Amerikai jelentés az antiszemitizmusról

Amerikai jelentés az antiszemitizmusról

2005. január 5-én látott napvilágot az amerikai külügyminisztérium jelenté­se a világban 2004-ben tapasztalt anti­szemita tendenciákról, és az antisze­mitizmus elleni küzdelem helyzetéről (www.state.gov/g/drl/rls/40258.htm). Az elemzés a zsidó személyek, intéz­mények – iskolák, temetők, zsinagó­gák – és tulajdonok (üzletek, lakások) elleni támadások mellett figyelmet szentel a média, a könyvkiadás, a köz­életi személyiségek antiszemita és/vagy Izrael-gyűlölő megnyilvánu­lásainak is. A tanulmány következte­tései nem meglepőek; megállapítja, hogy gyakorlatilag minden országban nőtt az antiszemitizmus, és hogy a je­lenség olyan országokban is megtalál­ható, amelyekben nem, vagy alig él­nek zsidók. Elszórt incidensek történ­tek Izlandon, és erős antiszemitizmus észlelhető Pakisztánban és Szaúd-Arábiában, ahová gyakran nem en­gednek be zsidókat. Míg Kelet-Európában, ahol kevés muszlim él, inkább a „hagyományos” antiszemitizmus a jellemző, addig Nyugat-Európában az új antiszemitizmusnak nevezett, az Izrael-ellenességgel szorosan összefo­nódó zsidógyűlölet. „Nyugat-Európában a hagyományos szélsőjobboldali csoportok a felelősek a zsidók elleni támadások jelentős részéért, ám a hát­rányos helyzetű muszlim fiatalok is egyre többször támadnak zsidó cél­pontokat és embereket. A jelentés arra számít, hogy ez a trend folytatódni fog a muszlimok bevándorlásával, amíg a bevándorlók kimaradnak az oktatási és fejlődési lehetőségekből.” – fogal­mazza meg az Origó összefoglalója (Egyre több a zsidók elleni támadás, 2005. január 6.).

Nyugat-Európában a legrosszabb mutatókkal Franciaország rendelkezik (itt elég visszaemlékeznünk, hogy mekkora botrány követte Ariel Saron szavait, amelyben a franciaországi zsidókat alijára szólította fel), de Nagy-Britanniában, Finnországban vagy Görögországban is nyugtalanító a helyzet. Ugyanakkor a jelentés meg­állapítja. hogy a helyi kormányok fel­veszik a küzdelmet az antiszemitiz­mus ellen. Kelet-Európában különö­sen Oroszországban, Fehéroroszor­szágban és általában az egykori szov­jet tagköztársaságokban (Észtország, Litvánia, Lettország, Ukrajna vagy éppen Örményország) gyakoriak az incidensek, ám a felmérés szerint a kormányok általában elítélik a jelen­séget, és pozitív fejleményként értéke­lik a holokauszt beépítését az iskolai oktatásba.

A Közel-Keleten, és a muszlim vi­lágban néhány kivételtől eltekintve az antiszemitizmus államilag támogatott, vagy legalábbis az állam által eltűrt. A már említett Szaúd-Arábia mellett Szíriában, Iránban egyértelmű az álla­mi antiszemitizmus, Libanonban, Egyiptomban, Malajziában viszont ha nem is része az állami propagandának, de egyes politikusok, a gyakran en­gednek meg maguknak antiszemita ki­jelentéseket, és a kormányközelinek mondható média antiszemita progra­moknak és cikkeknek ad helyet – a ta­nulmány itt az egyiptomi és a libanoni televízióban a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéről vetített sorozatot hoz­za fel példának. A kivételek Marokkó, Tunézia és Törökország, ahol a zsidóellenes támadások, és a djerbai, illetve az isztambuli zsinagóga elleni me­rényletet a kormányok elítélték. Irak­ban, az elemzés szerint, az átmeneti kormány gesztusokat tett a helyi zsidó közösség felé. Dél-Amerikában Ar­gentínában és Venezuelában történt a legtöbb antiszemita megnyilvánulás, Venezuelában a Chavez-féle kormány támogatásával. Caracasban a rendőrség átkutatott egy iskolát, nem lé­tező fegyverek után kutatva.

A magyar helyzetet vizsgálva a je­lentés megállapítja, hogy a temetőgyalázások zömét fiatalkorúak követik el, és hogy emiatt a MAZSI- HISZ ezeket nem tekinti antiszemita cselekedetnek. Elmarasztal olyan mű­sorokat és lapokat mint az Éjjeli me­nedék (a holokauszt-tagadó David Irvinggel készített interjú miatt), a Va­sárnapi Újság, a Magyar Demokrata (holokauszt-tagadó és egyéb antisze­mita cikkei alapján). Beszámol arról, hogy Hiller István kulturális miniszter utasítására az első európai zsidótör­vényt megszavaztató Teleki Pál szob­rát Budapest helyett Balatonbogláron állították fel, és az avatáson százak vettek részt. Szót ejt a Vér és Becsület „kulturális” szervezet betiltásáról, és arról, hogy a Magyar Jövő csoport megemlékezésének megakadályozá­sára a rendőrség nem talált törvényi alapot. A tanulmány megemlíti a ter­vezett antifasiszta ellentüntetést, de magára az eseményre már nem tér ki – valószínűleg azért, mert ama a jelentés megszerkesztése után került sor. Név nélkül beszámol ifj. Hegedűs Lóránt elítéléséről és felmentéséről, és az eset apropóján a gyűlöletbeszéd törvény körüli vitákról, valamint a 2003-as, kőszegi nyilas emlékkiállítás bezára­tásáról. Pozitívan értékeli kormány antiszemitizmus elleni erőfeszítéseit, és azt, hogy ezt egyértelmű, világos beszéddel fejezi ki. Kiemeli, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök 2004-ben leszögezte: a magyarok is felelősek a holokausztért. A Magyarországról szóló rész hozzáteszi: tava­szi magyarországi látogatásakor Mose Kacav államfő, és az izraeli főrabbi is kedvezően nyilatkozott a magyaror­szági zsidóság helyzetéről.

Peremiczky Szilvia