„A Talmudtudósok békét hoznak a világra…”

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

A Mazsihisz végnapjai?
Forrás: Kuszkuszklán

2008. február 24. Hétfőn 12 órakor munkáltatói értekezletet tartanak a Mazsihiszben a kialakult helyzet miatt. Az összes rabbi hivatalos!

Ennek kapcsán kuszkusz beszélgetést kezdeményezett Schönberger András főrabbival, aki a vitákban a szakadás ellen állt ki, azonban mindkét oldallal ápol kapcsolatokat.

Véleménye szerint a hagyomány az a magyarországi közöségen belül, hogy egy beit din működik. Ez ú.n Chazakat, azaz hagyomány általi megerősítést nyert. Azaz szabályként értelmezhető.
Továbbá kifejti, hogy a zsidó vallásjog természetesen ismeri a demokráciát, de a viták után mindig döntést kell hozni. Ezt a döntést hozza meg a Rabbinikus bíróság.

Aggodalmát fejezi ki, hogy az esetleges szakadás esetén a két bét din megzavarja a híveket, nem fogják tudni kihez forduljanak és ha kaptak egy döntést, azt vajon a másik bíróság érvényesnek tartja-e. Bizonytalanná válik a betérés érvényessége, tehát személyek és leszármazottaik zsidó státusza a házasságok érvényessége, stb.

Ez a helyzet végletekig megoszthatja a magyarországi neológiát.

Megérti azon rabbik elkeseredését, akik arra a radikális lépésre szánták el magukat, hogy alternatív beit dint hozzanak létre. Lépésük okának azt tartja, hogy a rabbitestület vezetősége (aminek maga is tagja volt) nem hagyott kellő beleszólást egyes tagjainak, akik emiatt joggal érezték magukat kirekesztve.

Mégis emlékeztet arra az imaszövegre, hogy a “talmudtudósok békét hoznak a világra”. Azaz a rabbiknak konszenzusra kell törekedniük, sőt jutniuk. “A rabbihivatás példamuatás is. A több sebből vérző hazai zsidóságnak nincs szüksége, az amúgy a társadalom többi szegmesére jellemző végletes megosztottságra.
A rabbikar vezetőinek kötelessége integrálni döntvényeibe tagjai véleményét.”

Továbbá megjegyzi, hogy ildomos lenne jobban közeledni a konzervatív, maszorti irányzathoz, mely véleménye szerint hasonló célokat tűz ki, azaz törekszik a modern kor kihívásainak a zsidó joggal való összeegyeztetésére.

Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a MAZSIHISZ alapszabályában meg kellene változtatni a Sulchan Arukhra való hivatkozását és azt ki kéne cserélni a Halakhára. E változtatás nélkül a rendszer továbbra is egy helyben fog topogni és az ellentmondások is nehezen lesznek kezelhetőek.

Mivel a rabbitestület tagjai többségében amúgy is a konzervatív irányzathoz tartozik, függetlenül attól melyik oldalon állnak ez egy könnyen átvihető konszenzuális döntést is megelőlegezhetne.
Alapja lehetne a közös munka elkezdésének.

Szerinte erre kell törekedni a megosztás helyett.

[popup][/popup]