A felelősség értelmezéséről
NEMRÉGIBEN előadást tartottam a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületben. A rendezők az Egyesület most megjelent folyóirata, a SZOMBAT első számával ajándékoztak meg. Nyilván örömet akartak szerezni a szép és okos újszülött bemutatásával. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem teljesen sikerült. A szépen és okosan írt cikkek sorában nem volt nehéz rábukkannom egy glosszára, amely Szabó Miklós és Varga László kollégámmal együtt engem is a vádlottak padjára ültet. A vád: egy antiszemita párt létrehozásának javaslata, amely végső soron a népirtásban váló bűnrészességhez is elvezethet.
Íme, a glossza bizonyítási eljárása. A Világosság c. folyóirat idei júniusi száma közölt egy kerekasztal-beszélgetést, amelyben szóba került az egyik résztvevő, Szabó Miklós tavaly elhangzott rádiónyilatkozata. Ebben Szabó – így a glossza – egy antiszemita párt működésének engedélyezését javasolta. Szabó Miklós most „védelmébe veszi korábbi javaslatát”, Hanák Péter is „melléáll a javaslatnak” olyan indokolással, hogy a szabad vita, az „adminisztratív” elhallgattatás mellőzése talán növeli a bizalmat a liberalizmusban és „csökkenti a gyűlölet pusztító, destruktív hatását”. De hát ilyen párt engedélyezése ellenkeznék a magyar alkotmányai, tehát nem lenne szabad „mértékadó szájakból ötletet adni megalakítására”. Egy újabb antiszemita párt bizonyára gyűlöletre izgatna, és nem lenne kizárt dolog a népirtás programja sem.
Válóban súlyos vád ez, s voltaképpen örülnöm kellene, hogy a „Felelőtlen hipotézis” című cikk szerzője „dim” – bizonyára a főszerkesztő, Hernádi Miklós, nem emelt nyilvános vádat ellenem, hanem beérte a szigorú megrovással, sőt a glossza végén megenyhülve, tisztelettel kéri a történészeket álláspontjuk felülvizsgálására. Hogy mégsem örülök az „ügy” ilyen olcsó megúszására felkínált mentőövnek, annak oka az, hogy a széles körű nyilvános tárgyalásán alaposan kifejthettem volna, tényekkel, idézetekkel a védekezésemet, s még csak a tiszteletteljes és szerény kérés sem kötelezne illő mértéktartásra a helyreigazítást kérő válaszomban.
Gondosan, többször átolvastam a kifogásolt szöveget (Világosság, 1989. 6. sz. 441–442. oldal). Szakmai és büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenthetem: az egész 72 soros szövegrészben sehol nem fordul elő az antiszemita párt név, még kevésbé az alapításának engedélyezésére vonatkozó állítólagos ,,javaslat”. Kérem, olvassák el az eredeti szövegrészt, minden értelmezés nélkül.
A beszélgetés egyik fordulatánál azt állítottam, hogy ma a sűrűbb közéletiség és nagyobb sajtószabadság viszonyai között érthető módon az eddig lappangó antiszemita nézetek is nyilvánosságot kapnak. A kérdés körül kavargó viták bizonyos értelemben az eszmei tisztázódás jelei. Mert – állítottam – „nem gyógyulás az, amikor a fekélyek nem fölfakadnak, hanem befelé nőnek és vágni kell őket”. Az antiszemita eszmék – vagy csupán érzelmek – mai megnyilvánulásaiban sok negatív elem van, de ellenük a harcot a nyilvánosság előtt és annak segítségével kell megvívnunk.
Varga László kollégám itt jegyezte meg, hogy ugyanezt a gondolatot fejtette ki Szabó Miklós egy korábbi rádióműsorban, és „ez döbbenetes reakciót váltott ki. Kollégánkat, teljesen indokolatlanul, antiszemitának minősítették”. Varga ugyan illúziónak tartotta, hogy az irracionalitást racionális érvekkel le lehessen küzdeni, de egyetértett azzal, hogy a demokratizálódás törvényszerű velejárója az ellenvélemények megfogalmazása.
Ezen a ponton vette át a szót Szabó Miklós. Szó szerint idézem: „Már a botrányt keltő rádiónyilatkozatban is azt mondtam: nem gondolom, hogy az antiszemitát meg lehet téríteni. . . Annak van értelme, hogy arra viszont, aki még nem antiszemita, de esetleg az lehet, . . . talán észérvekkel is, és egyáltalán érvekkel lehet hatni.” A nyílt fellépésből és érvelésből mindenki megértheti, hogy „az antiszemitizmus elítélésének a nem zsidók között jelentős tábora van”. Ekkor jeleztem én, hogy nem hallgattam, nem ismertem Szabó Miklós rádióbeszélgetését, de az itt kifejtettekkel egyetértek, s ha ebből újabb „botrány” kerekednék, akkor már ketten álljuk a sarat. Még hozzáfűztem ehhez a témához: lehet, hogy az antiszemitát sem mi, sem mások nem fogják meggyőzni, de a szabad vita, a véleménynyilvánítás bizonyára jobban oldja a görcsöket, mint az adminisztratív elhallgattatás.
Nos, ebből az ismertetésből kitűnik, hogy Hernádi nem járt el a SZOMBAT-hoz – bármely komoly laphoz – illő szerzői-szerkesztői korrektséggel. A mi beszélgetésünkben sehol sem került szóba valaminő antiszemita párt engedélyezésének témája, kiváltképpen nem ilyesfajta javaslata.
Hadd térjek ki röviden Szabó Miklós ominózus rádiónyilatkozatára. Tőle tudom, hogy ő egészében elítélőig szólt a közéletünkben újra jelentkező antiszemitizmusról, de hibáztatta az ellenantiszemitizmus addigi módszerét. Itt tette fel a riporter a némiképp kihegyezett kérdést: esetleg egy antiszemita párt létesítésével is egyetértene? Szabó erre válaszolta – és nem javasolta – nekik is meg kellene adni a szót… Amikor a visszhangból észrevette, hogy álláspontja félreérthető volt, újabb rádiónyilatkozatban szögezte le: nem pártolna semmiféle antiszemita pártot, sőt a legkeményebben harcolna ellene. Ez a teljes igazság, aminek Hernádi Miklós csak az egyik felét írta le, azt is eltorzítva.
Mindezek alapján könnyen megállapítható, hogy eltérő módon értelmezem a felelőtlenség és a felelősség fogalmát. Én 35 éve ismerem Szabó Miklóst, jó demokratának, az antiszemitizmus ellenségének tartom. Én azt az állítást nevezem „felelőtlen hipotézisnek”, sőt vádaskodásnak, hogy Szabó egy antiszemita párt engedélyezését javasolta, én pedig ehhez a soha nem volt javaslathoz csatlakoztam volna. Gyermeteg és élhetetlen volna az a demokrácia, amelyben ellenünk, a megjelölt három történész ellen kellene mozgósítani a magyar és a zsidó közvéleményt, hogy határozottan mondjon nemet az antiszemita pártalapítás beteges gondolatára.
Hogy a köztünk fennálló értelmezési különbség teljesen világos legyen, három felelős tézisben szeretném összegezni álláspontomat.
A most felserdülő demokratikus, humanista újságírásnak különösen vigyáznia kell arra, hogy ne féligazságokkal, önkényesen kiragadott töredékekkel, hanem valós tények, valós összefüggések alapján, az ember és a vélemény teljes ismeretében minősítsen. Zsidó tollforgatónak pedig százszorosán vigyáznia kell arra, hogy bírálata tényszerűen megalapozott és korrekt legyen, ne lépje át a bírálat és a vádaskodás közti – nem olyan nehezen felismerhető – határvonalat, hiszen éppen az ő népét érte olyan sok hamis, végzetes vádaskodás.
Tartok tehát tőle, hogy az igazságkeresés és a „bűnüldözés” rossz útját választotta Hernádi Miklós, amikor Szabó Miklóst egy korábbi, félreértésre okot adó, de azóta korrigált kijelentéséért egy év múltán, egy másik nézetével kapcsolatban megrója, illetve vaskosan megvádolja. Erős meggyőződésem, hogy nem a liberális és toleráns, hanem az elfogult, az ecclesia militons jegyében fellépő sajtó fogja hatékonyan szítani az antiszemitizmust, a kölcsönös meg nem értést. Mindenféle ecclesia militons végül is a harcot önmagáért a harcért, a bármi áron elért győzelemért vívta és vívja.
Hernádi cikke végén a történészektől – „akár zsidók, akár nem azok, vagy már nem azok”, felelősséget vár el. Kik azok a „már-nem-azok”? Kiket ért rajtuk? És ki határozza meg, hogy azok-e még, vagy már nem azok? Ki mer az egyén és az Úristen személyes viszonyába kívülről, önhatalmúlag beleavatkozni?
*
Sajnálom, de a Világosság 6. számában leírt álláspontomat – Szabó Miklóssal és Varga Lászlóval teljes egyetértésben – nem tudom revideálni, mert nincs mit revideálnunk. Hernádi Miklós nyitott kapukat döngetett. De a nyitott kapukon is lehet éppoly zajosan dörömbölni, mint a zártakon.
Kapcsolódó cikk:
Címkék:1990-02