fognak, egyedül az USA kor­mányzati háttérrel rendelkező nemzet­közi zsidó szervezeteknek köszönhető (biztosítások, alvószámlák, műtárgyak stb. stb.)

Tisztelt uram(im), az Ön(ök) által ki­fogásolt operatív vezetők kemény fellé­pésének hatékonyságáról akaratlanul a hídon átkelő elefánt és a hátán ülő bol­ha párbeszéde jut az eszembe.

Tisztelettel:

Ungár Lajos

*

Az újságolvasók számára nem lehet szokatlan a szerkesztőségi cikk, mely mint kollektív műfaj/álláspont, nem egy személy munkája, ezért nem aláírással jelenik meg. Ha valami szokatlan, talán inkább az, hogy Ungár Lajos ismét úgy nyilatkozik a kárpótlás szakkérdéseiben, hogy nem tünteti fel pozícióját („az én szakmámban” – írja titokzatosan), hasonlóképpen, mint a cikkünkben jel­zett, s az Új Életben közölt „olvasói le­velek” alatt. Kísértetiesen emlékeztet ez a közlési forma és tónus az ötvenes évek „nép hangja”-típusú megszólalása­ira, az uralkodó politikai stíl fogadatlan(?) prókátorainak basszusára.

Eltorzítva közli a Mazsökről általunk írottakat, fii úgy fogalmaztunk, hogy – idézzük – „a Mazsök nehezen tudja a kárpótlás immár nemzetközi súlyú szak­kérdéseit, és e téren a magyar-zsidóság politikai képviseletét autonóm módon ellátni”. Természetesen érthető az aggo­dalma és féltékenysége, mert – a Hit­község kárpótlási szakértőjeként -, nyil­ván nem könnyű elviselnie a Mazsök autonóm és hatékonyabb működését, melyhez nem kizárólag adminisztratív önállóság szükségeltetik. A kárpótlási tárgyalások olykori akadozása éppen nem a Mazsök operatív vezetőin, az iro­davezetőn és közvetlen munkatársain múlik. A kormányzati és a nemzetközi tárgyalópartnerek ellenérdekeltségén, és a magyar-zsidó intézményrendszeré­nél nagyobb érdekérvényesítési képes­ségén túl, a tárgyalásokat a „húzd meg, ereszd meg” politika is akadályozza: a tisztázatlan hatásköri viszonyok s a Hit­község ügyvezető igazgatójának sze­mélyzeti politikájára jellemző állandó bizonytalanságban tartás, az „oszd meg és uralkodj” elvének gyakorlati alkalma­zása, mely sajnos az egész zsidó intézményrendszer működésére és hangula­tára rányomja bélyegét.

A Mazsök működésének kritikáját nem ismételnénk meg, erről (is) szólt eredeti cikkünk.

sztg