Beszéljük egymás nyelvét!

Írta: Szécsi Éva - Rovat: Archívum, Izrael

Több mint 40 éve arabok birkóznak a héber nyelvvel és zsidók az arabbal az Akiva-Ulpánban, vagyis a netanyai Akiva nyelviskolán. Az iskola hírét, jelentőségét mutatja, hogy alapítóját és jelenlegi igazgatóját, Sulamit Katznelsont Nobel-békedíjra jelölték.

A tanárnő elismeri, hogy módszere talán naiv világméretű problémák megoldására, mégis, az Akiva Ulpán célja, a nyelvtanulás mellett, vagy annak segítségével a béke, az arab-zsidó megértés. Sulamit Katznelson a 20-as években, érkezett Izraelbe; 1951-ben alapította iskoláját, amelynek tanfolyamait azóta 63 ezren végezték el. Sok tanítványa a zsidó és az arab közösség elismert vezetője lett. Ma az iskola a tengerparti Netanya egyik szálloda-komplexumában van.

Az igazgatónő szerint a tananyag elsajátításától függetlenül a hallgatók mindenképpen eredményesen végezhetik el az iskolát, mivel ott a tolerancia szelleme uralkodik. A különböző korú zsidó és arab diákok barátkoznak egymással, sokan később is fenntartják kapcsolataikat.

Az Ulpán pedagógiai filozófiája roppant egyszerű; a nyelv óhatatlanul a kultúra szerves része. A napi öt héber órából egyet a judaizmusnak, a zsidó és az izraeli történelemnek széntelnek. Az arab tanfolyamokba pedig beiktatták az iszlám és az arab népek történelmét és látogatásokat arab falvakba.

Az Akiva iskolának kihelyezett tanfolyamai vannak a gázai övezetben, az egyik Gázában, a másik Kan Juniszban. A zsidó gondolkodókról rendezett külön szemináriumokra beiratkoztak ultra-ortodox zsidók csakúgy, mint keresztény püspökök és vallási vezetők.

Legújabban az Akiva iskolán többezer, a volt Szovjetunióból érkezett olé tanul. A költségeket alapítványokból és egyéni adományokból fedezik.

Ugyancsak az utóbbi években érkezett néhány diák Egyiptomból is. Az igazgatónő legnagyobb álma nem a Nobel-díj, hanem, hogy szíriai és jordániai diákokat is fogadhasson iskolájába.

Szécsi Éva

 

Címkék:1993-04

[popup][/popup]