A Kardos Albert vers- és prózamondó verseny eredményei

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

A Kardos Albert vers- és prózamondó verseny eredményei

Október második hétvégéjén rendezték meg Debrecenben az immár hagyományos­nak mondható Kardos Albert vers- és prózamondó versenyt.

A Debreceni Zsidó Hitközség felhívására 44 versenyző jelentkezett, nemcsak Magyarország minden részéről, hanem Erdélyből és a Felvidékről is.

A résztvevők között megtalálhatók voltak mind az öt történelmi egyház hívei.

A felnőtt kategóriában az első helyet Szeidl Marianna, a Debreceni Református Tanítóképző Főiskola hallgatója szerezte meg, az ifjúsági kategóriában Czuczor Nóra győzött Révkomáromból.

Az ifjúsági kategóriában a harmadik helyezést Fehér Dávid nyerte, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola tanulója.

A vasárnap délelőtti gálaműsoron felléptek a díjazottak. A zsűri elnöke, Drucker Tibor értékelte a résztvevők munkáját és köszönte meg a szervezést Weisz Péter­nek, a Debreceni Zsidó Hitközség Elnökének és Halmos Sándor igazgatónak.

Címkék:2002-12

[popup][/popup]