A felelősség értelmezéséről

Írta: Hanák Péter - Rovat: Archívum

NEMRÉGIBEN előadást tartottam a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület­ben. A rendezők az Egyesület most megjelent folyóirata, a SZOMBAT első számával ajándékoztak meg. Nyilván örömet akartak szerezni a szép és okos újszülött bemutatásá­val. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem teljesen sikerült. A szépen és okosan írt cikkek sorában nem volt nehéz rábukkannom egy glosszára, amely Szabó Miklós és Varga László kollégámmal együtt engem is a vád­lottak padjára ültet. A vád: egy an­tiszemita párt létrehozásának javas­lata, amely végső soron a népirtás­ban váló bűnrészességhez is elve­zethet.

Íme, a glossza bizonyítási eljárá­sa. A Világosság c. folyóirat idei jú­niusi száma közölt egy kerekasztal-beszélgetést, amelyben szóba került az egyik résztvevő, Szabó Miklós ta­valy elhangzott rádiónyilatkozata. Ebben Szabó – így a glossza – egy antiszemita párt működésének enge­délyezését javasolta. Szabó Miklós most „védelmébe veszi korábbi javaslatát”, Hanák Péter is „melléáll a javaslatnak” olyan indokolással, hogy a szabad vita, az „adminiszt­ratív” elhallgattatás mellőzése talán növeli a bizalmat a liberalizmusban és „csökkenti a gyűlölet pusztító, destruktív hatását”. De hát ilyen párt engedélyezése ellenkeznék a magyar alkotmányai, tehát nem len­ne szabad „mértékadó szájakból öt­letet adni megalakítására”. Egy újabb antiszemita párt bizonyára gyűlöletre izgatna, és nem lenne kizárt dolog a népirtás programja sem.

Válóban súlyos vád ez, s volta­képpen örülnöm kellene, hogy a „Felelőtlen hipotézis” című cikk szerzője „dim” – bizonyára a fő­szerkesztő, Hernádi Miklós, nem emelt nyilvános vádat ellenem, hanem beérte a szigorú megrovással, sőt a glossza végén megenyhülve, tisztelettel kéri a történészeket ál­láspontjuk felülvizsgálására. Hogy mégsem örülök az „ügy” ilyen olcsó megúszására felkínált mentőövnek, annak oka az, hogy a széles körű nyilvános tárgyalásán alaposan ki­fejthettem volna, tényekkel, idéze­tekkel a védekezésemet, s még csak a tiszteletteljes és szerény kérés sem kötelezne illő mértéktartásra a hely­reigazítást kérő válaszomban.

Gondosan, többször átolvastam a kifogásolt szöveget (Világosság, 1989. 6. sz. 441–442. oldal). Szakmai és büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenthetem: az egész 72 soros szövegrészben sehol nem fordul elő az antiszemita párt név, még kevés­bé az alapításának engedélyezésére vonatkozó állítólagos ,,javaslat”. Ké­rem, olvassák el az eredeti szöveg­részt, minden értelmezés nélkül.

A beszélgetés egyik fordulatánál azt állítottam, hogy ma a sűrűbb közéletiség és nagyobb sajtószabadság vi­szonyai között érthető módon az ed­dig lappangó antiszemita nézetek is nyilvánosságot kapnak. A kérdés kö­rül kavargó viták bizonyos értelem­ben az eszmei tisztázódás jelei. Mert – állítottam„nem gyógyulás az, amikor a fekélyek nem fölfakadnak, hanem befelé nőnek és vágni kell őket”. Az antiszemita eszmékvagy csupán érzelmekmai megnyilvá­nulásaiban sok negatív elem van, de ellenük a harcot a nyilvánosság előtt és annak segítségével kell megvív­nunk.

Varga László kollégám itt jegyezte meg, hogy ugyanezt a gondolatot fej­tette ki Szabó Miklós egy korábbi rádióműsorban, és „ez döbbenetes reakciót váltott ki. Kollégánkat, tel­jesen indokolatlanul, antiszemitának minősítették”. Varga ugyan illúzió­nak tartotta, hogy az irracionalitást racionális érvekkel le lehessen küz­deni, de egyetértett azzal, hogy a demokratizálódás törvényszerű vele­járója az ellenvélemények megfogal­mazása.

Ezen a ponton vette át a szót Szabó Miklós. Szó szerint idézem: „Már a botrányt keltő rádiónyilatkozatban is azt mondtam: nem gondolom, hogy az antiszemitát meg lehet téríteni. . . Annak van értelme, hogy arra vi­szont, aki még nem antiszemita, de esetleg az lehet, . . . talán észérvek­kel is, és egyáltalán érvekkel lehet hatni.” A nyílt fellépésből és érvelés­ből mindenki megértheti, hogy „az antiszemitizmus elítélésének a nem zsidók között jelentős tábora van”. Ekkor jeleztem én, hogy nem hall­gattam, nem ismertem Szabó Miklós rádióbeszélgetését, de az itt kifejtet­tekkel egyetértek, s ha ebből újabb „botrány” kerekednék, akkor már ketten álljuk a sarat. Még hozzáfűz­tem ehhez a témához: lehet, hogy az antiszemitát sem mi, sem mások nem fogják meggyőzni, de a szabad vita, a véleménynyilvánítás bizonyára job­ban oldja a görcsöket, mint az admi­nisztratív elhallgattatás.

Nos, ebből az ismertetésből kitű­nik, hogy Hernádi nem járt el a SZOMBAT-hoz – bármely komoly laphoz – illő szerzői-szerkesztői korrektséggel. A mi beszélgetésünk­ben sehol sem került szóba valaminő antiszemita párt engedélyezésé­nek témája, kiváltképpen nem ilyes­fajta javaslata.

Hadd térjek ki röviden Szabó Miklós ominózus rádiónyilatkozatá­ra. Tőle tudom, hogy ő egészében elítélőig szólt a közéletünkben újra jelentkező antiszemitizmusról, de hibáztatta az ellenantiszemitizmus addigi módszerét. Itt tette fel a ri­porter a némiképp kihegyezett kér­dést: esetleg egy antiszemita párt létesítésével is egyetértene? Szabó erre válaszolta – és nem javasolta – nekik is meg kellene adni a szót… Amikor a visszhangból ész­revette, hogy álláspontja félreérthe­tő volt, újabb rádiónyilatkozatban szögezte le: nem pártolna semmiféle antiszemita pártot, sőt a legkemé­nyebben harcolna ellene. Ez a teljes igazság, aminek Hernádi Miklós csak az egyik felét írta le, azt is el­torzítva.

Mindezek alapján könnyen meg­állapítható, hogy eltérő módon ér­telmezem a felelőtlenség és a felelősség fogalmát. Én 35 éve ismerem Szabó Miklóst, jó demokratának, az antiszemitizmus ellenségének tar­tom. Én azt az állítást nevezem „fe­lelőtlen hipotézisnek”, sőt vádasko­dásnak, hogy Szabó egy antiszemi­ta párt engedélyezését javasolta, én pedig ehhez a soha nem volt javas­lathoz csatlakoztam volna. Gyerme­teg és élhetetlen volna az a demok­rácia, amelyben ellenünk, a megje­lölt három történész ellen kellene mozgósítani a magyar és a zsidó közvéleményt, hogy határozottan mondjon nemet az antiszemita pártalapítás beteges gondolatára.

Hogy a köztünk fennálló értelme­zési különbség teljesen világos le­gyen, három felelős tézisben szeret­ném összegezni álláspontomat.

A most felserdülő demokratikus, humanista újságírásnak különösen vigyáznia kell arra, hogy ne féligaz­ságokkal, önkényesen kiragadott tö­redékekkel, hanem valós tények, va­lós összefüggések alapján, az ember és a vélemény teljes ismeretében minősítsen. Zsidó tollforgatónak pe­dig százszorosán vigyáznia kell arra, hogy bírálata tényszerűen megala­pozott és korrekt legyen, ne lépje át a bírálat és a vádaskodás közti – nem olyan nehezen felismerhető – határvonalat, hiszen éppen az ő népét érte olyan sok hamis, végzetes vádaskodás.

Tartok tehát tőle, hogy az igaz­ságkeresés és a „bűnüldözés” rossz útját választotta Hernádi Miklós, amikor Szabó Miklóst egy korábbi, félreértésre okot adó, de azóta kor­rigált kijelentéséért egy év múltán, egy másik nézetével kapcsolatban megrója, illetve vaskosan megvádolja. Erős meggyőződésem, hogy nem a liberális és toleráns, hanem az elfogult, az ecclesia militons je­gyében fellépő sajtó fogja hatéko­nyan szítani az antiszemitizmust, a kölcsönös meg nem értést. Minden­féle ecclesia militons végül is a har­cot önmagáért a harcért, a bármi áron elért győzelemért vívta és vív­ja.

Hernádi cikke végén a történé­szektől – „akár zsidók, akár nem azok, vagy már nem azok”, felelős­séget vár el. Kik azok a „már-nem-azok”? Kiket ért rajtuk? És ki hatá­rozza meg, hogy azok-e még, vagy már nem azok? Ki mer az egyén és az Úristen személyes viszonyába kí­vülről, önhatalmúlag beleavatkozni?

*

Sajnálom, de a Világosság 6. szá­mában leírt álláspontomat – Szabó Miklóssal és Varga Lászlóval teljes egyetértésben – nem tudom revi­deálni, mert nincs mit revideálnunk. Hernádi Miklós nyitott kapukat döngetett. De a nyitott kapukon is lehet éppoly zajosan dörömbölni, mint a zártakon.

 

Kapcsolódó cikk:

Felelőtlen hipotézis

Címkék:1990-02

[popup][/popup]