Az embernek vállalnia kell önmagát

„Az embernek vállalnia kell önmagát”

Interjú Horn Gáborral, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával, az SZDSZ újlipótvárosi képviselőjelöltjével

Milyen családba született ön?

Pesti zsidó nagypolgári családban születtem. Apám és nagybátyám Bécsben születtek, mert akkor még Budapes­ten „nem volt illő” születnie egy rendes nagypolgári család gyermekének. Gaz­dag család volt a miénk, és a zsidótörvé­nyek során szinte mindent elvettek tőlünk. Szlovákiában voltak birtokaink, meg mindenféle érdekeltségeink, s a Palatinus-házak* is részben a nagyanyá­méi voltak. Anyai ágon pedig egy vidé­ki, szombathelyi, módos família a mi­énk. Apám 1956 után, forradalmi tevé­kenysége miatt két évig börtönben volt. Igen nehéz körülmények között éltünk, négyen voltunk gyerekek. Újlipótvárosban nőttem fel, és aztán fiatalként is ott töltöttem az életemet, nagyanyám meg­maradt lakásában, a Katona József utcai Palatinus-házakban. Apám, anyám pe­dagógusok, mind a négyen tanárként vé­geztünk, két testvérem ma is tanít.

Önnek része volt a zsidó oktatási intézményrendszer megteremtésé­ben?

A Lauder Javne iskola megalapítá­sában tevékenyen részt vettem, kurátor voltam hosszú ideig, sőt Várhegyi György barátom arra is rá akart venni, hogy vállaljam el az igazgatói tisztséget. De akkor én épp a saját iskolámat gründoltam Budapesten.

Úgy tűnik számomra, hogy az SZDSZ – legalábbis a XIII. kerületben – felvállalja a „zsidó szavazatokat”. Minek köszönhető ez? A párt vezető testületének állásfoglalásából kö­vetkezik vagy pedig ez az ön dönté­se?

– Ez az én személyes döntésem volt. A zsidó identitásom mindig fontos volt számomra, már gyermekkoromban is, bár vallásos nem vagyok. Ma is élnek rokonaim Izrael több városában. A zsi­dó identitásom az egyetemi éveim alatt erősödött meg. Arról a húsz-harminc fős egyetemi társaságról, akikkel összejár­tam, kiderült, hogy mindannyian zsidók.

Járt-e zsidó társaságokba?

Raj Tamáshoz jártam.

Az mindenképpen újdonság Ma­gyarországon, hogy egy politikai párt megszólítja a zsidó választókat. Erre utal a XIII. kerületi SZDSZ Duna-partijának indító száma, az önök által kezdeményezett és a zsidó nemzeti­ségi üggyel kapcsolatos beszélge­téssorozat, a karácsony-chanukkai, nagy vitákat kavaró képeslap.

Ez annyiban tudatos, hogy én ilyen vagyok. Egyéni kampányban pedig az embernek fel kell vállalnia önmagát. Kötődöm az Újlipótvároshoz, itt nőttem fel, itt élnek a barátaim.

– Meglepte-e önt az éles reakció, amit – még a nem jobboldali sajtó ré­széről is – kapott a képeslappal kap­csolatosan? Az Index a Monty Pythonba delegálta önt, s a Népsza­badság is eléggé kritikus volt a ké­peslappal szemben. Ez önnek szólt, a grafikai kivitelezésnek, vagy a pártnak?

Megleptek a reakciók. Az. hogy a Magyar Nemzet mit ír, nem érdekel. So­kan zsidóként bélyegeznek meg, fenye­gető leveleket is kapok. A mérsékelt médiában tapasztalható reakció furcsa volt. Pedig sokan élnek ebben az ország­ban olyanok, akik ehhez a két ünnephez hozzám hasonlóan viszonyulnak. Sem­milyen rossz szándék nem volt bennem, csak a kettősséget akartam megjeleníte­ni. A képeslapban az a jó, hogy kétfelől is lehet nézni.

Azon háborodtak fel, hogy alul ló­gott a karácsonyfa.

Attól függ, honnan nézzük. Nézőpont kérdése.

Grafikailag szerencsésnek tartja a kivitelezést? Egymás mellett is szerepelhetett volna a két jelkép.

A grafikus ötlete jó volt, de lehet, hogy ebben hibáztunk. Ugyanakkor, ha egymás mellett lett volna a chanukkia és a karácsonyfa, akkor is botrány kereke­dett volna belőle. De nem bánom, hogy ez történt, mert legalább felhívtuk a fi­gyelmet. Ami viszont fontos, hogy egyetlen kerületi lakostól sem kaptam negatív visszajelzést – akik szidtak, cik­keket írogattak, nem a kerület lakói. Óvó szavakat kaptam, elutasítást nem.

Mit mond és ad az SZDSZ a zsi­dóknak?

– Az SZDSZ azt mondja minden olyan csoportnak, amely a rasszizmus tárgya – és ebből a szempontból nem a zsidóság a fontos -, hogy alapvető kérdés, tudunk-e olyan országban élni, ahol a legkülönbözőbb kultúrájú, vallású csoportok élnek egymás mellett béké­ben, ahol nincs kirekesztés. Ahol nem kell szégyellnie magát senkinek, mert egy adott identitást vall magáénak. Az emberi jogi szemlélet letéteményese ma Magyarországon az SZDSZ. Nem gon­dolom, hogy külön mondanivalót kell nyújtani a zsidó szavazóknak, de nekem mint újlipótvárosi képviselőjelöltnek, lehet ilyen. Szokták „zsidó pártnak” ne­vezni az SZDSZ-t, szerencsére sokkal több szavazónk van, mint amennyi zsi­dó él Magyarországon. Meglepő, mi­lyen mély gyökerei vannak Magyaror­szágon az intoleranciának és a faji, fele­kezeti alapú gyűlölködésnek. Ez ellen nekünk harcolnunk kell. A politika nem érzékeli ebben a felelősségét, bár nem gondolom, hogy a legitim, parlamenti politikai erők bármelyike antiszemita lenne. Fontos a politikus példaadása, hogy ne játsszon rá az előítéletekre.

A zsidó szavazók nagy része a gyűlöletbeszéd szigorítása mellett van, míg az SZDSZ – liberális párt­ként – nem. Mi erről az ön vélemé­nye?

Az SZDSZ ebben a kérdésben me­gosztott, az én álláspontom pedig eltér a pártétól. A parlamenti vita során úgy döntöttünk, hogy az erről való szavazás legyen lelkiismereti kérdés. Idős roko­naim előtt nem tudnék elszámolni, ha nem azt képviselném, hogy büntetőjogi értelemben szigorítanunk kell.

Hogyan vélekedik az Európában ma uralkodó Izrael-ellenes hangulat­ról, amelyet „új antiszemitizmusnak” is nevezhetünk, s melyet ott a balol­dali sajtó képvisel. Ez a manifeszt zsidóellenességet nem használja, hanem Izrael bírálata mögé bújik.

Eléggé rémisztőnek tartom, mert valami mögé lehet bújni. Minden évben Izraelbe látogatok, ahol feltöltődöm. Szeretem Izraelt, fantasztikus ország, a heroikus küzdelmével, fejlődésével, be­fogadó jellegével. Akik Izraelről beszél­nek, sohasem jártak ott, és azt sem tudják, hogy olvasztótégely. Izraelben há­borús helyzet van, és ugyanazok, akik a terrorizmusügyben 2001. szeptember 11-e után megbocsátanak Amerikának, nem bocsátanak meg Izraelnek, ahol pe­dig ezek a támadások mindennaposak.

– Mi a véleménye arról, hogy az EU és az ENSZ meglehetősen elfogult Izraellel szemben, és inkább a pa­lesztin állásponttal azonosul?

Ennél bonyolultabbnak látom a helyzetet. Nem gondolom azt, hogy a nagy nemzetközi szervezetek vagy az EU igazságot tudna tenni ezekben a kér­désekben. A palesztinok rossz körülmé­nyek között élnek, és belátható időn be­lül megoldhatatlan ez a probléma. A konfliktus megoldásáért a legtöbbet egyébként Izrael tette. A nemzetközi po­litika és a sajtó nem egyértelműen Izrael-ellenes. Ám a magyar külpolitika, szerencsére, eddig nem nagyon ingado­zott.

Mi a véleménye arról, hogy az ENSZ több mint háromszázszor el­ítélte Izraelt, de a palesztin felet még egyszer sem? S ön szerint az EU-nak meg kéne-e szakítania a kapcsolatot a Palesztin Hatósággal, amíg a választások győztese, a Ha­masz nem fogadja el Izrael állam lé­tét?

– Az Izraelt elítélő ENSZ-határozatok sora valóban méltánytalan túlzás, ami nyilvánvalóan annak a következménye, hogy az úgynevezett harmadik világ – és ezen belül elsősorban a muzulmán ál­lamok – a maguk többségi szavazataival sikeresen és sorozatosan teremtettek ilyen lehetetlen helyzetet. Ugyanakkor azt is szeretném egyértelműen leszögez­ni, hogy az efféle demonstrációk csak arra voltak jók, hogy permanensen fé­kezzék az Oslóban elindult békefolya­matot. Az Izraelt elítélő ENSZ-határozatok dömpingje ugyanakkor nem más, mint a hidegháború egykori következ­ménye, amelyen a jelenlegi világpoliti­kai fejlődés szerencsére átlépni látszik. Ma már a legtöbb érintett arab állam sem adná nevét sok olyan határozatja­vaslathoz, melyhez korábban oly meg­győző indulattal csatlakozott, elvégre a Hamasz radikalizmusa nem csak Izrael számára jelent kihívást, de a térség arab államai számára is. Ugyancsak pozitív fejlemény e téren, hogy az iráni nukleá­ris kihívás nem volt képes megosztani a nagyhatalmakat. Bár ahhoz különböző módon viszonyult a Nyugat és Oroszor­szág, illetve Kína, mégis valamennyien egyetértettek abban, hogy az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa előtt kell megvitatni – az egyébként a Hamasz legnagyobb tá­mogatójának számító – Irán provokatív lépéseit. Véleményem szerint politikai­lag indokolt, emberileg pedig méltányos is egy olyan döntés, mely felfüggeszti a Palesztin Nemzeti Hatóságnak nyújtan­dó mindennemű segítséget addig, amíg a választásokon többséget szerzett Ha­masz el nem ismeri Izrael létét, illetve nem nyújt olyan politikai garanciákat, amelyek kizárják az Izraellel szembeni erőszakos fellépést. A mérvadó uniós ál­láspont, melyet a napokban Angela Merkel közvetített Ramallahban a pa­lesztin elnöknek, teljesen megegyezik ezzel.

Mi az ön és az SZDSZ véleménye arról, hogy magánszemélyek kezde­ményezték: legyen zsidó nemzeti­ség?

Véleményem szerint a jelenlegi jogi helyzet megfelelő. E lépés irracionális félelmeket kelt, még akkor is, ha a nem­zetiségi kezdeményezés támogatóinak is vannak megfontolandó érveik. Nem szabad olyan lépéseket tenni, amitől a holokauszt túlélői rosszul érzik magu­kat. Ráadásul én a zsidóságomat nem nemzetiségként élem meg.

Praktikus probléma az, hogy a ki­sebbségi önkormányzatok nem jól működnek.

Ez így van, ráadásul Magyarorszá­gon csak néhány zsidó kisebbségi ön- kormányzat működne. Az viszont tény­leg gond, hogy létezik a hitközség, de rajta kívül nincs más olyan szervezet, amely – s itt most nem a kulturális as­pektusról beszélek – a szekuláris zsidó­kat képviselné.

Próbált-e konszenzust kialakítani a többi párt kampányfőnökeivel, hogy a „zsidóügy” ne legyen téma a kampányban? Az ön képeslapját a Magyar Nemzetben „kék-fehér” ké­peslapnak nevezték.

Nem beszéltünk erről. Az általam a kampányfőnököknek elküldött etikai kódexjavaslatban az szerepel, hogy val­lást, etnikai vagy szexuális kisebbséget és személyiséget sértő kampányt ne folytassanak Magyarországon. A kam­pányokban eddig nem voltak jelen ezek a hangok, kivéve néhány szélsőséges politikai erőt, amelyek egyébként be sem jutottak a parlamentbe.

Novák Attila

*Épületkomplexum az Újlipótvárosban. (A szerk.)