Az első ítélet

Írta: (várai) - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Gadó György országgyűlési képviselő, az 1980-as évek elején illegálisan terjesztett zsidó ellenállási kiadványok szerkesztője, a magyarországi zsidóságot érő támadások érzékeny észlelője és szenvedélyes leleplezője, több pert indított a vallás, a faj, a nemzetiségek védelmét szolgáló törvények megsértői, illetve éppen törvények melletti kiállásaiért ért rágalmazások ellen. Egyik-másik perirata egy évnél hosszabb ideje érdemleges foglalkozás nélkül járja a bíróságok útvesztőit, más panaszára a tárgyalás elnapolásával marad el az orvoslás. A Szent Korona című folyóirat főszerkesztője ellen már tavaly tett feljelentést, idén októberben mégis elmaradt a tárgyalás, mert az időközben gyilkosságban való közreműködésért vizsgálati fogságban lévő Romhányi Lászlónak a perirata „nem tudták kézbesíteni”.

Egy másik támadásért, amely a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet is érintette, végre megszületett az elsőfokú bírói döntés. A Kapu című lapban megjelent – alább rövidítve közzétett – olvasói levél és az arra küldött Gadó-válasz főszerkesztői kommentálása szolgáltatott okot a képviselő panaszának.

A bíróság Brády Zoltánt, a Kapu főszerkesztőjét 100 ezer forint kártérítésre kötelezte, s elrendelte az ítélet Kapuban való közzétételét. (Lehet, hogy a MAZSIKE elnöksége e sorokból tudja meg, hogy ország-világ elolt minősítették a magyarságot és egyben a zsidóságot vad demagógiával rágalmazónak s az eddig nem létező antiszemitizmus előbb-utóbb felkeltőjének?)

Gadó György mindenesetre felperes lesz Kása Csaba, a Magyar Fórum főszerkesztője ellen december 4-én 9 órakor a Markó utcai Pesti Központi Bíróságon (478. szoba) és ugyanabban az épületben december 9-én, 10 órakor a 457. szobában Kunszabó Ferenc, a Hunnia főszerkesztője ellen.

(várai)

 

Címkék:1992-12

[popup][/popup]