Ahogy kell és ahogy lehet
Forrás: Népszabadság Online
2008. április 12. / Tamás Gáspár Miklós
Úgy viselkedtek, ahogy kell – a szervezeten kívüli fiatal balosok, akik az újnyilas rohamosztag, az ún. „Magyar Gárda” után fölmosták a Hősök terét, és vállalták, hogy bántalmazzák őket.
Azt tették, amit kell – azok az antifasiszta honpolgárok, akik hétfőn elmentek a neonácik által fenyegetett Hollán Ernő utcai jegyiroda elé, és elriasztották a hőzöngőket. A Fidesz XIII. kerületi önkormányzati képviselője, ennek a tüntetésnek az egyik kezdeményezője is azt tette, amit kell.
Amikor a fasiszta és fasisztaszimpatizáns szervezetek péntekre nagyobb balhét hirdettek meg ugyanoda, akkor Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke úgy cselekedett, ahogy kell: meglátogatta a helyszínt, és félreérthetetlenül elítélte a rasszista erőszakot és a rasszista uszítást.
Az SZDSZ budapesti elnöke úgy járt el, ahogy kell: antifasiszta ellentüntetést hívott össze a helyszínre. Szocialisták és mások azt tették, amit kellett: csatlakoztak a fölhíváshoz. Elkötelezetlen magánszemélyek százai úgy tettek, ahogy kell: e-mailben és sms-ben mozgósították ismerőseiket az antifasiszta megmozdulásra.
Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke azt tette, amit kellett: okos rádiónyilatkozatában elítélte a náci erőszakot, megmagyarázta, miért megy el az antifasiszta tüntetésre (ez a kötelessége, mondta, és igazat mondott), majd felesége és több szocialista pártvezető és kormánytag társaságában el is ment. Világossá tette – akár korábban Sólyom László – , hogy a Magyar Köztársaságban a végrehajtó hatalom nem a nácik, hanem a nácik által támadott honpolgárok oldalán áll.
A Szabad Demokraták Szövetségének a vezetői azt tették, amit kell: demonstratívan megjelentek az antifasiszta tüntetésen.
Gerhard Schröder volt német kancellár, a Németországi Szociáldemokrata Párt volt elnöke is azt tette, amit kell: éppen Budapesten volt, amikor támadni készült a fasisztoid szélsőjobboldal, természetesen elment az antifasiszta tüntetésre, beszédet is mondott. Világossá tette, hol áll ebben az ügyben a demokratikus Németország és a demokratikus Európa.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a jelenleg legnépszerűbb párt vezetője is úgy viselkedett, ahogy kell: nyilatkozatában támogatta az antifasiszta tüntetés célkitűzéseit, elítélte a nyilas erőszakot, sőt: mint a kormányfői poszt egyik lehetséges várományosa, mindenkit biztosított arról, hogy ha pártja alakítja meg a következő magyar kormányt, az állam mindenki szabadságát és biztonságát védelmezni fogja. A Fidesz vezetősége is úgy viselkedett, ahogy kell: amikor kiderült, hogy a náci randalírozók egyike Fidesz-táblával jelent meg a tömegben, közleményben fejezte ki fölháborodását. (Kiderült, hogy az illető nem Fidesz-tag.) Úgy viselkedtek a Reakció nevezetű jobboldali lap szerkesztői, ahogy kellett: kisebb tiltakozást szerveztek az egyik neonáci vezető boltja elé.
És főleg és elsősorban: az antifasiszta tiltakozók, budapesti lakosok, nők és férfiak, fiatalok és öregek, liberálisok és konzervatívok, szocialisták és kommunisták, zsidók és nem zsidók azt tették, amit kellett. Megérdemlik – szörnyű frázis – a nemzet háláját.
A tiltakozás úgy zajlott le, ahogy lehetett: Sólyom László akadémikus képtelen volt a többi antifasisztával együtt antifasisztának lenni, konzervatívok tiltakoztak Gyurcsány miniszterelnök részvétele ellen (a liberálisok is morogtak valamit), Orbán Viktor csak nyilatkozott, személyesen (sajnos) nem jelent meg, a nyilatkozata is… – de hagyjuk; Schröder, ez a másodlagos frissességű német államférfi egy pillanatig mintha azt hitte volna, hogy szoci kampánygyűlésen van, tolmácsa a nagy izgalomtól egészen mást fordított, mint amit a volt kancellár mondott, a Fidesz-közeli Lánchíd Rádió a Fidesz kitűnő viselkedése után már pár órával „az antifasiszta kártyáról” duruzsolt, s arra gyanakodott, hogy a neonácik a balközép választási ügynökei. Azt is tudjuk, a szereplők némelyike mit művelt akárcsak egy hete is még. De hát ez természetes.
Nem ez a lényeg. Bár alighanem rövidesen pusztító kritikával illetjük a magyarországi politika jeleseit, ebben a fényes pillanatban azonban mégis elmondhatjuk: az antifasiszta többség – ezen belül a Magyar Köztársaság vezetői (alkotmányos jogállamban közéjük tartoznak az ellenzéki politikusok is) – az egész Magyarország képviseletében nemet mondott a náci antiszemitizmusra, nemet mondott a nyilasoknak. A következő hetek nyilván bepiszkítják majd ennek a szép, tiszta tavaszi napnak az emlékét.
De minden gyarlóság ellenére: ami történt, megtörtént.
S kivételesen az történt, aminek történnie kellett.
