Szombat előfizetés 2017

„Méltó utód kezébe szeretném átadni az Intézet kulcsait”

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Interjú, Oktatás

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú Schweitzer József professzorral, az Országos Rabbiképző Intézet főigazgatójával

Milyen állapotban találta a rendszerváltás a Rab­biképző Intézetet, s milyen eredményeket hozott az elmúlt fél évtized? Mi a helyzet ma, s milyen jövőkép vázolható fel a honi zsidó oktatás és tudomány leg­patinásabb centrumában? Megkapja-e a Szeminá­rium azt a figyelmet, amely a közösség s a működtető Hitközség részéről méltán megilletné? – tettük fel kérdéseinket az Intézet főigazgatójának, akit a május végi hitközségi képviselő-testületi ülés orszá­gos főrabbivá választott.

  • Jelenleg hét hallgatónk van. Míg más teológiai főis­kolákra megfelelő előismerettel lehet jelentkezni, mi ezt nem kívánhatjuk meg. Pótolnunk kell mindazt – s erre az első két tanévben kerül sor, amit diákjainknak nem volt módjuk másutt, korábban megtanulni. Így alapvető liturgiái ismereteket, az istentiszteletek rendjét, a vallásos zsidó élet ábécéjét. Utána következhet Mózes öt könyve, a héber nyelvtan, a hagyományos irodalom. A most harmadévet be­fejezőknél idén érett be az első két év gyümölcse.

Ez egy nehéz folyamat. Talán könnyebb lenne megfelelni a mai követelményeknek egy fiatalabb tanárgárdával. Az Intézet súlyos tanárválsággal küzd. Egy kivétellel valamennyi oktatónk elmúlt hetven éves, és az oktatás mellett egyéb feladatok is hárulnak ránk.

Tavaly jelentettünk meg egy hirdetést az izraeli Jediot Achronotban, mely igazgatóhelyettesi pályázatra hívta volna fel az esetleges érdeklődők figyelmét. Magyar nyelvtudású, judaicában tudományos eredményeket elért személyt ke­restünk. Mindhiába. Menachem Schmlzerhez, a New York-i Jewish Theological Seminary magyarországi származású professzorához, aki ismeri a mi viszonyainkat, levélben for­dultam, úgyszintén Carmilly Weinberger Moshe-hoz, a Yeshiva University nyugalmazott professzorához, aki egykori működési helyén, Kolozsvárott a közelmúltban maga is „gründolt” egy olyan intézetet, mint minálunk az MTA Judaisztikai Kutatócsoportja. Utóbbi azt válaszolta, hogy Kolozsvárott ugyanolyan problémák akadályozzák a kibon­takozást, mint Budapesten. Azok, akik tudásuk folytán alkal­masak lennének egy magyar nyelvű felsőfokú zsidó tanin­tézet vezetésére, valamennyien velünk azonos életkornak. Nekünk pedig fiatalabb jelöltekre lenne égető szükségünk.

-Milyen szelekció érvényesül a hallgatók felvétele során?

Bizonyos jóindulat érvényesül az elbíráláskor, tekintet­tel arra, hogy komoly szelekció esetén majdnem mindenkit visszautasíthatnánk. Azt vizsgáljuk, milyen a diákok hozzáállása, később pedig azt, hogy tudásuk mellett milyen a pályához való affinitásuk. Voltak hallgatóink, akik néhány szemeszter után úgy gondolták, nem nekik találták ki ezt a hivatást, és elhagytak bennünket. Ennek lehetősége minden főiskolán adott. Akceptábilis dolog, ha valaki menet közben jön rá, hogy a mindennapi, példamutató vallásos élet számára nem teljesíthető kihívás, őt például a zsidó tudományok érdekük, ezért nem kívánja rabbitanulmányait tovább folytatni. De inkorrekt módon is hagytak minket faképnél tanítványok. Erről távollétükben nem kívánnék beszélni.

  • Hányán hagyták el az Intézetet, s lehet-e tudni, miért? Néhányon ezek közül rendszeres résztvevői a zsidó életnek. Tanítanak az iskolákban, oktatnak szabadegyetemi for­mában, publikálnak a zsidó sajtóban.

Valami miatt nyilván nem érezték jól magukat. Három­négy emberről van szó. Hogy ebben mi voltunk-e a hibásak, vagy ők, nem tudom. Lehet, hogy volt részünk benne. Mi se tudunk kibújni a bőrünkből, ők sem. Volt egy bizonyos irányultságuk, akadt tanár, akinek ez nem tetszett. Személyes véleménykülönbségek miatt nem változtathatunk egy tradi­cionális beállítottságon. Ez a Rabbiképző oly sok és nagy embert vesztett, hogy ha három mégoly tehetséges növendék elhagy, – bár fáj – el kell viselni.

Tesszük, amit tehetünk…

Naftali Kraus, egy izraeli újságíró, két évvel ezelőtt megle­hetős iróniával Patyomkin-Rabbiképzőként aposztrofálta az Intézetet, utalva ezzel arra, hogy bizonyos reprezentatív céloknak inkább megfelel, mintsem tényleges tanintézetnek.

Az említett úrnak nem ez volt az egyetlen rosszhiszemű megnyilvánulása velünk szemben. Tény: a belső tartalma ennek a szellemi műhelynek annyi lehet, amennyit ilyen negyven évben, amit mi túléltünk, átmenthettünk. Nem szabad elfeledni, hogy a közösséget is megviselte a kommu­nista diktatúra. Az azt megelőző képzés „futamideje” tíz esztendő volt, ami kényszerűen csökkent a felére. S ennek előtte még a Holocaust is szinte a földig rombolta a magyar zsidóság szellemi folytonosságát. Kraus úr izraeli vagy amerikai útlevéllel jött, látott, írt, amit írt. Mi maradtunk, tesszük, amit tehetünk. Ez utóbbi a nehezebb.

  • Van-e rendszeres lehetősége a diákoknak külföldi részképzésre?
  • Eddig nem volt, elvétve töltöttek egy-egy szemesztert Izraelben, de tervünk a közeljövőben ennek szisztémáját kidolgozni.
  • Hogyan viszonyul a Szeminárium tanrendje hasonló külföldi intézmények oktatási metódusához?
  • Nem tudok konkrét példát említeni, nem végeztünk ilyen összehasonlítást. Tanmenetünk felöleli mindazokat az alapvető tudnivalókat, melyek egy praktizáló rabbi számára nélkülözhetetlenek. Egy nagy hátrányunk feltétlenül van. A héber nyelvtudás tekintetében súlyos hendikeppel indulhatnának az összehasonlításban a mi tanítványaink. Ez a korábbi viszonyok miatt a mai napig nem volt kiheverhető.
  • Mit kell tudni egy frissen végzett rabbinak?
  • A kezdők általános zsidóságismeretet, Tórát, ünnepeket, imakönyvet tanulnak, amit már korábbról kellett volna hozniuk. Hébert, misnát, majd később – a haladóknak – a Tanach egészét, Talmudot adunk elő. Valamennyi növendék jár a Bevezetés a zsidó filozófiába – máshevet Jiszrael – órákra. Bibliai kortörténet, midrás és homilitika, valamint Tóraolvasás egészíti ki a tanulmányokat.
  • Előfordul bukás a vizsgákon?
  • Igen. Ez esetben két vagy három hónap múlva újra kell próbálkozzanak. Ha kell, utóvizsgára kerül sor.
  • Hogyan vesznek részt a hallgatók a közösségi életben?
  • Nyaranta aktívan közreműködnek a szarvasi tábor mad­ridijaként a gyerekek programjainak vezetésében, továbbá különféle ifjúsági mozgalmak egész éves tevékenységében. Magától értetődően segédkeznek a Rabbiképző isten­tiszteletei során, így különösen szombat reggelente, az előimádkozásban és a Tóraolvasásban. Kisegítenek más templomokban ugyan-e körben, s három-négy hallgató a vidéki mártír-istentiszteleteken is részt vesz, prédikációt tart, vagy ahol nincs már helyi közösség, képviselik felekezetűnket.
  • Van-e olyan tantárgy, ami a közösségépítés fortélyait törekszik átadni a hallgatóknak, különös tekintettel arra, hogy jószerivel teljesen kívülállókból kellene az elkövetkező években hitközségeket építeni.
  • Kevés óraszámban ugyan, de tartott ilyen stúdiumot Ervin Birnbaum professzor. Erre szándékosan egy amerikai tapasztalattal rendelkező rabbit kértünk fel, hogy a tradi­cionális metódusokba esetleg belekövesedett hazai vallási vezetőkkel szemben lássunk egy dinamikusabb szemléletű, a tárgyról praktikus ismeretekkel bíró személyiséget. A pro­fesszor az Intézetünkben folyó vallástanár-képző, a Pedagógium vezetése, valamint kárpátaljai rendszeres ok­tatómunkája mellett tudta csak végezni a munkáját, ezért az nem teljesedhetett ki. Miután a közeljövőben véget ér budapesti kiküldetése, gondot jelent a tantárgy további ok­tatása. De hadd mondjak itt valamit, elfogultság nélkül. 1945 után mi egyből a mélyvízbe kerültünk. Két éves vallástanári működés után, én Pécsett kezdtem rabbiként praktizálni, az ügyszeretet én az általam már említett elhivatottság segített át a nehézségeken.

Nehéz recepteket adni. Ötször ennyi rabbi kellene althoz, hogy a személyes kapcsolatokat ápolni lehessen. Ma ez le­hetetlen. Hogyan lehet attraktívvá, vonzóvá tenni a zsidó életet, ez alapvető kérdés. Könnyebb kimondani, mint megcselekedni. A kedves híveknek türelemmel kell lenni. Próbálkoztam például azzal, hogy az imák egy részét magyarul is elmondtam a templomban. Túl sok fiatalt nem vonzott ez az attrakció.

  • Én valami másra gondoltam. Nevezetesen arra, hogy külföldön a rabbi nem egyszerűen a zsinagógái élet vezetője. Nemcsak ott várja a híveket…

Ezzel én egyetértek. De tudomásul kell venni a helyi adottságokat. Nem tudok mást mondani, amíg az objektív feltételek nem javulnak, a rabbi ügyszeretete az, ami a számon kért hiányosságokat tompíthatja. Homo sum et nihil humanum ame alienum puto – tartja a latin közmondás. Ember vagyok, és ami emberi, tőlem nem áll távol. Nos, én kiegészíteném: Judeus sum et nil judaicom ame aliemum puto. Ami zsidó ügy, az az én ügyem. Kérdés, hogy mit tudok ebből fölvállalni?

A széttárt kéz nem segít

Professzor úr hogyan látja az Intézet szervezeti felépítését? Ön köztudottan rendkívül leterhelt. Ha meg kell jeleníteni a hitközség vallási arculatát, politikai véleményt kell nyil­vánítani, tudományos rendezvényen előadni – bocsánat a kifejezésért, de Önt Jolly Jokerként veszik elő a pakliból. Úgyszintén állandó programot jelent a „Közép-Európa egyetlen Rabbiképző Intézetében” megforduló látogatók hada, mert ha reprezentálni kell, a Hitközség ezt teszi ki­rakatba. Hogyan bírja ezt az elképesztő mennyiségű, és ősz­intén szólva, gyakran időrablónak tűnő feladathalmazt? Nem érzi úgy, hogy szétforgácsolódik, s hogy szükséges lenne szélesebb alapokra helyezni a most csak Önre háruló ter­heket?

  • Kitűnő munkatársaim vannak a Rabbiképző ad­minisztrációjában. Óriási segítséget jelent Schmideg József tanár úr. Tudom, hogy állandó lemaradásban vagyok, s ezúton is elnézést kérek a meg nem válaszolt levelek, le nem adott cikkek, el nem vállalt előadások miatt.

Igyekszem helytállni. De a dolog véges. Keresem a módot az utódlásra. Nálam jobban senki nem szeretné, hogy méltó kezekbe kerüljön a Szeminárium sorsa. Bízom benne, hogy ez esetben a májusban kapott titulusom mellé biztosítana a Hitközség egy szobát, s folytathatnék valami tudományos munkát amellett, hogy szívesen tanítanék az Intézetben. Ám nem kellene foglalkoznom olyasmikkel, amikkel egy igazgatónak nap mint nap rengeteg ideje telik. Hiába jeleztem szándékomat a Hitközség vezetésének, széttárták a kezüket. Nincs ötletük. A lehetőség nyitva áll: azt mondom én a Szombatnak, proponáljanak akcebtábilis jelöltet rab­bi diplomával, PhD-vel, magyar irodalmi, történelmi, szo­ciológiai műveltséggel, megértő készséggel a zsidóság iránt, amely itt van, a fiatalság iránt, amely jött a nihilből, a problémák iránt, amelyek bennünket terhelnek. Hirdessenek pályázatot.

  • Felkészült arra a Hitközség, hogy egy esetleges külföldi jelöltet megfizessen?

-Előbb legyen meg az illető. A vendégtanárokkal kapcso­latosan is vállalták a terheket.

  • Megoldható Ön szerint az utódlás a magyarországi „kínálat”-ból?
  • Nem. Illetve, ez az igényektől függ.
  • Milyen igénye van a Professzor úrnak?

Az illetőnek ezt a nagy múltú és jobb sorsra érdemes intézetet, mely a történelem jóvoltából, önhibáján kívül került ilyen helyzetbe, békés vizekre kell kormányoznia. Nálam nagyobb tudással, több energiával, és szerencsésebb kézzel, mint nekem eddig sikerült.

Ha nincs liszt, nincs Tóra

A Rabbiképző sorsa, centrális szerepe és jelentősége folytán, számos, a zsidó közéletben tevékenykedőt érdekel. Hallatszanak olykor olyan hangok is, hogy talán néhány évre szerencsés lenne felfüggeszteni a működést, lévén nem biztos sem az oktatás keresleti, sem a kínálati oldalán, hogy rövidtávon megoldható a színvonalas reprodukció. Lehetséges-e nyílt vízen átépíteni a hajót?

Én nem lennék olyan merész, hogy ennyire radikális „megoldást” hangoztassak. Ki veszi a bátorságot, hogy ilyen szigorúan ítéljen? Azt mondom inkább: teremtsék elő. az anyagi alapját, hogy fiatalabb, méltó személyeket tudjunk meginvitálni, tanári karunkba külföldről. Vagy segítsék elő, hogy idősebb növendékeinket egy-két évig az Egyesült Ál­lamokban vagy Izraelben taníttassuk. Esetleg szorgalmazzák azt a Hitközségnél, vagy finanszírozzák, hogy egy ad­minisztratív-igazgató segítse elő az intézetvezetést. Éjn kemah éjn Tajro. Ha nincs liszt, nincs Tóra, nincs tanház, oktatás. Amíg nem leszünk anyagilag versenyképesek, senki nem lesz bolond az itthonról elszármazottak közül visszatérni nyugatról. Nem várhatjuk el, hogy szerelemből adják fel ottani katedrájukat, vagy rabbiszéküket. Kétségtelenül égető a helyzet. Ezért is kellene ötször ennyi rabbinövendék, hogy magára találhasson a közösség, amely aztán eltarthatná saját intézményeit. Ez egy ördögi kör. Jelenleg legfeljebb a Joint támogatását kérhetnénk két-három vendégtanár finan­szírozására. Amikor az állandóan háborúzó Mária Terézia karján gyermekével megállt a pozsonyi országgyűlés előtt és támogatást kért, azt válaszolták neki a főrendek: Vitam et sanguinem pro Regina nostro sed avenam non. Értünk min­denki a szívét és a lelkét adja, de ha az avenaról van szó, már sokkal kisebb a buzgalom.

Ami pedig az Intézet bezárását illeti, arra a következő aggádával válaszolnék: Amikor a Szentélyt ostromolták, az utolsó főpap átadta a kulcsot. Ezt Ludwig August Frankl, a bécsi hitközség literátor főtitkára egy versében feldolgozta, megihlette Arany Jánost is, aki szintén megírta a történetet egy költeményében.

Az elmúlt évtizedekben mi álltuk az ostromot. Akkor sokan elkerülték az Intézetet, úgyszintén a zsidó élet egyéb szféráit. Nem volt rá gondjuk, se egy szavuk. Ma talán épp ők adnak könnyű szívvel tanácsot. Hetvenkét éves vagyok és fáradt. De méltó utód kezébe szeretném átadni a Rabbiképző Intézet kulcsait.

 

Címkék:1994-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ahogy a szülők

Az iskolák vezetői bemutatták intézményeiket, szól­tak eredményeikről, azonos és eltérő nehézségeik­ről. Az alábbiakban néhány szülő tapasztalatait és véleményét ismertetjük. ORBÁN...

A Nagy Professzorokra még várni kell

Beszélgetés Haraszti Györggyel a Mszoret Avot Amerikai Alapítványi Iskola igazgatójával „Az öreg sahternek nem sok öröme tellett fiatalabb vejében, Azriel...

Close