A Finta-per buktatói
1989. OKTÓBER 12-ÉN kezdődött el Kanada történetének első büntetőpere, amelyben a vádlottnak háborús bűnökért kell felelnie. A torontói tárgyalás vádlottja Finta Imre, a kanadai állampolgárságú hamiltoni étterem-tulajdonos, akiben többen fölismerték azt a csendőrszázadost, aki 1944 májusában–júniusában több mint nyolcezer szegedi és Szeged környéki zsidó deportálását parancsnokolta.
Védőügyvédje, Douglas Christie 1989 júniusa óta próbálta kisiklatni a tárgyalást annak az 1987-es törvénymódosításnak a megkérdőjelezésével, amely módot ad olyan személyek bíróság elé állítására is, akik háborús bűneiket nem Kanadában követték el.
Christie előszeretettél véd perbe fogott náci szimpatizánsokat. Ő védte Ernst Zundel újságírót és Jim Keegstra tanárt, akiket azonban elítélitek, mert azt hirdették, hogy a Holocaust csupán zsidó szemfényvesztés volt.
A 77 éves Finta tagadta bűnösségét az ontariói Legfelsőbb Bíróság által ellene felhozott, háborús és emberiség elleni büntettek vádjában Védőügyvédje az ellen is tiltakozott, hogy a tárgyalás hivatalosan felkért történész-szakértője Randolph L. Braham legyen, mondván, hogy a szakértő zsidó származása lehetetlenné teszi, hogy elfogulatlanul nyilatkozzék az ügy történeti hátteréről.
Archie Campbell bíró azonban elutasította a tiltakozást. Braham professzor elismerte, hogy különleges érdeklődést táplál a téma iránt, de tagadta, hogy elfogult lenne és csupán bosszúszomj motiválná. – Az én dolgom az, hogy kikutassam az igazságot – mondotta a nyolc nőből és négy férfiból álló esküdtszéknek. – Megkísérlem megérteni a megérthetetlent. – A Toronto Star 1989. december 12-i száma szerint Campbell ezután így fordult az esküdtekhez: – Véssék eszükbe, hogy ez a per nem a történelemről folyik. Nem a történelemről kell ítéletet mondaniuk, hanem a vádlottról.
A lap két nappal későbbi száma beszámol a történész-szakértő meghallgatásáról. Braham professzor elmondta, hogy a magyar zsidóság tragédiájáért felelős náci vezetők közül Eberhard von Thaddent, Kurt Beckert és Otto Winkelimannt sohasem állították bíróság élé. Még Edmund Weesenmayer is csak csekély időt töltött börtönben, mert az amerikai megszálló hatóságok szabadon engedték.
Ugyanakkor a deportálás magyar végrehajtói közül népbíróság elé állították és kivégezték a fő bűnösöket. Kétségtelen, zsidó vezetők is arra kényszerültek, hogy listáikat állítsanak össze a deportálandó zsidókról. De ezt abban a hitben vállalták, hogy zsidó életeket menthetnek meg. Morálisan így is elítélendő a tettük, hiszen életmentő szándékaikat csak mások élete árán tudták megvalósítani. – Még ma is felkavar az ő morális dilemmájuk – mondotta.
Fintát emberöléssel, rablással, emberrablással és mozgásszabadság korlátozásával vádolják. Meghallgatása során Braham bemutatta az egykori magyar belügyminisztériumi iratokat, amelyek a csendőrséget bízták meg a zsidók összevonásával, őrizetével, értéktárgyaik begyűjtésével és bevagonírozásukkail. Valódiként igazolta Finta szegedi áthelyezésének okiratát. (Több tanú vallja, hogy Finta személyesen ellenőrizte, még véletlenül se kerüljön nyolcvannál kevesebb zsidó egy-egy vagonba.) Braham visszautasította a védőügyvéd állítását, hogy nem lennének bizonyítékok rá, hogy az Auschwitzba deportált zsidók valóban gázkamrákban pusztultak el.
Amikor a védelem arra hivatkozott, hogy a keleti frontról hazatérő magyar csapatmaradványok is rossz körülményék között, zsúfolt vonatokon utaztak, Braham leszögezte, hogy mind a nemzeti, mind a nemzetközi jog különbséget tesz katonák és polgári lakosság között. Christie felhozta azt is, hogy a magyar zsidókat azért gyűjtötték táborokba, mert „bolsevik” beállítottságuknál fogva – ennek bizonyítására hosszú névsort olvasott fel, Marx Károlyt sem kifelejtve – nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek volna, hiszen a szovjet hadsereg már közel járt a magyar határokhoz. Braham professzor válasza az volt, hogy a védelem által felolvasott névsor a világ kommunista vezetőinek csak elenyésző töredékét tartalmazta.
Elutasította a védőügyvédnek azt a kijelentését is, hogy a Magyarországon őrizetbe vett zsidók semmivel sem lették volna rosszabb helyzetben, mint azok a japánok, akiket a második világháború idején az USA-ban és Kanadában gyűjtöttek táborokba. – A zsidók boldogan cserélték volna a japánokkal. A nácik célja az volt, hogy maradéktalanul kiirtsák a zsidó népét. A deportálások heteiben sok szegedi zsidó öngyilkosságot követett él – mondotta a szakértő.
A tárgyalás további fejleményeiről következő számainkban tájékoztatjuk olvasóinkat.
Címkék:1990-02