A Finta-per buktatói

Írta: hernádi - Rovat: Archívum

1989. OKTÓBER 12-ÉN kezdődött el Kanada történetének első büntető­pere, amelyben a vádlottnak hábo­rús bűnökért kell felelnie. A toron­tói tárgyalás vádlottja Finta Imre, a kanadai állampolgárságú hamiltoni étterem-tulajdonos, akiben többen fölismerték azt a csendőrszázadost, aki 1944 májusában–júniusában több mint nyolcezer szegedi és Sze­ged környéki zsidó deportálását pa­rancsnokolta.

Védőügyvédje, Douglas Christie 1989 júniusa óta próbálta kisiklatni a tárgyalást annak az 1987-es tör­vénymódosításnak a megkérdőjele­zésével, amely módot ad olyan sze­mélyek bíróság elé állítására is, akik háborús bűneiket nem Kanadában követték el.

Christie előszeretettél véd perbe fogott náci szimpatizánsokat. Ő véd­te Ernst Zundel újságírót és Jim Keegstra tanárt, akiket azonban el­ítélitek, mert azt hirdették, hogy a Holocaust csupán zsidó szemfény­vesztés volt.

A 77 éves Finta tagadta bűnössé­gét az ontariói Legfelsőbb Bíróság által ellene felhozott, háborús és em­beriség elleni büntettek vádjában Védőügyvédje az ellen is tiltako­zott, hogy a tárgyalás hivatalosan felkért történész-szakértője Ran­dolph L. Braham legyen, mondván, hogy a szakértő zsidó származása lehetetlenné teszi, hogy elfogulatla­nul nyilatkozzék az ügy történeti hátteréről.

Archie Campbell bíró azonban el­utasította a tiltakozást. Braham pro­fesszor elismerte, hogy különleges érdeklődést táplál a téma iránt, de tagadta, hogy elfogult lenne és csu­pán bosszúszomj motiválná. – Az én dolgom az, hogy kikutassam az igazságot – mondotta a nyolc nőből és négy férfiból álló esküdtszéknek. – Megkísérlem megérteni a meg­érthetetlent. – A Toronto Star 1989. december 12-i száma szerint Camp­bell ezután így fordult az esküdtek­hez: – Véssék eszükbe, hogy ez a per nem a történelemről folyik. Nem a történelemről kell ítéletet mondaniuk, hanem a vádlottról.

A lap két nappal későbbi száma beszámol a történész-szakértő meg­hallgatásáról. Braham professzor el­mondta, hogy a magyar zsidóság tragédiájáért felelős náci vezetők közül Eberhard von Thaddent, Kurt Beckert és Otto Winkelimannt soha­sem állították bíróság élé. Még Ed­mund Weesenmayer is csak csekély időt töltött börtönben, mert az ame­rikai megszálló hatóságok szabadon engedték.

Ugyanakkor a deportálás magyar végrehajtói közül népbíróság elé ál­lították és kivégezték a fő bűnösöket. Kétségtelen, zsidó vezetők is arra kényszerültek, hogy listáikat állítsa­nak össze a deportálandó zsidókról. De ezt abban a hitben vállalták, hogy zsidó életeket menthetnek meg. Morálisan így is elítélendő a tettük, hiszen életmentő szándékai­kat csak mások élete árán tudták megvalósítani. – Még ma is felka­var az ő morális dilemmájuk – mondotta.

Fintát emberöléssel, rablással, emberrablással és mozgásszabadság korlátozásával vádolják. Meghallga­tása során Braham bemutatta az egykori magyar belügyminisztériumi iratokat, amelyek a csendőrséget bízták meg a zsidók összevonásával, őrizetével, értéktárgyaik begyűjtésé­vel és bevagonírozásukkail. Valódi­ként igazolta Finta szegedi áthelye­zésének okiratát. (Több tanú vallja, hogy Finta személyesen ellenőrizte, még véletlenül se kerüljön nyolc­vannál kevesebb zsidó egy-egy va­gonba.) Braham visszautasította a védőügyvéd állítását, hogy nem len­nének bizonyítékok rá, hogy az Auschwitzba deportált zsidók való­ban gázkamrákban pusztultak el.

Amikor a védelem arra hivatko­zott, hogy a keleti frontról hazatérő magyar csapatmaradványok is rossz körülményék között, zsúfolt vonato­kon utaztak, Braham leszögezte, hogy mind a nemzeti, mind a nem­zetközi jog különbséget tesz katonák és polgári lakosság között. Christie felhozta azt is, hogy a magyar zsi­dókat azért gyűjtötték táborokba, mert „bolsevik” beállítottságuknál fogva – ennek bizonyítására hosszú névsort olvasott fel, Marx Károlyt sem kifelejtve – nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek volna, hiszen a szovjet hadsereg már közel járt a magyar határokhoz. Braham pro­fesszor válasza az volt, hogy a vé­delem által felolvasott névsor a vi­lág kommunista vezetőinek csak el­enyésző töredékét tartalmazta.

Elutasította a védőügyvédnek azt a kijelentését is, hogy a Magyaror­szágon őrizetbe vett zsidók semmi­vel sem lették volna rosszabb hely­zetben, mint azok a japánok, akiket a második világháború idején az USA-ban és Kanadában gyűjtöttek táborokba. – A zsidók boldogan cserélték volna a japánokkal. A ná­cik célja az volt, hogy maradéktala­nul kiirtsák a zsidó népét. A depor­tálások heteiben sok szegedi zsidó öngyilkosságot követett él – mon­dotta a szakértő.

A tárgyalás további fejleményei­ről következő számainkban tájékoz­tatjuk olvasóinkat.

Címkék:1990-02

[popup][/popup]