A tűrés határa

A tűrés határa

A mai magyar társadalom egyik álp­roblémája a „zsidókérdés”, míg a má­sik a „fasiszta veszély”. Ezek nem lé­tező problémák, mivel nem a társadal­mi valóságra reflektálnak, hanem ki­csiny szubkultúrák világát dimenzio­nálják túl és teszik megkerülhetetlen problémává. Az országban virágzik a zsidó közösség, izraeli diákok és üzlet­emberek sokasága él itt háborítatlanul.

Ugyanakkor tény az, hogy a mai magyar nyilasok a magyar történelem egyik legsötétebb figuráját választot­ták példaképül, így helyük a történe­lem szemétdombján, a margón és a börtönben van. De ne tévesszen meg minket az általuk hordozott üzenet: pár tucat ember plakátol és masíroz, s jelentőségüket a modern média na­gyítja fel olyan méretűvé, hogy sokat megélt idős emberek kezdenek félni nemcsak a „fasizmustól”, hanem a de­mokráciától. Bár bagatellizálni nem szeretném őket, de a nyilasok társa­dalmi veszélyessége kicsiny, hatásuk a közre minimális. Arra viszont minden­képpen alkalmasak, hogy a baloldal politikai identitását megerősítsék. A hitközségnek is kapóra jöttek, a Ma­zsihisz, amely nem mer tüntetést szer­vezni a Demokrata vagy a lap tízéves fennállását ünneplő Fidesz-vezetők „anyapártja” székháza elé, olyanba kapaszkodott bele, ami számára sem­mi mást nem jelenthet, mint identitás­képző műpolitikát. A maroknyi ma­gyar nyilas nem veszélyes, amennyi­ben széles körű politikai és társa­dalmi elutasításban részesül – s már a Fidesz is elutasítot­ta őket. S mi az iga­zi veszély? Az, hogy a jobbközép Fidesz – jelenlété­vel és támogatásá­val – legitimálja, na nem a nyilasokat, hanem a radikális-mainstream jobbol­dalt, 5 ezzel ismét – és újból – elriaszt­ja magától a párttal amúgy szimpati­záló zsidókat.

A Demokrata című lap, mely min­den számában szélsőségesen Izrael-ellenes antiszemita írásokat közöl és fasiszta-nyilas könyveket hirdet, nemrég a miniszterként holokauszt- emléknapot bevezető Pokorni Zoltán­nal és Pálinkás Józseffel együtt – a XII. kerületi fideszes önkormányzat támogatásával – ünnepelte fennállása tizedik évfordulóját. Lapjain sorra je­lennek meg a Fidesz politikusai, oly­kor Szájer József, Orbán Viktor és Áder János mosolyog le ránk a címlapokról.

Az egymásrautaltság kölcsönös: a népszerű Demokrata magát a Fi­desszel legitimálja, míg a Fidesz be­söpri azokat a modern radikális jobb­oldali szavazatokat, melyeknek szó­csöve és egyben formálója a De­mokrata és köre. Ez az igazi veszély, nem Bácsfi Diána jobb sorsra érdemes bölcsészhallgató ideológiai ámokfutása. A nyilasokat 1944-ben – jobb híján – a nácik hozták helyzet­be, de már korábban deportálták a vidék zsidóságát náluknál finomabb és kevésbé szélsőséges erők. Ezzel semmiképpen sem szeretném azt állí­tani, hogy a mai helyzet párhuzamba lenne állítható a második világhábo­rúval, csak azt mondanám, nem szük­ségszerű, hogy szélsőséges progra­mokat szélsőséges mozgalmak való­sítsanak meg.

Az ország legnagyobb ellenzéki pártja – szavazatmaximalizálási okok­ból – részt vesz a szélsőjobb újságjá­nak ünnepségén, de elhatárolódik a nem mainstream, szelídíthetetlen, megvehetetlen szélsőjobbtól, a „Ma­gyar Jövő” csoporttól. A hitközség – amely egyébként a magyar jobboldal­lal unfair politikát folytat – félvén az esetleges kormányváltástól, nem a Fi­deszt vagy a Demokratát, hanem e mindenki által (és joggal) marginalizált kis csoportot támadja. Jobboldali politikusokat nem szoktak meghívni hitközségi rendezvényekre, és a hit­község hajlamos arra, hogy egy blok­ként kezelje a tagolt jobboldalt, s marginalizálja azokat, akiket „jobboldali­nak” tart. Nem szövetségeseket keres vagy hidakat épít – maximum közös üzletek hozzák össze a jobboldalhoz közel álló emberekkel.

Ráadásul a Mazsihisz úgy kanalizálja az antifasizmust, úgy próbálja a saját fontosságát bizonyítani, hogy a könnyebb ellenállás felé hajolva to­vább hiszterizálja a valószínűleg percenként betelefonáló öreg zsidókat. Úgy akarja az utcára vinni az embere­ket, hogy azért a politikai haszon is megmaradjon. A Mazsihisz ügyve­zető igazgatója, akinek szervezete ma­ximum ötezer embert képvisel, azt meri mondani, hogy „tízezreket” vo­nultat fel (maximum a Hit Gyülekeze­te embereivel együtt jön majd ki e summa), s a sárga csillaggal való fe­nyegetéssel zárja ki önnönmagát a ci­vilizált politikai életből. Ebben az or­szágban többet senki ne vegye fel a diszkrimináció jelképét, a sárga csil­lagot – akármit fantáziádon is erről a Mazsihisz igazgatója.

Magyarországon – eltérően más or­szágoktól – nincs jelen az új, balolda­li antiszemitizmus. Nem iszlám or­szágokból érkezett, frusztrált és fiatal maghrebi bevándorlók vagy azok gyermekei gyújtogatnak és dob­nak Molotov-koktélokat zsidó intéz­ményekre, hanem autochton tradicionális antiszemiták burkolják nézetei­ket az Izrael-ellenességbe. Az antiszemitizmus Magyarországon eddig megállt a verbalitásnál. S ez, elnézve az izraeli és a nyugat-európai helyze­tet, nem kevés. Magyarország ma a béke szigete. De elaludni nem érde­mes, érdemesebb megnézni a Magyar Nemzetet, a Demokratát: Izrael bírá­lata és rágalmazása kiemelt helyet foglal el bennük, ugyanakkor a balol­dalellenes újságírás két fő műhelye Magyarországon. Az a veszély, hogy – középjobb fórumok híján – a nem antiszemita Fidesz-szavazó (a több­ség) is ezen iskolázódik akkor, ami­kor politikai orientációját kialakítja és tovább „finomítja”. Mivel alig van olyan jobboldali fórum (kivétel a He­ti Válasz, a Fidelitas lapja, az Ufi etc.), mely nem a tradicionális jobb­oldal eszköztárát használva próbál meg szavazatokat gyűjteni, a közép­ jobb politikusai soha nem húznak ha­tárvonalat a szélsőjobb elé. S ki tud­ja, mikor teszik majd visszavonhatat­lanul felelőssé, állítják bűnbakká a harmadik világ nyomoráért Izraelt. Ekkor majd beérik a Demokrata-típusú politikai szocializáció.

A nyilasok kapóra jöttek mindenki­nek: a „mainstream” politikai jobbol­dal végre „elhatárolódhat” a radikális nyilasoktól (akiket használni nem tud), és azt mondhatja: „ők a szélsősé­gesek”. A Mazsihisz pedig – fantom­politikát űzve, identitását megőrizve – keménykedhet a nyílt, ám veszélyte­len politikai arénában. Az eredmény előre látható: szigorú rendőri őrizettel őrzött maroknyi nyilas tüntet majd a Mazsihisz (azaz: rendfenntartók,

plusz a szövetséges neoprotestáns erők) ellenében, akik – a magyar zsi­dóság hiányzó legitim fóruma nélkül – egy ember döntése nyomán veszik föl a sárga csillagot. Villognak a vakuk, forognak a kamerák. Közben a De­mokratában újabb cikk jelenik meg ar­ról, hogy milyen „vadállati kegyetlen­séggel” verik az izraeli katonák a pa­lesztin gyermekeket, míg a Magyar Nemzet – kolumnás cikkekkel – érte­kezik a világot fenyegető izraeli atom­veszélyről, vagy rója meg Michael Moore filmrendezőt és Bush-ellenes propagandistát, hogy nemrég bemuta­tott agitprop „alkotása” miért nem Izrael-ellenes. A politikai tüntetés fogal­mát és gyakorlatát pedig jól lejáratja a zsidó establishment. Közben a kutya ugat, a karaván pedig halad.

Mindenki jóleső érzéssel mehet haza.

Novák Attila