Feldmájer: Az ügyvezetés fölé kell helyezni a vezetőséget

Írta: Pályi Márk - Rovat: Kiemelt, Politika

“Én nem fordultam szembe Zoltai úrral, ő fordult szembe velem” – fogalmaz a Mazsihisz korábbi elnöke, új alelnöke, dr. Feldmájer Péter. Interjú, választás után.

Mi indította arra, hogy Heisler Andrással szövetségre lépjen?

22 évvel ezelőtt részt vettem a Mazsihisz alapításában, és mindig azon voltam, hogy legalább a választott társadalmi tisztségviselők, akik nem pénzért dolgoznak, intaktak maradjanak, ne tekintsék pénzkereseti forrásnak a Mazsihiszt. Most az a veszély fenyegetett, hogy egy jól körülhatárolható gazdasági érdekcsoport a saját céljai érdekében megszerzi az elnöki széket. Ennek az esélyét is ki kellett zárni. Úgy ítéltem meg, hogy ha megállapodom Heisler úrral, akkor komoly esélye van rá, hogy megnyerje a választást. Nem tévedtem.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz alelnöke. Fotó: Origo.hu

Gondolom, nem lehetett könnyű szembefordulnia Zoltaival.

Én nem fordultam szembe Zoltai úrral, ő fordult szembe velem.

Ön a kezdetekkor reformernek indult, később viszont elfogadta a fönnálló rendszert. A mostani lépését tekinthetjük úgy, hogy visszatér az eredeti kiindulópontjához?

Nem gondolom, hogy a céljaimat megváltoztattam volna, ugyanakkor a realitásokat figyelembe kell venni. Azt, hogy mit szeretnék megváltoztatni az alapszabályban, leírtam a téziseimben, amit a Szombat is közölt. Legfontosabb, hogy az ügyvezetés fölé kell helyezni a vezetőséget, és kooperációra van szüksége egymással ennek a két egységnek.

Lát most erre esélyt?

Igen.

Alelnökként Tordai Péterrel együtt is inkább Heisler András irányvonalát támogatják, mint Zoltaiét. Ez jelenti-e az ügyvezető igazgató komoly meggyengülését?

Ez egy téves állítás, mi a zsidóság ügyét támogatjuk, és azt a formát keressük, amelyik a legjobb. Alelnökként a feladatomnak tekintem, hogy mindig segítsem Heisler urat, ha ő azt kívánja.

Mégis, úgy látja, hogy Zoltai Gusztávval az ügyvezető igazgatói székben kieszközölhető bármiféle változás?

Bárki ülne abban a székben, a jelenlegi szabályok mellett lényegében ugyanúgy cselekedne, ahogy Zoltai úr. A szabályokat kell megváltoztatni. Ha a szabályokat nem fogadja el egy tisztségviselő, akkor nyilván távozik, ha elfogadja, akkor pedig aszerint dolgozik.

Kapcsolódó cikkeink:

Zoltai meggyengült? Interjú a Mazsihisz elnökével, Heisler Andrással

Zárt ülésen választott elnököt a Mazsihisz

Zárt ajtók mögött? – Elnököt választ a Mazsihisz

Kampánybotrány Mazsihisz elnökválasztás előtt

 

 

[popup][/popup]