Bicikliző majom

Bicikliző majom

(Heller Ágnes: Bicikliző majom. Élet- és korrajz. Kőbányai János interjúregé­nye. Múlt és Jövő Kiadó, 1998, 397 ol­dal, 2500 forint)

Figyelem, milyen hullámokat vet az érdeklődés Heller Ág­nes könyve körül. Az életútinterjú fejezeteiből bőven publikáltak a szerzők – a filo­zófus kérdezőtársa Kőbányai János – a könyv megjelenése előtt is. Bizonyos ér­telmiségi körökben némi csodálkozás kí­sérte, hogy miért éppen a Kortárs közöl­te a legtöbb fejezetet, bizonyos ott meg­jelent publikációkkal ugyanis összeférhe­tetlennek érezték Heller gondolatainak közreadását. Volt ismerősöm, aki azért vette meg a nagyvilágot – noha évek óta figyelme perifériájára került a folyóirat, mert megtudta, abban is megjelent egy folytatás. A Mozgó Világba jól illettek a részletek. A Népszabadság igen tartózko­dóan viselkedett, mindössze egy folyta­tást engedett a napilap oldalaira.

Első körben a könyv oldalain felbukka­nó kortársak figyelték Heller emlékeit. A figyelem lelkes is volt, sértődött és egye­nesen haragvó is, egy esetben perrel fe­nyegető. Mindezt kommentálni vagy értel­mezni: lehet egy kritika feladata. De az emlékek között igazságot tenni nemcsak hogy nem tiszte a recenzensnek, hanem egyenesen tilos. Meghallgatja a történe­tek szereplőinek emlékkritikáját, egy-egy orgánum felkínálhatja hasábjait a hason­ló műfaj előtt, többet nem tehet. Nehe­zen tudja megítélni, mi fér bele az emlé­kezet működésének természetébe, noha tudja, forrásként kezelni ezeket az emlé­kezéseket veszélyes. Tudja, Heller meste­re, Lukács György is vitatott alakja az el­múlt évtizedeknek. Tudja, Heller némely állítása, nyilatkozata, életének fordulatai megosztják a közönséget, mások emlé­kezéseit ez is befolyásolhatja. Emberek vagyunk. Jelen sorok szerzője is viszolyog például a kommunagondolattól. Vár­ja viszont a vitát, remélve, hogy a könyv iskolát, műfajt fog teremteni. Hiszen életútinterjúk készültek és készülnek több kutatóhelyen, a publikálásukban rejlő egyszerre értelmiségi és üzleti hasznot ta­lán kevéssé mérték fel az emlékeztetők és emlékezők. A könyv, írjuk ide, mert hi­hetetlen: alig néhány hét alatt háromezer (!) példányban fogyott el, újranyomták, s mostantól paperbeck kiadásban is hozzá­férhető. így most majd – szeretném re­mélni – új érdeklődők következnek, a vé­konypénzű egyetemisták. Jobb tanárok ugyanis fel szokták hívni hallgatóik figyel­mét egy-egy újabb olvasmányra.

Aki pletykát vár, csalódni fog. Heller nem pletykál, sőt tudatosan távol tartja magát a csábítástól. Hogy nyíltabb és szókimondóbb, mint általában a tudóstársadalom: ez nem a vállalkozás kötele­ző velejárója, Heller személyiségének különös ajándéka. A vállalkozás mögött – mint annyi jelentős munka mögött – ott a véletlen. Kőbányai János, a Múlt és Jö­vő Kiadó igazgatója egy kiadói szempont­ból vékonyka Heller-kötet – Az idegen – előszavának szánta eredetileg a beszél­getést. Arra gondolt, Heller Ágnes életút­ja jól értelmezi az idegenség elvont fogal­mát Idegenségbe kényszerítette a gye­rek zsidó lányt a hivatalosság. Miután fel­vették a Mária Terézia Gimnáziumba, ki­törlik a lajstromból, anélkül, hogy egy napra betette volna lábát az iskolába, mert bevezették a numerus clausust Az­tán idegenséget mért rá az évtizedek múltán vállalt politikai gondolkodás. A Kádár-rendszerben nem kívánatos sze­mély lett férjével és néhány másként gondolkodó barátjával. Heller ezzel együtt sem mártír. Sőt a hős szerepét is visszautasítja. Egy interjújában azt mondta, nem állítja, ha más a szakmája, hivatása, nem alkalmazkodik jobban a Kádár-rendszerhez. De a filozófia veszé­lyes hivatás, abban a legkevéssé lehetsé­ges az embernek olyasmit csinálni, ami nincs harmóniában a meggyőződésével. Ha az ember nem akarja elveszíteni ma­gát, vállalja a konzekvenciákat is. Ezt tet­te, ezért lett – immár nem származása miatt – idegen szülőhazájában. Vállalták az öncélú morális gesztust, az ellenál­lást. Fizetséget nem kaptak érte, hiszen a nyugati világ hosszú távon csak és kizá­rólag a tehetséget honorálja. Politikai gesztusként legfeljebb féléves ösztöndí­jat ad, katedrát nem. Heller és félje, Fe­hér Ferenc világszerte elismert lett. Emberileg nagyon rokonszenves Hellerben, hogy azt sugallja, sőt mondja is, szeren­cséje volt abban a szerencsétlenségben, hogy el kellett mennie, hiszen barátai is érnek annyit, mint ő, s mégis nekik ju­tott, sikerült a világhírig jutni.

Honnan indult Heller a világhírig: en­nek bemutatása a könyv nagy tétje, s te­gyük hozzá, legszebb része is. Anyai ágon Heller Ágnes az első értelmiségi a család­ban. Apai ágán több híres rokonnal büsz­kélkedhetne, ha nem a saját teljesít­ményt tartaná elsődlegesnek. A szintén világhíres Ligeti György, az itthon oly népszerű Kovács Margit – Heller másod-nagynénje – felemlegetése azt mutatja, az impetus eredendő volt a családban. De ha csak apja családjában nevelkedett volna, azt se tudja soha, hogyan élnek a zsidók, mik a szokásaik. Anyja családjából jött ez az oly meghatározó élmény. Élmény? Sors. Apjától viszont a tartást és vállalást tanulta. Azt mondták apjának barátai, te megteheted, hogy kikeresztel­kedsz, úgysem vagy zsidó. De apja azzal válaszolt, nemcsak a zsidó istenben nem hisz, a keresztényben sem. Nem cserélt vallást, mert nem hitt a másikban sem. Enélkül kikeresztelkedni: hazugság. A vá­lasz nemcsak a zsidóság vállalását jelen­tette, hanem a kereszténység, s bármely komoly hit becsülését is. Vannak ilyen fontos, sorsfordító, örökre emlékezetes mondatok Heller interjúfolyamában. Ere­deti, kiváló politikai-lélektani elemzését kapjuk Csurka Istvánnak. Azonban mégsem teoretikus könyv ez. Lakások, bennük bútorok, szagok, ízek, hanghor­dozások, gesztusok. Vérbő epika a vége­redmény. Izgalmas, ahogyan az elvont fo­galmak világában élő emberből kibomlik a hétköznapi ember. Megrendítő epizód­ja a beszélgetésnek, amikor Heller elme­séli, hazatelepülésük után nem sikerült a Somogyszilen megvásárolt kúria renová­lása. Azért olyan fájdalmas a történet, mert édesapja halálához hasonlóan a véglegesség társul hozzá. Fehér Ferenc három évvel hazatértük után meghalt, s így Heller nem tudta megadni férjének, amit az mindig is szeretett volna: szigetet, ahol hazatelepülve elszállásolhatták volna a barátaikat, akik nyaralva-telelve, eszegetve, bor mellett hosszan-hosszan beszélgetnek. Mert ez az élet igazi célja: a dialógus. Hat év keresetét ölték a házba, talán először dolgoztak ilyen egyértelmű­en földi javakért, hiszen emigrációjukban is többet ért egy szellemi élmény, mint bármilyen tárgy. Autó, vagy költséges, mert távoli koncert nem volt vitakérdés.

Irodalmi mintái is voltak Kőbányai Já­nosnak, a könyv kiötlőjének. Vas István emlékiratainak hatása kétségtelen. A pár­beszédhelyzet kiiktatása – hiszen a könyv egy nagy monológ formáját öltötte magára – Csalog Zsolt kérdések nélküli interjúit idézi. Ezek persze csak viszonyí­tási pontok, hiszen az interjú alanya és készítője szuverén. Heller szellemi függetlensége abban is megmutatkozik, ahogyan saját szellemi közegében is vál­lalja a különállást. Az úgynevezett liberá­lis zsidó értelmiséggel is gyakran vitában áll. Ezt nevezzük intellektuális bátorság­nak, ez a szellem célja, bármely gondo­latkörben, ideológiában mozgunk. Ne csupán irigyeljük érte Heller Ágnest. Pél­dájából tanulva merjünk önállóan élni. Ennek persze szükséges feltétele a tehet­ség. Igaz, ez örökség kérdése is, de igé­nyeinktől is függ, hova jutunk. Heller könyve erre ébreszti rá olvasóját

Széchenyi Ágnes