Szombat előfizetés 2017

„Hol szamárpad van, ott rendes ember abban ül”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Hol szamárpad van, ott rendes ember abban ül”

Bächer Ivánnal beszélget Várnai Pál

Történelem szakos tanár, újságíró, író. 1991-től a Népszabadság mun­katársa, majd főmunkatársa. Szá­mos irodalmi díj kitüntetettje. Köny­vei az utóbbi tíz évben folyamatosan jelennek meg. Néhány cím: íz-lelő (1993), Rötúr (1993), Elindulni há­rom nővel (2000), Az elhagyott falu (2001), A zongora helye (2001), Kezdőbetűk (2002), Haláltánc (2002).

Hol szamárpad van, rendes em­ber abban ül.” Ez a Blum Béla „ma­gyar könyvestől” származó idézet le­hetne Bächer Iván ars poéticája is. Mindig szolidáris a kisebbségekkel, erkölcsi bátorságához pedig kétség nem fér. A baloldal rajong érte, a má­sik oldal viszont nem kedveli, s ak­kor még finoman fogalmaztam. Poli­tikai ügyekben ugyan ritkán szólal meg, de akkor szókimondóan. Olykor felmerül a kérdés, jogosan beszél-e valaki a nemzet nevében – többség­nek, kisebbségnek egyaránt. Egy érett demokráciában kölcsönösen tekintettel kellene lenni egymásra. De hol vagyunk még ettől? S vajon hol van nálunk a szamárpad?

– Hogy szamárpad van-e, azt soha­sem a szamárpadban ülő dönti el, azt mindig azok döntik el, akik szamárpa­dot létesítenek. S hogy éppen ki ül be­le, az szintén mások kénye-kedvétől függ. Azt gondolom, hogy aki szamár­padban ül, akár az iskolában, akár az életben, többnyire érdemtelenül kerül oda, és az emberi szolidaritás azt kí­vánja, hogy az ember odaüljön közéjük. Ez a hasonlat azért nem pontos. A legalapvetőbb kisebbség az egyes em­ber, ez az alap, és aki ír, vagy egyálta­lán gondolkodik, az ebből kell, hogy kiinduljon. Csak a második lépés az, hogy hova tartozik valaki.

Érteni vélem, amit mond, bár nem erre gondoltam. Egy 1989-ből keletkezett, A kommunista című szatírája egy egyszerű, átlagos párttagról szól, aki nemcsak ret­tentően igénytelen, hanem balek is, akit saját elvtársai is kinevetnek. A rendszerváltás után viszont gyere­kei, unokái semmizik ki, komcsizzák le, majd az utcán is megverik. Minden rendszernek vesztese ez a kommunista. De, mint tudjuk, nem­csak áldozatok, hanem haszonél­vezők is voltak jócskán a pártban. Ilyenekről nem írt?

– Ez nem egy konkrét figura, hanem többeknek az elképzelt sűrítése. Nem is szeretem már ezt az írásomat igazán, jobban szeretek konkrét emberekről ír­ni, nem kedvelem a példázatot. Min­denesetre, a szocialista gondolat alapel­veit alapvetően demokratikusnak és a keresztény-zsidó kultúrkörbe illeszt­hetőnek tartom. A kommunista elfaju­lást elsősorban abban látom, hogy a kommunista változat egyáltalán meg­született, hogy a polgári rendszer összeomlásából fakadt, ami már 1914-ben bekövetkezett, és ebből szinte ter­mészetesen következett az erőszak, melynek megjelenése az európai törté­nelemben nem a kommunizmussal kezdődött. Az emberek már 1914-ben kezdték egymást irtani, Európában ter­mészetessé vált az erőszak, és ennek következményeként jelent meg a kom­munizmus is, amely az erőszakos hata­lomátvételt képviselte. Sok egyéb mel­lett még fontos jellemzője ennek az eszmének az is, hogy az elkötelezettség fogalmával a teljes emberi személyisé­get bekebelezte. Aki ehhez a mozga­lomhoz csatlakozott, annak a teljes sze­mélyiségét oda kellett dobnia, s ez volt a dolog legtragikusabb része. A kom­munista mozgalommal ellentétben a szocialista mozgalom ezt nem kívánja. Mivel 1957-ben születtem, ennek már csak a végjátékát láthattam, de ma is mélyen megvetem az elkötelezettséget, azokat, akik személyiségüket, érzelme­iket, gondolataikat valamely közösség­nek alárendelik. Ez számomra elfogad­hatatlan. Csak a kritikus hozzáállást fo­gadom el, tehát csak olyan közösség­hez vagyok hajlandó csatlakozni, amely elviseli a kritikát, sőt akár a gúnyt is, a tréfát, a folyamatos froclizást. Olyan közösséghez, amely nem viseli ezt el, nincs közöm

Kifogyhatatlan a családi törté­netekből, adomákból, legendákból. A sok rokon, ismerős persze fedőné­ven jelentkezik írásaiban. Az olvasó csak találgathat: Gold Jenő, Romlaky Anna – kik ezek? Mondjon pár szót felmenőiről, apjáról, a neves zongoraművészről, az író és hírlap­író Thúry Zoltánról, az írónő Thúry Zsuzsáról. Ha következetesen a szamárpadot választja is, azért az ön származása sem nyilvánvaló. Mit jelent önnek a zsidóság, azon túl, hogy azonosul az üldözöttekkel, és felháborodik, amikor gyűlöletet ta­pasztal?

– Nem vagyok vallásos, semmilyen valláshoz nem kötődöm. Kulturált em­bernek igyekszem magamat kinevelni, és kultúrákhoz, sorsokhoz, történetek­hez kötődöm. Azt gondolom, hogy egy normális, kulturált magyar ember nem térhet napirendre a magyar zsidóság tra­gédiája felett. Akármit beszélnek, ez nem hasonlítható ahhoz, amikor csatá­ban esik el egy katona, fegyverrel a kéz­ben, az ország határaitól több ezer kilo­méterre. Nem kaptam zsidó nevelést, és csak felnőtt fejjel találkoztam olyan emberekkel, akik ezt nyújtották nekem: Benedek István Gáborral, Kardos G. Györggyel, aki szintén nem volt vallá­sos, ám ugyanakkor mélyen zsidó volt. A zsidóság bonyolult dolog, vállalás. Nevem miatt a szélsőjobboldali körök persze zsidónak tartanak, legutóbb ép­pen a Magyar Demokratában küldött el engem Izraelbe az egyik vezető publicista, holott sose jártam ott, nem beszélem az ottani nyelvet sem. De hát válla­lom a zsidóságot, hiszen most úgy látszik, ez az a szamárpad, hogy lezsidózzák a más vélemé­nyen lévőket, s ezt minden követ­kezmény nélkül tehetik. Így hát zsidó vagyok, ez ilyen egyszerű.

Persze a zsidóság ennél többet je­lent a számomra, például a zsidó sorsból fakadó irodalmat. Hova­tartozásom alapvetően a magyar irodalomhoz tallózás.

Édesapja Bächer Mihály zongoraművész volt, de kik voltak önnek a Thúryak?

Apám anyja Thúry Zsuzsa volt, s az ő apja volt Thúry Zoltán. Ő keresztény volt, felesége pedig, déda­nyám, zsidónak született, de áttért re­formátus hitre. Persze ezek az áttérések 1939-től kezdve nem sokat értek. Apám és nagybátyám is munkaszolgá­latosok voltak, holott nem kaptak zsidó nevelést. Innentől kezdve mindketten vállalták zsidóságukat, majd kommu­nisták lettek, hiszen abban az időben ez eléggé természetes volt.

Családkutatás ez, vagy fikciót ír? Azért arra rájöttem, hogy Romlaky Anna csak Thúry Zsuzsa lehet.

– Nem használom az eredeti neveket, mert valahogy így érzem ezt helyénva­lónak. Nem találok ki semmit. Fikció talán csak a párbeszédben jelentkezik, de hát a szóhasználat is csak részben az, hiszen ismerem a szereplőket, meg rengeteg dokumentum, levél, napló, irodalmi anyag maradt rám, így ezek­ből gyártom a párbeszédeket is. Tulaj­donképpen nem találok ki semmit.

– Írásainak az a része – hogy a csa­ládi baráttal, Heltai Jenővel szóljak -, „mely túlnyomónak mondható”, a háború előtti polgári világot tárja elénk. Egyfajta értékőrzés, érték­mentés ez, a polgárság felbecsülhe­tetlen szerepét megörökítendő a magyar gazdaságban és kultúrában. Nosztalgiával emlékszik a régi pol­gári világra, amikor még voltak klu­bok, egyletek, kávéházak. Sajnos a holokauszt, meg az ötvenes évek gondoskodtak arról, hogy ez a pol­gárság alaposan megfogyatkozzon. A Rákosi-rendszerben szitokszó volt a polgár, ma pedig nem azt jelenti, ami. Vannak még polgárok, abban az értelemben, ahogyan például Márai használta?

– Azt gondolom, hogy már a két há­ború közti polgárság is maradvány volt, amelynek nyomai még az ötvenes években, sőt még ma is fellelhetőek. Nekem semmi bajom a polgárral, de a proletárral és a paraszttal sincs. Ilyen szempontjaim nem léteznek. Paraszt barátaimat leparasztozhatom, proletár barátaimat pedig leprolizhatom, s ők tökéletesen értik, hogy ebben semmi előítélet nincs. A mi családunk egyéb­ként egy proletalizálódott polgárcsalád volt, tehát bizonyos értelemben prolik voltunk. Polgári származású dédanyám és nagyanyám varrásból élt. Prolik vol­tunk és szegények. Még annyit mond­hatok, hogy valahányszor a Népszabadságban idézőjel nélkül jelenik meg ez a kitétel, hogy „polgári oldal”, én betelefonálok és üvöltök. Ez viszont a Népszabadság bűne.

Ön urbánus, és mégsem az. Jár­ja a vidéket, szociográfusa a falu­nak. Ír magyarországi svábokról, szlovákokról, kúriákról, templo­mokról. Egyfajta múltba vágyódás ez is, vagy csak egyszerűen hazá­ját, a múltját, a történelmet próbál­ja megismerni?

Ugyanezt látom mindenütt: a meg­szűnést, a nyomokat, a szamárpadokat. A svábok a zsidóknál nem kevésbé voltak ártatlanok, ugyanúgy voltak köztük gazemberek, mint a zsidók kö­zött, és mégis kollektív büntetést szen­vedtek, ha nem is olyan borzalmasat, mint a zsidók, de a kitelepítés akkor is bűn volt. A bűn az bűn. Én ugyanúgy megvetem a cseh politikusokat, amiért nem ismerik el a benesi dekrétumok bűnös voltát. Kollektív szamárpad volt, fasiszta jellegű dekrétumok. Csehország nem nevezheti magát pol­gári államnak, amíg bocsánatot nem kér ezek miatt. Haragszom a magyar szocialistákra is, mert nem merik ezt kimondani. Minden kollektív büntetés fasizmus, ez a véleményem.

Nemrég személyes nyilatkoza­tot tett a felszabadulásról. Senkitől nem vehetik el afeletti örömét, hogy ezek vagy azok megmentet­ték az életét. Elég csak elolvasni a korabeli naplókat, hogy mit jelen­tett ez az élmény sok embernek, akkor. Más kérdés, hogy a jövőbelá­tás képessége csak keveseknek volt birtokában. Maga a „felszaba­dulás” szó viszont elég szerencsét­len, amelyet különösen lejárattak a kötelező és önfeledt április 4-i ün­nepségek. Ön Kertész Imre Nobel-díjának fogadtatásával kapcsolat­ban két Magyarországról írt. Saj­nos, ez a tény aligha vitatható, s egyik oldalon sem látni túl sok em­pátiát. Hogyan látja ezt?

– Rendkívül szomorú vagyok, hogy nincsen demokratikus magyar jobbol­dal, s ebben benne van a tragédia, sőt a polgárháború veszélye is. Remélem, hogy erre, elsősorban nemzetközi okok miatt, nem fog sor kerülni. A ma­gyar jobbközép vezetői nem határo­lódnak el a szélsőségektől, nem hábo­rodnak fel megnyilvánulásaiktól. Ez nagyon veszélyes helyzet.

Címkék:2005-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Elfogultságok

Elfogultságok Horváth Gábor nem kedveli Busht, amivel nincs egyedül, de a magánügye. S bár felmerül bennünk a kérdés, hogy vala­ki,...

A teremtés az aggadában

Közeleg Ros hasana, a zsidó újév, a zsidó hagyomány szerint a világ terem­tésének egyik lehetséges évfordulója. Nem sokkal azután, Szimhat...

Close