Az elgurult gránát esete a nekilódult fantáziával

Írta: st - Rovat: Archívum, Izrael

 “Nem arab provokáció, hanem az izraeli rendőrök ügyetlensége váltotta ki tavaly októberben a jeruzsálemi Templom-hegyen lezajlott véres összecsapásokat – állapította meg egy izraeli vizsgálóbíró.” Így kezdődött az a közlemény, mely nyáron jelent meg a magyar sajtóban (itt az Új Magyarországot idéztük). Eszerint a17 halottat követelő zavargások kiváltó oka egy véletlenül leejtett rendőri könnygáz-gránát volt, mely a kövezeten palesztin asszonyok egy csoportja felé kezdett gurulni…

A sajtóközlemények állították, hogy ez a megállapítás “gyökeresen ellentmond” az izraeli kormány korábbi verziójának.

Akár gurult azonban az a gránát, akár nem, tény marad, hogy (1) az izraeli hatóságok a Templom-hegy Hívei nevű fanatikus zsidó csoport által tervezett menetet betiltották, és ezt a tényt közöltették a helyi arab lapokban, (2) ennek ellenére palesztin aktivisták arabok ezreit verbuválták össze a Siratófal közelébe, a zsidók szent helye fölött 12 méterrel, (3) a “stratégiai pontokon” előre felhalmozott kő, tégladarab és egyéb hajítható tárgy állt rendelkezésükre, (4) a müezzin a mecset hangosbeszélőjén szent háborúra és a zsidók elpusztítására hívta fel a tömeget, (5) a háromezer főnyi arab sokasággal szemben 40 izraeli rendőr állt, (6) az arabok a hajigálást a rendőrség bárminő beavatkozása előtt és egyszerre három felől kezdték meg, (7) a kövek a Siratófalnál csöndben imádkozó zsidókra zúdultak, akiknek semmi közük sem volt a Templom-hegy Hívei fanatikusaihoz, (8) a nekivadult palesztinok felgyújtották a hegyen lévő rendőrőrs épületét, (9) csak ezután került sor a rendőrség beavatkozására, előbb akkor is csak könnygázzal és gumilövedékkel.

Tény továbbá az is, hogy az izraeli hatóságok a tragikus kimenetelű incidens után rögtön alapos és körültekintő vizsgálatot indítottak, mely a rendőrséget csak eljárási hibák elkövetése miatt marasztalhatta el, de nem tömeggyilkosságért vagy az összetűzés kiprovokálásáért.

Végül tény, hogy a Biztonsági Tanács, mely ezerszer súlyosabb és nyilvánvalóan szándékos bűncselekmények esetén még csak össze sem ül, ha azok arab országokban következnek be, most az eseményekkel messze nem arányos módon reagált.

1991

Címkék:1991-09